az Északkelet-Magyarországi Ipartörténeti Emlékpark épületénél. Már az utolsó simításokat végzik, hogy május közepén fogadhassák is az első látogatókat.
Szalai József, az Északkelet-Magyarország Ipartörténetének Ápolásáért Alapítvány (EKMITA) egyik alapító tagja mesél a munkáról, amelyet önerőből végeznek hajdanvolt kohászati, acélgyári, Digép és egyéb ipari területen dolgozók, hogy kibővítsék a korábbi épületet.
– Az alapítvány már 2010-től működik ebben az épületben, akkor határozott időre, tíz évre szólt a szerződésünk – mondja. Három helyiséget foglaltak el, akkor a szomszédos épületben önkormányzati bérlakás volt. Amikor megüresedett, megpályázták, és tárgyalásba kezdtek az önkormányzattal. Végül nemcsak a szerződés meghosszabbítását sikerült elérniük, hanem azt is, hogy a volt bérlakások is az övéik legyenek. Így kezdhettek most egy nagyobb átalakításba: ipari skanzent hoznak létre.
Mentik az ipari múlt emlékeit
– Több helyiséggel nőtt a területünk, nagyjából 300 négyzetméterre, és hozzánk tartozik majd egy 1600-1700 négyzetméteres park, oda kerülhet majd úgy 25-30 régi gép, amelyet megismerhet az ide látogató, a zárt helyen pedig dokumentumok, makettek lesznek.
Az alapítványt 2006-ban hozták létre a gyár akkori vezetői már akkor is abból a célból, hogy megmentsék az ipari múlt emlékeit, de akkor még nem gondolták, hogy 2009-ben örökre leáll a kohászat.
– Nekem személy szerint óriási csalódás volt, hogy ide jutottunk, de ezen már változtatni nem lehet – jegyzi meg Szalai József, aki annak idején a Csavar- és Húzottáru Zrt. igazgatója volt. – Az akkori vezetés próbálta megmenteni a dokumentumokat, maketteket, azok most nálunk vannak, megtekinthetőek lesznek a kiállítótérben. Nemcsak a vasgyár, hanem a régió ipartörténetét szeretnénk feldolgozni, bemutatni, az év februárjában kezdtük el a munkát. A Miskolc környéki nagy gyárak közül tárgyalunk például Hollóházával, ahol a porcelángyár van, vagy épp Parádsasvárral, ahol 250 éve kezdett működni az üveggyár üvegfúvásos technológiájával. Felvettük a kapcsolatot a most működő gyárakkal is, ők is helyet kapnak majd a kiállítótérben.
A fiatalokat is bevonnák
Szalai József végig is vezet bennünket a már kibővített terület helyiségein. Frissen festett falak fogadtak bennünket, mutatja, hol marad régi a padló, hol kap új burkolatot. A nyílászárókat kicserélték, kívülről viszont megmaradtak a régi, gyönyörű stukkók. Mutatja, hol lesz a társalgó, hol lehet társadalmi összejöveteleket tartani – a gyárak nyugdíjasai gyakran összegyűlnek, verselnek, énekelnek – hol lesz az úgynevezett kutatószoba, ahol akár olyan egyetemistákat is elszállásolhatnak majd néhány napra, akik ipartörténethez kötődő témában írják a diplomamunkájukat. Nézzük a hatalmas kertet is, ott lesznek a megmentett, kiállított gépek. S bár maga az épület május közepére elkészül, de a kert majd csak később.
– Úgy nézett ki, mint egy őserdő, hosszú időbe telt január-februárban kiirtani a gyomokat, bokrokat. Ám most, tavasszal sok újrahajtott közülük, így ősz lesz, mire sikerül parkosítani – magyarázza. Körülnézünk a kertben, az utca végében ott a Diósgyőri vár. Ha elkészül az is, a kiállítás is, bizonyára sokan szívesen megnézik majd a várlátogatás előtt vagy után a vármegye iparát bemutató interaktív tárlatot.
– Fontos szempontunk, hogy a fiatalokat is bevonjuk ebbe a folyamatba, szerintünk elengedhetetlen, hogy megismerjék, hogyan készítették a kovácsolt, a hengerelt termékeket, hogyan gyártották a gépeket – folytatja Szalai József. – Már elkezdtem tárgyalni iskolákkal is. Szerintem a 7.-8. osztályosok a pályaorientációs óráik egy részét itt is el tudnák tölteni, kipróbálhatnák, hogyan működnek a hajdani 30-40 éves gépek makettjei, igaz, még nem mindegyik működik. De erre is van ötletünk, már tárgyalok iskolával, szeretnénk tanulókat bevonni, akik kisebb csoportokban felújíthatnák ezeket, például villamosipari technikusok elkészíthetnék a tervet, automatizálnák, működőképes állapotba hoznák. Ez nekünk is jó lenne, mert látványosabban tudnánk bemutatni, de a gyerekeknek is, mert amellett, hogy megtanulják, hogyan működik, viszontláthatnák a múzeumban, és elhoznák akár a szüleiket, barátaikat is.
Megsemmisített, beolvasztott gépek
Magát a kiállítási képanyagot a Herman Ottó Múzeum és a vármegyei levéltár állítják össze. Táblákon mutatják majd be az ipartörténetet a kezdetektől (a 70 ezer éves múlttól) a kisebb kovácsüzemeken át Fazola Henrik őskohójáig, majd a vasgyáron, kohászaton keresztül egészen a jelenig.
– A ma működő gyárakkal is tárgyalunk, ők is megismertethetnék virtuálisan a tevékenységüket a kiállítás részeként – tudunk meg még többet a részletekről. Az ipartörténetet bemutató nagyjából százhúsz képet egyébként egy 75 méter hosszú sín mellé tervezik a kertben, a síneken egy úgynevezett kézi hajtány közlekedik majd: ezeket a kézi hajtású járgányokat gyakran lehetett hajdanán látni a síneken közlekedni, a vasutasok ezzel értek el ezt-azt, nem gyalogosan vagy biciklivel.
– Sajnos, ilyenhez még nem jutottunk hozzá. Korábban volt vagy ezer a vasút tulajdonában, most egyről sem tudnak, de bízom benne, hogy sikerrel járok – mondja beszégetőtársunk. Hozzáfűzi, jelenleg elég sok régi gépük van, ezeket felújítják, olyanok lesznek, mint újkorukban, és szeretnék idővel bővíteni is az állományukat. A meglévő gépekre rákerül majd az adományozó neve is, ha kérik. Nincs könnyű dolguk egyébként, mert az acélgyártás felszámolásával sok gépet megsemmisítettek, beolvasztottak már.
Ki így, ki úgy segít
Kérdezzük, hogyan is folyik maga az építkezés. Idősebb munkásokat is látunk, többen közülük bizonyára a kohászat munkatársai lehettek.
– Ez így van – válaszolja. Régi kollégák, szakemberek: kiderült, sokaknak fontos, hogy megőrizzék a múltat. – Nagyon sok vállalkozás segített az ő szakmájában, talán ez a legjobb érzés ebben az egész kialakításban. Ha megkerestem egy régi kollégát (hogy kik ők, erről később, sajtótájékoztatón számolnak be – a szerk.), vannak, akikkel 15 éve nem találkoztam, mégis jöttek, segítettek. Volt, aki kétkezi munkával segített, volt, aki finanszírozott egy tevékenységet. Mi igazából nem pénzt kértünk, hanem segítséget valamely részfeladat elvégzésében. Volt, aki a nyílászárók cseréjét végezte el, az épületek bontását, a falkivágást is egy-egy cég vállalta magára. Volt, aki a vizes munkákban segített, és akadt, aki a kerítést, más az acélszerkezetet készítette vagy finanszírozta. Nagyon sokan pozitívan álltak hozzá. Ma a partneri kapcsolatok teljesen mások, mint 20 évvel ezelőtt. Akkor egy adott szó vagy egy kézfogás sokszor többet jelentett, mint most egy 15 oldalas szerződés.
Működhetne-e még Miskolcon kohászat?
Szalai Józsefet a kohászat mai állapotáról is kérdezzük. Vannak-e még ott régi gépek, bármi, amit fel tudnának a skanzenhez használni, firtattuk. A volt igazgató szerint szinte semmi. Nagy részüket elvitték Dunaújvárosba, vagy Kassára beolvasztani.
– Én 1969-ben kerültem Miskolcra, és 1972-ben a kohászat egyik üzemében lettem főművezető. Ott voltam a nemesacélmű alapkőletételénél, mellettünk építették fel azt a hatalmas gyárat. Trauma volt számomra, amikor nemrég bementem, és csak a hűlt helyét láttam – jegyzi meg. De ugyanakkor úgy látja, az acélgyártást már biztos, hogy nem lehetne újraindítani.
– Óriási pénzbe kerülne. Nem vagyunk annyira kiemelt helyen, nincs helyben az alapanyag sem, mindent úgy kellene idehozni. Ha lenne is valakinek rengeteg pénze, hogy megépítse a korszerű technológiát, már nem lenne piaca sem. Az elmúlt 15 évben, amióta leállt a gyár, már máshonnan rendelik az acélt, a csehektől, lengyelektől, nyugatról. Ahhoz, hogy az új vállalkozás betörjön a piacra a minőségi acéllal, évek, évtizedek kellenének. És az, hogy sokkal olcsóbban adja, mint a többi cég. Ebben a versengő világban pedig olcsóbban adni szinte lehetetlen, mert mindenhol alapáron adják. Így is alig van nyereség a terméken, neki pedig évekig veszteségesen kellene értékesítenie. A szakemberek is gyakorlatilag elfogytak, kiöregedtek, meg már teljesen új szaktudást igényelnek a modern gyárak az új technológiájukkal.
Mindenkinek engednie kellene
Megemlítjük még, hogy hamarosan készül egy megvalósíthatósági tanulmány (a napokban hirdetnek győztest a kiírt közbeszerzésre), hogy hogyan hasznosítsák a területet. Szalai József tud róla, nem lesz könnyű feladat, fűzi hozzá.
– Egy 130 hektáros, egybefüggő területről van szó, amelynek most 150-160 tulajdonosa van, osztatlanul közös a tulajdonuk. Mi megpróbáltuk évekkel ezelőtt rendezni a viszonyokat, akkor még 60 tulajdonos volt, de nem jártunk sikerrel. Nincs a tulajdonrészeknek önálló helyrajzi számuk, a bankok nem fogadják el fedezetként, pályázni nem lehet. Kudarcot vallottunk, mert mindenki csak a saját érdekét nézte. Lehetetlennek tűnik ezt a problémát megoldani.
Szerinte be kellene látnia az ott lévőknek, hogy mindenkinek engedni kell valamit a megoldáshoz. Az biztos, hogy az ott lévő vállalatoknak biztosítani kell, hogy hosszú távon tudjanak dolgozni – nagyon komoly cégek működnek még a területen, komoly technológiával gyártanak és exportálnak termékeket – olyan állapotba kellene őket is hozni, hogy fejlődni, fejleszteni tudjanak, ehhez pedig önálló helyrajzi számmal rendelkező ingatlanra lenne szükség. – Ezek a vállalkozások az elmúlt években komoly beruházásokat hajtottak végre mind az infrastruktúrájukban, mind a technológiában. Ezért is fontos lenne mindenki részére elfogadható módon rendezni ezt a nem könnyű kérdést, hogy továbbvigyék a gyár korábbi jó hírnevét.
Megoldás: kisajátítás?
– Szerintem csak kisajátítással lehetne megoldani, de hátha a tanulmányírónak jobb ötlete lesz erre – jegyzi meg. Mint fogalmaz, mindemellett amely terület ipari hasznosításra nem alkalmas, ott olyan tevékenységet kell kialakítani, amely egy ipari terület mellett is életképes, nem elsősorban lakóparkra gondol. Talán közparkokat lehetne kialakítani, amik elválasztják a más célra hasznosítható területet az üzemektől, gyáraktól. – De nagyon sok pénz kell a rekultiváláshoz. Kíváncsi vagyok, hogy mire jut majd a tanulmány írója. Bízom benne hogy a gyár területén megépül majd valamikor a két nagy múltú gyár emlékét őrző bemutatóhely, és ebben szerepet kap a régió iparának történetét bemutató rész is. Amíg ez nem valósul meg, jelenlegi helyén az igényesen kialakított emlékparkban, az EKMITA tovább bővíti a régió ipartörténetének bemutatását – mondja Szalai József és hozzáfűzi: ehhez a munkához ezúton is kérik a korábban a területen dolgozók segítségét mind az adományok gyűjtésében, mind a meglévő anyagok bemutatásában.
Elérhetőségeik: 3535 Miskolc Bartók Béla utca 1. vagy E-mail: postmaster@ekmita.t-online.hu
Ózdon is működik. Hány éve is?
„Húszmillió eurós fejlesztés az ÓAM Ózdi Acélművek Kft.-nél
2016.11.26 12:31
Budapest/Ózd – Húszmillió euró értékű technológiai, környezetvédelmi fejlesztés és kapacitásbővítés indul az ÓAM Ózdi Acélművek Kft. henger- és acélművében jövőre – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Bartha Imre, az ÓAM ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a 2018-ban elkészülő beruházásnak köszönhetően a kohászati társaság százzal növelheti a jelenlegi 450 fős foglalkoztatott létszámát. Emellett várhatóan ezres nagyságrendű foglalkoztatás-bővülést generál a beszállítók körében is.
A főleg hengerelt acélipari termékeket gyártó cég kapacitása a tervek szerint a fejlesztést követően a mostani évi 200 ezer tonnáról 300 ezer tonnára nő. A termékek hatvan százalékát hazai felhasználóknak értékesítik, negyven százalékát exportálják.
A társaság közleményében a fejlesztést a magyar-német gazdasági kapcsolatok újabb sikertörténetének nevezi, amely a magyar kormány, Orbán Viktor miniszterelnök és Max Aicher tulajdonos “konstruktív együttműködése” eredményeként valósul meg.
– MTI –”
Igen. Ennyi ócskavas és autógyár mellett a Minimills jó ötlet volt. Kár, hogy demoralizálta egy-két-három szereplő.
„A Danieli Minimills teljesen integrált szolgáltatásokat nyújt, amelyek magukban foglalják a kulcsrakész kellékanyagokat, a segédüzemeket, a folyamatvezérlő automatizálást, a teljes szolgáltatási spektrumot – mindezt egyetlen, egyetlen felelősségi és irányítási forrásból.
A ma világszerte működő Minimill-ek körülbelül 85%-át a Danieli szállította, vagy bizonyos Danieli berendezésekkel működik.”
„Majd 1 dollárért visszavásároljátok Mr. Rezes lányától Rezesova-tól. Beszéljetek a CEU-n végzett Zuzana Čaputová-val, hogy az ukrán acél óriás kiesésével fel kell
pörgetni az amerikai tulajdonú Kassa termelését.
kell az MINIMILLS ócskavasból-acélmű a hadiiparnak, az autóiparnak,
” A kohászat több mint kétszáz év után, 2009-ben szűnt meg, amikor végleg bezárták a DAM-ot.
Ezért idén áprilisban nagy csinnadrattával helyezték el a miniacélmű alapkövét és mellé egy időkapszulát.
„Mindannyian tudjuk, hogy ebben az iparágban, egy ekkora jelentőségű beruházásnak már az előkészületei is igénylik a lehető legszorosabb együttműködést beruházók és az új létesítménynek otthont adó település között. Miskolc készen áll az együttműködésre, arra, hogy konstruktív módon vegyen részt az üzemeltetési fázist megelőző szakmai egyeztetéseken” – hangsúlyozta Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, megköszönve, hogy városunkat választották a befektetők. „Őszintén remélem azt is, hogy az előkészítési fázis után, a lehető legrövidebb időn belül jönnek létre az új munkahelyteremtő beruházás szükséges, de elengedhetetlen feltételei” – tette hozzá a polgármester”
Beszélj inkább erről a CEU- végzett, faszát a nxrdó Kovács Zoltánnal, te vérbajos barom ellette foscsomó!
Látom ültél már ott a menstruációs díványon, valamelyik Anyák Napján.
„Nem győzünk álmélkodni az egyetemi élet újabb és újabb progresszív fejleményein. Amíg a Pázmányon holokausztot oktatnak, addig a CEU-n az igazán fontos dolgoknak is jut idő. Most például a menstruációnak szenteltek egy rövid kiállítást, amiből kiderülnek olyan szörnyű tabuk, mint hogy az elmaradott Amerikában úgy tartják, menstruáció alatt nem szabad szexelni. Micsoda értelmetlen megbélyegzés!
Még ennél is meglepőbb információ volt azonban, hogy a menstruáció „emberi jog”, és „nem csak a nők menstruálnak, hanem a transzneműek is”, akiket nem szabad megsérteni az olyan szóhasználattal, mint a „női higiéniai termék”.
„Minden férfi egy szexista állat, hányingert kapok tőlük”
Vagy
„A nők hátrányos megkülönböztetés áldozatai, mikor csak azt veszik észre belőlük, hogy szépek.”
És közben a férfigyűlölet melletti állásfoglalásukat erősítendő melltakargatós szelfiket nyomnak magukról. Meg olyanokon háborodnak fel, hogy:
„Egy férfi segíteni akart, mikor nehéz csomagokat cipeltem, mekkora szemét, primitív szexista, én erős és független nő vagyok!”
Közben pedig, ha nem ajánlanák fel a segítséget, bunkó szemétládák lennének, akiknek csak a szexre kell a nő.”
Azért küldtük Kovácsot oda, hogy ezeket megtanulja !!! Kiképzés ellenzéki terepen.
tisztára mint stirlitz 😀 😀 😀
https://uploads.disquscdn.com/images/ff98a76261461cdc0056f93d4061f47840d194ee7dc2b5d552e3d688f84c9523.jpg?w=800&h=122
Igen , hobbiból. Majd, ha Diósgyőr nagyhercegség lesz és lesz egy „isiászos” bácsija.😁😂🤣😀
(Jean-Claude Juncker luxemburgi politikus, 1995 és 2013 között hazája miniszterelnöke, 2014 és 2019 között az Európai Bizottság elnöke.)
„A világon Luxemburgban a legmagasabb a diplomások aránya. A fizetések átlagosan tizenkétszer magasabbak, mint Magyarországon, és a magasabb árakat is figyelembe véve közel nyolcszor annyit érnek, mint az itthoni bérek. A lakosság egyharmada bevándorló, talán ez az oka, hogy Luxemburg az új tagállamok állampolgárainak csak évekkel a csatlakozás után akarja engedélyezni a munkavállalást. A mostani szabályok szerint évente maximum 20 magyar vállalhat munkát az országban, és ők is csak bizonyos állásokat tölthetnek be, gyakornoki beosztásban.
A luxemburgi gazdaságot évtizedekig az acélipar határozta meg. Az iparág nemzetközi hanyatlásával a bankrendszer fokozatosan átvette a főszerepet, Luxemburg adóparadicsomnak számít Európában, mert a megtakarítások után nem kell adót fizetniük a betéteseknek. Az Unió ezért már többször felszólította Luxemburgot, hogy banktörvényét illessze az európai jogszabályokhoz. Egy közelmúltban kötött kompromisszum értelmében hét éven belül meg kell adóztatni a betéteket, és az EU szeretné elérni, hogy addig forrásadót vessenek ki a pénzüket ide menekítő külföldiekre.
Luxemburg aktív résztvevője annak a szövetségnek, ami az EU kisebb államait tömöríti, és céljuk a nagyok túlzott befolyásának megakadályozása. Luxemburg a tagállamok kisebbik részével karöltve sikeresen megakadályozta, hogy amerikai nyomásra engedélyezzék génkezelt termékek európai piacra engedését. Luxemburg ebben a kérdésben a zéró-tolerancia legkitartóbb híve.”
Az ukranok basztak szet ezt is mint mindent
Buksika! Hirtelen megváltoztatnád a rogán által a pofádba ejakulált véleményedet,
ha tudnád hogy azok „ukrán” oligarchák akikről röfögsz, székhelyükön a Donbassban kezdettől fogva lelkesen támogatták az országrész orosz megszállását
szóval… szétbaszták?
Minek ehhez Rogán?
Mariupolban pedig két jelentős acélgyárat is elvesztett a milliárdos. Az Azovsztal és az MMK a vállalatcsoport acéltermelésének 90 százalékát biztosította, de még az ukrán fémgyártás 40 százalékát is ez a két üzem adta.
„Európa egyik legnagyobb kohászati üzemét tulajdonképpen lerombolják”
a kínai piacnak jó
az usa piacnak jó
az orosz piacnak jó
„A WSA 71 ország acéltermelőit fogja össze, tagjai a világ acéltermelésének mintegy 90 százalékát adják. A jelentés szerint a listavezető Kína januárban 77,2 millió tonna acélt termelt. 6,9 százalékkal kevesebbet, mint 2023 januárjában. India 12,5 millió tonnát (+7,3 százalék), Japán pedig 7,3 millió tonnát (+0,6 százalék). Az Egyesült Államok acéltermelése 0,3 százalékkal, 6,8 millió tonnára csökkent. Oroszország, Ukrajna és más FÁK-országok együttes acéltermelése 7,2 millió tonna volt, 4 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Ezen belül az oroszországi acéltermelés 1,2 százalékkal, 6,2 millió tonnára emelkedett. Az ázsiai és csendes-óceáni térség országainak acéltermelése 3,6 százalékkal, 107,6 millió tonnára csökkent, az európai uniós országok 10,2 millió tonna acélelőállítása 1,8 százalékkal volt kisebb januárban, mint egy évvel korábban. Az észak-amerikai acéltermelés januárban 2,1 százalékkal, 9,2 millió tonnára esett vissza.”
Mi a probléma. Veres ezt is megoldotta, nem?
Igen. Piszkosul jól választotta meg az egyszem alpolgármesterét, amivel megkezdte a lejtmenetet.