Szerda este a svájci Oftringenben

elfogták az ároktői banda két tagját – a 26 éves R. Henrik és az 51 éves R. Elemér – akik múlt héten szöktek meg a házi őrizetből – olvasható a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a svájci Szövetségi Rendőrség célkörözési egysége fogta el a két férfit. Az ügyben kerestük a rendőrséget, ahol mindössze a közleményt ajánlották a figyelmünkbe.

 

Péntek éjjel szökött meg a házi őrizetből a két férfi, akik a vád szerint tagjai voltak annak a bandának, amely idős embereket támadott meg az otthonukban, és két áldozatuk meg is halt. Azért lehettek börtön helyett házi őrizetben, mert ügyük annyira elhúzódott, hogy a törvény szerint már nem lehetett tovább előzetes letartóztatásban tartani őket.

Fotó: Police.hu

A szökés után vita alakult ki a különböző kormányzati szervek között. A Fővárosi Törvényszékazt közölte, hogy a bíróságot nem terheli felelősség az ároktői rablógyilkosság-gyanúsítottak megszökésében. A bíróság most azért érezhette szükségét megszólalni az ügyben, mert a Belügyminisztérium  vasárnapi közleményében úgy védte a rendőröket, hogy közben a bíróságot tette felelőssé a történtekért.

A házi örizetben lévő rablók dolgát az könnyítette meg, hogy nem viseltek elektromos nyomkövetőt. Ennek az az egyik oka, hogy áprilisban, amikor előzetesből házi őrizetbe kerültek, az akkori törvény értelmében még nem lehetett rákényszeríteni őket az elektromos bilincs tűrésére. A büntetőeljárási törvény akkor úgy rendelkezett, hogy a bíróság csak akkor rakathat nyomkövetőt a házi őrizetesre, ha ahhoz az érintett hozzájárul. (A szökés hátteréről szóló cikkünket itt találja.)

A Fidesz szerdán jelentette be, hogy a büntetőeljárás törvény módosítását kezdeményezik: eltörölnék azt a szabályt, hogy négy évnél tovább senkit nem lehet előzetes letartóztatásban tartani.