Ezt a kérdést tette fel

pénteki sajtótájékoztatóján Ormos Tas, a Jobbik sárospataki elnöke azok után, hogy a helyi Fidesz nem támogatta az erre irányuló lakossági kezdeményezést.t

 

A politikus érthetetlennek nevezte a magát nemzetinek valló kormánypárt ellenállását a kérdésben. Mint mondta, akkor, amikor Sárospataktól néhány kilométerre a Felvidéken magyar nemzettestvéreink magyarságuk megőrzéséért kell, hogy küzdjenek, akkor igenis helye van az „országgyarapító” kormányzó szellemiségének a településen. A politikus jelezte, a névadással nemcsak a Jobbik, de a Magyarok Szövetsége is egyetért, ezért a párt úgy döntött, tájékoztató akcióba kezd a lakosság körében azért, hogy az emberek valós képet kapjanak a Horthy-korszakról. Ezzel párhuzamosan aláírásgyűjtést is indítanak egy Horthy Miklósról elnevezett közterület érdekében, amelyet példaértékűnek szánnak az ország többi települése számára.