Bár mindebből következne, hogy mi magyarok megint jól magunkra lettünk hagyva, a film bemutatja, hogy II. Lajos birodalma igencsak soknemzetiségű volt, így nemcsak a magyarok hullajtották vérüket a mohácsi síkon, hanem csehek, horvátok, szerbek, németek, sőt még lengyelek is. Ezen utóbbi azért nagyon érdekes, mert bár a Lengyel Királyságnak épp 1525-ben tett egy visszautasíthatatlan békeajánlatot a Porta, ám családi alapon néhány lengyel vitéz még így is Lajos mellett harcolt a csatában.
Semmi értelme a „mi lett volna, ha” felvetésnek
Az egyik első dolog, amit egy szépreményű történészhallgató megtanul az egyetemen, hogy nincs olyan, hogy „mi lett volna, ha”. Majd ahogy halad a tanulmányaival, viszonylag gyorsan rádöbben, hogy nem, a fenét nincs, sőt, olykor a történelemről nem is nagyon lehet gondolkodni anélkül, hogy fel ne vetnénk. Hiszen mi alapján jelenthetnénk ki, hogy egy adott múltbéli szereplő a rendelkezésére álló opciók közül a lehető legjobbat (vagy legrosszabbat) választotta, ha nem vizsgáljuk meg a többit és nem vesszük végig az utókor bölcsességével felvértezve azok potenciális következményeit?
Márpedig első ránézésre a mohácsi csata környékén is akad pár momentum, ahol feltehetjük ezt a kérdést. Mi lett volna, ha Lajos király nem vállal csatát Mohácsnál? Mi lett volna, ha odaér Szapolyai? Mi lett volna, ha bejön Tomori terve és sikerül egyenként megverni az oszmán hadoszlopokat?
A film meggyőző választ ad ezekre a kérdésekre is, mégpedig azt, hogy
még akkor sem változott volna semmi hosszútávon, ha a csillagok állása kedvező, meg a büdös nagy mázlifaktor is bejátszik és megnyerjük a csatát.
A mohácsi csata ugyanis egy az 1510-es évek óta kibontakozó folyamat záróakkordja volt csupán. A nagykép szempontjából egy ránk nézve mindenképpen tragikus, de nem váratlan momentum. Az történt ugyanis, hogy az Oszmán Birodalom a keleti hódításaival annyira megerősödött, hogy a korszak szuperhatalmává vált, és vele szemben a regionális középhatalomnak tekinthető Magyar Királyságnak az erőviszonyok tükrében semmi esélye nem volt.
A filmnek komoly hiányossága, hogy nem számszerűsíti azt a borzalmas különbséget, ami ekkor tátongott a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom gazdasági és katonai potenciálja között. A vetítés után azonban a szakértőkkel beszélgetve meghallgathattuk, hogy a magyar állam költségvetését évről-évre tokkal-vonóval elvitte a törökellenes végvárrendszer fenntartása, és ha ezen felül katonákat akart toborozni, mondjuk egy nagy mozgó seregbe, amivel útját állhatja a szultáni hadnak, azt már csak hitelből volt képes megtenni. Ez azt is jelenti, hogy
ha győzünk Mohácsnál, csődbe megy az ország.
Ezzel szemben Szülejmán szultán a Magyar Királyság költségvetésének sokszorosából működtette az országát és ezekben az években is rendre nyereséggel zárt a kassza, magyarán annyi pénz folyt be, amit még egy ilyen hatalmas birodalom menedzselése sem tudott felemészteni. Tehát, ha csoda történik a mohácsi síkon és a magyar sereg győz, a törökök könnyedén megengedhették maguknak, hogy egy-két év múlva egy hasonló nagyságú sereggel visszatérjenek. A szerencséből táplálkozó sikerszéria meg nem tud a végtelenségig kitartani. És akkor azt is érdemes figyelembe venni, hogy egy nyíltmezei csatában a szultáni haddal szemben még a nagy Hunyadi János sem tudott győzni, holott az ő idejében az erőviszonyok közötti különbségek sem voltak annyira brutálisak, mint amilyenek 1526-ra lettek.
