A középkorú nőknek ajánlott minél több almát fogyasztaniuk

A „naponta egy alma a doktort távol tartja” mondás igazságát egy újabb tudományos vizsgálat erősítette meg. A tanulmányt ismertető előadás Washingtonban az Experimental Biology 2011 kongresszuson hangzott el.

Az alma nem csak rostokat és vitaminokat tartalmaz, a benne lévő polifenolok és pektin javítják a zsír-anyagcserét és csökkentik a szervezetben a gyulladásos folyamatokat is, melyek közül az érelmeszesedés a legveszélyesebb.

Bahram H. Arjmandi és Margaret A. Sitton floridai táplálkozáskutatók a közmondás igazságának megvizsgálására változókor utáni, 45-65 éves női önkénteseket véletlenszerűen két csoportba osztottak. A 160 résztvevő egyik csoportja egy éven keresztül naponta 75 gramm aszalt almát fogyasztott, a másik csoport ugyanennyi aszalt szilvát evett minden nap. A harmadik, hatodik és 12. hónapban az alanyokat részletes kivizsgálásnak vetették alá.

Arjmandi az eredmények értékelésekor azt mondta: „markáns változást észleltünk, mert az almát fogyasztók LDL-koleszterinszintje már félévi almafogyasztás után 23 százalékkal csökkent”. A koleszterinnek két változata van: a „rossz” LDL-koleszterin, mely a koszorúér-betegség legfőbb okozója, illetve a „hasznos” HDL-koleszterin, mely szívvédő hatású.

Ráadásul a vizsgálat résztvevőiben a HDL-koleszterin szintje is négy százalékkal növekedett, és a vérben lévő, gyulladásra utaló eltérések is mérséklődtek. További kedvező változás volt, hogy miközben a naponta elfogyasztott gyümölcs plusz 240 kilokalória bevitelét jelentette, a résztvevők átlagosan két kilót fogytak. A kutatók szerint ebben az alma pektintartalmának lehet szerepe, amely teltségérzetet okoz.

A kongresszus résztvevői egyetértettek abban, hogy ezeket a kezdeti eredményeket további, nagyobb léptékű vizsgálatokkal kell megerősíteni.