Büntetőfeljelentést tesz a Heves Megyei Közgyűlés fideszes vezetése a testület korábbi szocialista elnöke, Sós Tamás ellen bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A feljelentésben egyúttal indítványozzák magánvagyonának teljes zár alá vételét, mert álláspontjuk szerint Sós Tamás több mint 700 millió forint kárt okozott azzal, hogy nem rendkívüli felmondással szüntette meg 2009-ben az egri kórház vagyonkezelési szerződését – közölte Rénes Marcell.

 

Sós Tamás korábban határozottan visszautasította a vádakat és bejelentette, rágalmazás miatt feljelentést tesz Szabó Róbert, a közgyűlés jelenlegi fideszes elnöke ellen.

Rénes Marcell közlése szerint a megyei közgyűlés a kártérítési vizsgálóbizottság határozati javaslata alapján döntött a feljelentésről. A közgyűlés ezzel a döntésével utasította a fideszes elnököt, Szabó Róbertet arra, hogy megtegye a feljelentést.

Az ügyet vizsgáló kártérítési bizottság megállapítása szerint a rendelkezésre álló okiratok, jegyzőkönyvek alapján az a gyanú vetődött fel, hogy Sós Tamás a tettei következményeinek teljes ismeretében, egy magáncég, a Hospinvest Zrt. érdekeinek kedvezve 2009-ben hagyott elveszni a Heves Megyei Önkormányzatot illető több mint 700 millió forintos jogos követelést – mondta a referens.

Sveiczer Sándor, az előző időszak tisztázatlan ügyeit vizsgáló eseti önkormányzati bizottság szintén fideszes elnöke egy februári sajtótájékoztatón jelentette be: adataik szerint a 2008-ban a HospInvest Zrt-vel kötött, a megyei kórház működtetéséről szóló vagyonkezelői szerződés szerint az önkormányzat a kórházi árbevétel tíz százalékát követelhette volna csődeljárás esetén a HospInvesttől, ha a megye rendkívüli felmondással él. Ez az összeg több mint 700 millió forint.

Sós Tamás azonban a rendkívüli felmondást közgyűlési felhatalmazás ellenére sem tette meg, sem határidőre, sem mandátuma végéig. Ezért munkajogi és büntetőjogi felelősség is terheli a szocialista politikust – mondta akkor Sveiczer Sándor.

Sós az akkori bejelentésre reagáló közleményében azt írta: az azonnali rendkívüli felmondás nem tette volna lehetővé a folyamatos működést, ezért az intézmény ideiglenes bezárásához is vezethetett volna a lépés. A kórház működtetésére akkor létrehozott önkormányzati kft-nek ugyanis még nem voltak munkavállalói, így előfordulhatott volna, hogy a környező megyék kórházaiba kell elvinni kb. 700 beteget.

Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a kórház majdnem 500 millió forintos adósságát elvitte a Hospinvest, és ennek köszönhető, hogy az országban egyedüliként az egri Markhot Ferenc Kórháznak nem volt adóssága. Ugyancsak az azonnali rendkívüli felmondás elmaradásának az eredménye, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól megkapta az intézmény a kéthavi „csúsztatott” finanszírozást, ez havonta félmilliárd forintot jelentett – közölte akkor a szocialista politikus.

A Heves Megyei Önkormányzat 2008. március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján az azt követő húsz évben a HospInvest Zrt. működtethette volna a Markhot Ferenc Kórházat.

A Fidesz azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a „funkcionális privatizáció” ellen.

A HospInvest ellen felszámolási eljárás indult 2009 júliusában, a közgyűlés pedig döntést hozott arról, hogy a megye mondja fel a vagyonkezelői szerződést.