Az m1 péntek déli híradójában elhangzottak szerint az ügynek hét gyanúsítottja van, köztük Kocsis István volt vezérigazgató, Szász András korábbi főtanácsadó, Kovács József, a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatója és Kapolyi László, az MSZP volt országgyűlési képviselője.

 

A szociáldemokrata politikus, üzletember Kapolyi László ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt 2012 februárban indult büntetőeljárás. A nyomozók szerint Kapolyinak köze volt ahhoz, hogy a cég több, az államnak milliárdos veszteséget okozó üzletet kötött. Kocsis Istvánt, aki az MVM után a BKV vezérigazgatója lett, már 2011-ben gyanúsítottként hallgatták ki, júliusban ugyancsak hűtlen kezeléssel gyanúsították meg Molnár Lászlót, a Magyar Villamos Művek (MVM) és a paksi atomerőmű korábbi vezérigazgató-helyettesét is.

Kocsis Istvánt 2008. tavaszán, Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök kezdeményezésére váltották le az MVM vezérigazgatói székéből. A következő, Mártha Imre nevével fémjelzett MVM-vezérkar birtokon belülre kerülve a társaság könyvvizsgálója és egy nemzetközi ügyvédi iroda bevonásával belső vizsgálatokat indított az MVM Csoport több tagvállalatánál, beleértve a Paksi Atomerőművet is, milliárdos visszaélések gyanúja miatt.

A megbízott nemzetközi ügyvédi iroda által 2008–2009-ben lefolytatott belső vizsgálat megállapításai szerint az MVM Csoport részéről eljáró személyek esetében sikkasztás és hűtlen kezelés, a résztvevő külső felek oldalán orgazdaság, pénzmosás és jogosulatlan befektetési tevékenység, valamint a bűnszövetkezeti elkövetési forma gyanúját veti fel az offshore cégekhez került milliárdok ügye. Amint arra az Index cikksorozatából fény derült, az MVM-ügyben érintett offshore cégek Szász Andráshoz, és üzlettársához, a bécsi illetőségű Alexander Gerstl-hez köthetők. Szász az MVM-nél Kocsis István tanácsadója volt, az MVM nemzetközi terjeszkedésére vonatkozó tanácsokat adott a vezérigazgatónak.

Hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) jelenlegi nyomozása pontosan mely ügyletekre vonatkozik, egyelőre nem tudni, gyaníthatóan azonban érintik az MVM offshore ügyleteit és az áramvásárlási szerződések kérdését is.

Kapolyi és az MVM
A Kárpát Energo Zrt. Kapolyi László cége, a System Consulting Zrt. projekttársaságában az MVM 2008-ban 51 százalékos tulajdonrészt szerzett, majd 55,3 millió eurós általános vállalatfinanszírozási célú, a vásárosnaményi gázerőmű megvalósítását célzó hitelszerződést kötött a Kárpát Energóval. A hitelfelvevő teljes egészében lehívta az MVM-kölcsönt, majd 32,553 millió eurót utalt át a Power Investments International II. S.Á.R.L. nevű luxemburgi cégnek befektetési kölcsönként. A Power Investments II. 1,724 millió eurót fizetett az MVM-nek. Ezt a befizetést azonban a Vértesi Erőmű Zrt.-t privatizáló Kapolyi László cégének, a System Consulting Zrt.-nek kellett volna teljesítenie.

A Kárpát Energo 5,748 millió euró (1,4 milliárd forint) értékben részvényeket jegyzett a Power Investments II-ben, de a tőkeemelésre már ezt megelőzően, a 9 milliárdos kölcsön lehívásával egyidejűleg sor került. A Kárpát Energo ezt a részesedést továbbértékesítette egy ismeretlen hátterű, System Investment Corporation nevű panamai cég részére. A luxemburgi cégnyilvántartás szerint a Power Investments International II. S.Á.R.L. nevű céget 2007. december 21-én jegyezték be 12 500 eurós törzstőkével. A vállalat tulajdonosa a Kajmán-szigeteken bejegyzett Power Investments International offshore cég. A Kajmán-szigeteki Power Investments International székhelye egy postafiók az Ugland House nevű irodaépületben. Leányvállalata, a Power Investments International II. luxemburgi cég vezető tisztségviselője Szász András, a vezető tisztségviselő értesítési címe megegyezett a Kajmán-szigeteki anyavállalatéval.

2008 decemberében Kapolyi László írásban bejelentette, hogy eláll a Vértesi Erőmű Zrt. megvásárlásától, és a Power Investments II. által felvett kölcsön fedezetéül felajánlotta az erőműtársaságért már megfizetett vételárat, a System Consultingnak a Kárpát Energóban még meglévő 25 százalékos részvénycsomagját, és a Kárpát Energóval szemben fennálló követeléseit. Az MVM által lefolytatott vizsgálat szerint azonban mindez nem fedezi a teljes összeget. 2008. december 31-én Kapolyi azt is közölte, hogy a System Consulting pénzügyi ellehetetlenülés miatt nem veszi át a Vértesi Erőműtől 2009-re megrendelt 250 megawatt áramot. Mivel az erőmű saját kapacitásából csak 40 megawattot tudott részére lekötni, a fennmaradt 210 megawatt beszerzésére 11 áramkereskedővel szerződött.

A kereskedőket mintegy 20 milliárd forintos kár érte emiatt, amit a Vértesi Erőmű Zrt.-től követeltek, az viszont nem tudta behajtani a System Consultingon, mert nem írtak alá szerződést a megrendelésről, amelyet a Vértesi Erőmű anyacége, az MVM elől is eltitkolt. Feltehetően a fent vázolt eseménysor vezetett oda, hogy idén január 12-én rendkívüli közgyűlés menesztette a Vértesi Erőmű Zrt. teljes igazgatóságát.