Közleményben reagált a miskolci  Fidesz frakcióvezetője arra, hogy a mutyi miatt tönkre ment egy miskolci trafikos.
„A baloldal országos politikai szándékait szolgai módon másolva, az MSZP Miskolcon is leplezni próbálja két választási cikluson át tartó rettenetes károkozását.

 

A szocialisták helyi képviselői mindent megtesznek azért, még a nyári uborkaszezon kellős közepén is, hogy városunk példa nélküli eladósításáról, városunk gazdaságának ellehetetlenítéséről tereljék el a figyelmet.

A Bartha György és Földesi Norbert mai sajtótájékoztatóján elhangzottakat ezért sem értékelhetjük másként, mint a baloldal országszerte folytatott hazug propaganda hadjáratának helyi megfelelőjét. Sajnáljuk, hogy a baloldal miskolci önkormányzati képviselői, országos pártközpontjuk politikai érdekeinek helyi kiszolgálóivá süllyedtek”.

Ezt bírta reagálni dr. Kiss János, a Fidesz-KDNP miskolci frakcióvezetője a két szocialista önkormányzati képviselő trafikmutyival kapcsolatos szerdai sajtótájékoztatójára.