Szabó István a 10. Jameson ineFest életműdíjasaA 75 éves Szabó István a 10., ünnepi Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál (szeptember 12-22.) életműdíjasa.

  • A fesztivál a Mephisto, a Redl ezredes és a Hanussen bemutatásával tiszteleg az Oscar-díjas művész előtt. A három filmet három egymást követő estén: szeptember 17-én, 18-án és 19-én láthatja a Jameson CineFestközönsége, 19-én, a Hanussen vetítése és a díjátadó után közönségtalálkozó lesz.

A három film három tipikus közép-európai karaktert ábrázol – mindegyiket az idén 70 éves Klaus Maria Brandauer személyesíti meg. Minden idők egyik legsikeresebb, Oscar-díjat, három Oscar-jelölést, Golden Globe-jelöléseket, BAFTÁ-t és cannes-i díjakat eredményező filmes együttműködése 1980-ban, a Mephistóval vette kezdetét. Szabó István és Klaus Maria Brandauer valami alapvetően érvényeset mondott ezzel a filmmel a hatalom, a politika és a művészet mindenkori viszonyáról. A négy évvel későbbi Redl ezredes az összeomló Osztrák-Magyar Monarchia kulisszái előtt játszódik, hőse katona, aki a hatalomhoz való feltétlen hűségben látja a siker útját. Az 1988-as Hanussen középpontjában pedig egy mágus áll, egy látnok, aki a két világháború között, a nácizmus megerősödése idején él – és érzi meg a jövőt. Mindhárman elbuknak, de katartikus történetük segíthet a nézőknek, hogy jobban megértsék a körülöttük élő világot. A látványos történelmi tablók nemcsak Közép-Európában, hanem világszerte óriási sikert arattak, Klaus Maria Brandauert világsztárrá,Szabó Istvánt pedig a világ legjobb rendezőinek egyikévé avatták. A program az Osztrák Kulturális Fórum támogatásával valósul meg.

– Muszatics Péter