Komló, 6-os számú választókörzet . Az eddigi fideszes képviselő külföldre távozott. A Fidesz direktben nem is indított jelöltet, támogatta viszont a Lungo Drom jelöltjét, Hegedüs Norbertet, aki 59,64 százalékos eredménnyel meg is nyerte a választást. Az MSZP-s Radics Kálmán mellett a héten Mesterházy Attila pártelnök is kampányolt Komlón – hiába. A szavazatok 32 százalékát szerezte meg, ami azért sokkal jobb eredmény, mint a 2010-es. A jobbikos Rajki-Bíró Edinának nem volt sok esélye a romák lakta körzetben (5,26 százalék), a független Bekk Norbert 2,96 százalékot ért el.

 

A körzet nem mondható éppen ősfideszesnek. A 2002-es és a 2006-os választást is nagy fölénnyel nyerte a szocialista jelölt, 2010-ben az MSZP viszont csak harmadik lett 16,21 százalékkal. A Jobbik akkor a negyedik helyre futott be 6,03 százalékkal.

Most mindegyik jelölt új volt.

A korábbi szocialista fellegvárban most mindössze egy MSZP-s képviselő van a 14 tagú testületben. index.hu