A zseniális Giuseppe Tornatore, a Puszta formalitás és a Cinema Paradiso rendezője legközelebb Leningrad címmel forgat II. világháborús eposzt, amelynek költségvetése 100 millió dollár lesz.

 

A Variety információi szerint végre elkészülhet az olasz Giuseppe Tornatore egyik dédelgetett filmes vágyálma, a Leningrad. A viszonylag hosszú ideje tervezett angol nyelvű II. világháborús eposz előkészítése és forgatása eddig azért nem kezdődhetett el, mert nem sikerült összeszedni a költségvetést. Azonban Avi Lerner, producer és a Millennium/Nu Image produkciós cégek beszállásával ez a probléma is megoldódott-

Tornatore filmje a tervek szerint a Leningrád ellen intézett 900 napos náci attak krónikája lenne, ezt az ostromot nevezik előszeretettel a történelemkönyvek minden idők legpusztítóbb ütközetének, mind emberáldozatok, mind az okozott kár tekintetében. A tervek szerint a forgatás 2012. decemberében kezdődne, de addig is a két főszerepre kell megtalálni a megfelelő színészeket.

Giuseppe Tornatore személyében mindenképpen remek rendezővel rendelkezik a Leningrád, hiszen a filmes nevéhez fűzhető az Oscar-díjas Cinema Paradiso, illetve az ugyancsak zseniális Puszta formalitás, valamint Az óceánjáró zongorista legendája. E három film megtekintése mind a mai napig nagyszerű élmény.