Pedig Veres Pali átlátható Városházát ígért. Követhetelenül beszélnek mellé

Még mindig nincs üzemeltetője az Avas kilátó kávézójának, a kilátó melletti, hamarosan átadásra kész épület és a Bortanya vendéglátóhelyeinek: legalább is ezzel kapcsolatos, kétszer is megismételt kérdéseinkre már hetek óta nem kapott választ a boon.hu miskolci városháza sajtóosztályától. Mindezt annak ellenére, hogy már február elején nyertest hirdettek. Két pályázat érkezett a három avasi vendéglátó egység üzemeltetésére kiírt pályázatra, abból az egyik volt érvényes. Hogy ki lett a nyertes, nem hozták nyilvánosságra, a városháza szerint addig nem közlik, amíg nem kötötték meg a szerződést.

Az aláírás viszont már jó ideje csúszik, így felmerült a kérdés, hogy egyáltalán történt-e előrelépés az ügyben. Már itt a turisztikai szezon, azaz jó lenne, ha nyitni tudnának.

A győztes pályázó képviselője, de annyit mondott, nem sikerült bizonyos kérdésekben megegyezniük, így úgy tűnik, nem lesz szerződéskötés.

A  mellébeszélés a Tündérkert ügyében is évek óta folyik. A két történet főszereplője ugyanaz a személy.

21 Responses

  1. Én nem sokat adnék az ígéreteire. Fényévekre pozícionálta magát Európától.

    10
    1
  2. az a lényeg a zsóoocai enklávéban mit mond a híradó, bandira és az emegyre figyeljetek.
    Diii óóós győőr!
    ma kocsma Bandikám 🙂
    Igyunk előre a győzelmedre barátom 🙂
    Mi előre iszunk 🙂
    Di óóós győőőr 🙂

    1
    1
  3. Majd a kövi városvezetés átlátható lesz! Ja nem, Veresék előtt sem volt! Hogy lehet egy szolid hotelt felhúzni tagvállalati vezetőként pont az épülő szrand mögött???

  4. Hát átláttam én már 2019-ben
    hogy az összes cuclib elvtárs visszafog sompolyogni

    Most is a „várospolitikus” kotlós alá gyűlnek a „pártpolitikus” kiscsibék

    Csak a nép ezt másodjára már nem veszi be.

  5. ÓH
    vagyis ózdi hebrencs

    hebrencs | A magyar nyelv értelmező szótára | Kézikönyvtár

    Meggondolatlan, hebehurgya, szeleburdi

    3
    1
  6. Várospolitikus a pártpolitikusok kijáró embere a kormánynál.

    Így képzelte a Simon-Mokrai páros.

    Hogy Csabalik Zsuzsáék mit képzeltek, na az rejtély.

  7. Jé! A fotón egy hanyag eleganciájú hínárbányász. ???? A Tündérkerti parkőr.

  8. Talán a mszp, dk, lmp és a többi csipetcsapat emberei nem akarnak a moslékos fazékhoz jutni? Ne nevettesd már ki magad, ők ezt akarják.

  9. Ózdi dialektusba az átlátható valójában átlátszó. És ez sajnos így igaz, a primitív trükkjei annyira átlátszóak, mint Pomádé király új ruhája-

    3
    1
  10. A moslékkoalíciós miskolci valóság fűszerezve egy csipet simonvarga shóval…

    3
    1
  11. Szopkónak:

    „Elnök Asszony, Elnök Asszony! Minden mérés szerint bezuhantunk, néhány százalékon állunk csak, támogatóink egy volt NER-alkalmazottért rajonganak, de a valóság ennél sokkolóbb.

    Most költöttük el az utolsó egycsilliárd forintunkat egy nagymintás kutatásra, és az azt mutatja, hogy már csak három olyan szavazónk maradt, aki nem kap pénzt azért, mert momentumos. Mit csináljunk?

    Donáth Anna:”

  12. Nekik csak az volt a fontos , hogy a farvizen evickélve lubickoljanak érdemtelenül. Csak azért , mert pedagojgoszok. Amúgy meg semmit nem értenek a valódi vezetői munkához.

  13. ? … a Túrvajó Turkáló, ami már az elnevezésével is azt üzeni, hogy ki akar lógni a tömegből. Ezzel egyértelműen megszólítja azt a fiatalos közeget, akinek a kissé szemtelen név bejöhet.

    ? … az Anyám Pitája nevű gyrosos, ami a hírek szerint kiválóan működik a fesztiválokon. Elvégre 3-4 pálinka után mindenki nagyon bátor és vicces, aminek hatására bele akarnak kóstolni abba a bizonyos pitába.

    Ebből is látszik, hogy a történetek milyen zseniálisan tudnak működni, ha a megfelelő helyen, a megfelelő kontextusban használjuk őket. Ugyanakkor viszont félre is viheti a gondolkodást…

    Erre szolgálnak remek példaként a körömlányok. Ezzel a névvel egy Dunakeszin nyílt körömszalon próbálkozott. Ugye mondanunk sem kell, hogy az ide betérő férfiak valami egészen másra számíthattak (és a „reszelés” kifejezés is egyből új értelmet nyer)

  14. VERES KÉRJ BOCSÁNATOT A VÁROS LAKOSSÁGÁTÓL! ELLOPTÁL 5 ÉVET MISKOLC FEJLŐDÉSÉTŐL. MOSLÉK. HAZUDOZÁS, SEMMITTEVÉS

  15. „Vajon az Állam hibája, hogy nem tanultál piacképes tudást? Valóban el kell menni az országból a jobb fizetésért? Fel sem teszed a kérdést, hogy miért van az, hogy a távol-keleti országok miért tudtak 20 év alatt semmiből a csúcsra jutni? Muszály mindig másban, máshol keresni a hibát?
    ….te sem vagy „Atomfizikus” Mosogatni, takarítani viszont elmehetnél külföldre. Vagy gyere hozzánk targoncásnak havi 400 eFt.-ért. DE ismerned kell a számítástechnikát, mert a targonca oda megy amit beírtál neki…nos ilyen embert egyben nem lehet találni. Akkor irány a külföld…a mosogatáshoz nem kell Excell…”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű