Hoppá. Állami kézbe kerül a miskolci Avas Szálló

283683405 562589865234466 5596991959320376255 n
Varga Jennifer / 24.hu
Augusztus 31-től a magyar állam veszi át a Mathias Corvinus Collegium, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Kék Bolygó Alapítvány feladatait és vagyonát, megszüntetve a szervezetek eddigi közérdekű vagyonkezelő státuszát – jelentette be Magyar Péter.

A kormányfő csütörtöki videójában arról beszélt, hogy a Miniszterelnökség a nap folyamán tájékoztatta az érintett közérdekű vagyonkezelő alapítványokat (kekva), hogy feladataikat a jövő héttől az állam veszi át.

Magyar Péter elmondása szerint ez a lépés a különleges státusz, az állami finanszírozás és az állami vagyon feletti rendelkezés végét jelenti. Hozzátette, az alapítványok más formában, civil szervezetként szabadon folytathatják a munkájukat, gyűjthetnek támogatást és szervezhetnek programokat, az állam pedig a valódi oktatási, kutatási, klímavédelmi és kulturális feladatokat továbbviszi.

A posztban Magyar részletezte a szervezetek korábbi finanszírozását is:

  • a Mathias Corvinus Collegiumnak (MCC) a Mol és a Richter részvényeinek 10-10 százaléka mellett csak 2020-ban több mint 130 milliárd forint közpénzt és állami ingatlanokat juttattak;
  • a Batthyány Lajos Alapítvány 2022 és 2026 között közel 66 milliárd forint állami támogatást kapott;
  • a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány pedig ugyanebben az öt évben közel 25 milliárd forint közpénzhez jutott.

Magyar azt is kiemelte, hogy az MCC kuratóriumát idén nyárig Orbán Balázs vezette, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke Áder János volt, a Batthyány Lajos Alapítvány pedig az Alapjogokért Központot és a Danube Institute-ot is finanszírozta.

Várható volt a döntés

A kekvák átalakítása már a nyár folyamán megkezdődött. Egy júliusi kormányhatározattal az MCC feletti alapítói jogok Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerültek.

A Batthyány Lajos Alapítvány az előző ciklusokban jelentős szerepet játszott a kormányközeli holdudvar finanszírozásában, miután több tíz milliárd forintos támogatásokat kapott a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától.

Magyar Péter már június végén felszólította a vagyonkezelő alapítványok kuratóriumait, hogy az augusztus 31-i megszüntetésükig tartózkodjanak a vagyon értékét vagy tulajdonjogát érintő döntésektől.

45 Responses

    1. Láttunk már ekkora keménységet: A külföldi szent, a magyar mocskos neres.

      „Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat 1991. december 15-én társasági szerződést kötött Bigatton Bruno olasz állampolgárságú fagylaltossal. (Zaj.)
      A társasági szerződés értelmében az állami vállalat és az említett olasz állampolgár egy közös kft.-t létesített. E közös kft.-be a vállalat apportként vitte be a vállalat ingatlanainak egy részét, míg a kft. olasz társtulajdonosa készpénzt tett a közös kft.-be.
      Az apportálás során bevitt egyes vagyonelemek értékét a közös kft. könyvvizsgálója hagyta jóvá, s ezen értékeléseket az Állami Vagyonügynökség sem kifogásolta meg, jóllehet első ránézésre is irreálisan alacsony értékek kerültek megállapításra.
      Csak néhányra utalva:
      – a miskolci működő cukrászüzemet százezer forintra,
      – a miskolci működő fagylaltporüzemet százezer forintra,
      – a Miskolc belvárosának legközepén fekvő 44 szobás, 2 éttermes stb. Arany Csillag Vendéglátó Házat 4 millió forintra,
      – a Miskolctapolcán lévő 56 szobás Lidó szállodát 4 millió forintra becsülték.
      Ez utóbbinál – minthogy Miskolctapolca adott helyén ennyiért egy családi ház sem kapható – ellenőrző értékelést kértem.
      A hivatásos ingatlanforgalmi szakértő a 4 millió forint helyett több mint tízszeres, 41,8 millió forintos forgalmi értéket mutatott ki, így ennél az egy tételnél az államot vagyonvesztés útján mintegy 38 millió forint kimutatható kár érte.
      Az ÁVÜ azonban nemcsak jóváhagyta az ilyen értékeken való apportálást, de azt is előírta, hogy az olasz partner köteles azokat magához váltani. Az olasz persze ennek örömmel és azonnal eleget is tett, így ezek az addigi állami tulajdonok az Állami Vagyonügynökség egyenes utasítására kerültek tizedáron külföldi tulajdonba. Az említett apportálást egy sajátos újsághirdetés is megelőzte, melynek lényege a következő volt:
      A vállalat „meghatározott egységeit” privatizálni akarja. A hirdetés több konkrétumot nem tartalmaz, de azzal zárul, hogy aki a részletekre is kíváncsi lenne, az forduljon az igazgató helyetteséhez. Ezzel a rejtélyes hirdetéssel az épeszű magyar vállalkozó nem tud mit kezdeni, az csak annak az olasz fagylaltosnak volt egyértelmű, akivel a vállalat igazgatója előzetesen már megegyezett.
      Tisztelt Miniszter Úr! Valamennyien tudjuk, hogy volt és van magyar érdeklődés is, s ahol a magyar vállalkozókat beengedték a versenytárgyalásokra, ott bizony szép állami bevételek is keletkeztek.
      Például az említett – s 4 millió forintért külföldi kézbe jutott – 44 szobás, 2343 m2 alapterületű belvárosi szállodától 100 méterre egy pici cukrászda bérleti jogáért – nem tulajdonjogról van szó, bérleti jogáért – 6,6 millió forintot adott a magyar vállalkozó. A 200 méterre lévő édességbolt bérleti joga – szintén bérleti jog – 12 millió forintot ért meg a hazai vállalkozónak.
      Minthogy ez az apportálás összesen 6 vállalati bérleményt és 10 vállalati ingatlantulajdont érintett, összességében ennél az egyetlen vidéki cégnél valószínűsíthető többszáz milliós kár érte a magyar államot.
      Kérdezem ezért:
      1. Milyen intézkedést tett miniszter úr annak érdekében, hogy az értéken alul eladott vagyonok visszaszálljanak a magyar államra?
      2. Mit tett miniszter úr a vagyonvesztésben közreműködők felelősségre vonása érdekében?
      3. Milyen intézkedést tett miniszter úr annak érdekében, hogy a hasonló esetek kiderülése ne csupán a véletlen műve legyen 10 hónap elteltével?
      4. Mit tesz a miniszter úr annak érdekében, hogy ne kerüljön külföldi vállalkozó kezébe az állam vállalkozói vagyonának az a része, amelyért a magyar vállalkozó is áldozna pénzt?
      Tisztelettel várom a válaszát, figyelembe véve azt is, hogy a perlési határidő jövő hét hétfőjén lejár. (Taps.)”

      1. Ne aggódj liszkai nácifattyú…A te ügyeid jobban előkészítettek, arra nem kell majd sokat várni…:):):)

        1. Felkészültél a meghurcoltatásomra, bírósámániás?

          Szegény szantograf is mióta keresi az igazát.

        2. Aztán mennyi ügyem van? Menjek a kontroll. hu-ra Magyar Marcihoz?

          Tiszás transzparencia: bilics, bilincs, rács, rács. 😁😂🤣😀

        3. Inkább csődbe megyek;
          „Az Avas szálloda (egykori Korona Szálló) épületét 1998-ban egy olasz érdekeltségű cég, a Multicasa Consulting Kft. vásárolta meg, amely a felújítás elmaradása és a finanszírozási problémák miatt végül csődbe ment”

  1. „Hétről hétre egyre több:
    -a népszerűtlen döntés,
    -a megoldhatatlan választókerületi kérés,
    -a frakción belüli csata, feszültség;
    ☝️Egy 141 fős kormányzó frakcióban márcsak ilyen az élet🤷‍♂️
    ❗️És látszik, hogy ezt a tiszások nehezen viselik.
    (Az egyik ismert kormánypárti politikussal túl is vagyok egy hosszabb személyes beszélgetésen, aki bevallotta, hogy nem erre számított.)
    Ebben az új lélektani helyzetben persze SORRA JÖNNEK A HIBÁK:
    -Radnai Márk sértődött Facebook-posztokban magyarázkodik az augusztus 20-ai mutyi miatt, közben olyan badarsággal védekezik, hogy nem olvas emaileket;
    -a miniszterek két nap alatt többet bakiztak a parlamentben, mint előtte 100 nap alatt;
    (Kapitány elmondta, hogy a külföldi cégek miatt kellenek a szélerőművek,
    Hegedűs Zsolt élő adásban fenyegetőzött,
    Kátai-Németh Vilmos elárulta, hogy lerombolják a családtámogatási rendszert,
    Kármán András feladta az emelkedő üzemanyagárak elleni küzdelmet…)
    -a miniszterelnök közben a Facebookon pöröl a saját szavazóival;
    ☝️Itt tartanak 110 nap után.
    És az ősz még el sem kezdődött… „

    1
    1
      1. „állami kézbe került” = egy tollvonással = akkor nem lopták el. 😂😀

        Tényleg! Hányszor is privatizélták már ezt a szállót?
        A cocik , a háttérből kinek adták el el elsőnek?

      2. „Egy tény vagy egy elv nem attól válik valóssá, hogy sokan hisznek benne, és nem lesz hamis attól sem, ha mindenki elfordul tőle. A történelem számtalanszor bebizonyította, hogy a tömeg is tévedhet, míg az igazság sokszor egyetlen, kezdetben magányos hangnál kezdődik „

      1. Ne aggódj Zotyó..Téged el fog érni.Főleg ha a pedofilügyeidet is hozzácsapjuk…

          1. „mi van már zsolti bácsival?” – Meg lett nevezve, folyik a nyomozás.

          2. Nyilvánosság előtt meg lett nevezve, folyik a nyomozás. Ettől nyilván teljesen függetlenül a KDNP még az idénre tisztújítást jelentett be…:):):)

          3. ezt ki mondta neked?
            Bangó Sanyika milliomos hazugságvizsgákó gépe?
            vagy
            Magyar Marci!

            Olyan szép ez az ív; Keller László—-Budai Gyula—- Unger Anna

            Nem kaptál röhögő görcsöt ? 😁😂🤣😁

          4. Akkor nincs miért aggódni nem igaz?Sem Zsóti bácsinak,sem a cselédsornak.

          5. Csak van két heregolyód;

            Az „egy tanú nem tanú” (latinul „unus testis, nullus testis”) egy régi jogi elv, amely azt jelenti, hogy egyetlen ember vallomása önmagában nem elegendő egy tény bizonyításához a bíróságon.

          6. Akkor felesleges volt Zsolti bácsinak toporzékolnia a parlamentben nem igaz Zotyesz? :):):)

          7. Igen Ritácska Peremfeltételfalvi, a zsidó egyház sem kér belőled.

            „Egy állításnál szeretnék megállni. Megint előjött ugyanis a Szemlélekes hazug narratíva az elnyomott egyházakról. A valóság ezzel szemben az, hogy a Fidesz-KDNP kormányok (az állam-egyház függetlenségének tiszteletben tartása mellett!) felismerték annak fontosságát, hogy hazánkban a legfontosabb civilizációs-morális megtartó erőt, támaszt a kereszténységben kapja az állam és a nemzet. Ezért újrakötötték a kommunizmusban szétszakított stratégiai szövetséget a történelmi egyházakkal (többek között a Magyar Katolikus Egyházzal és a Magyarországi Református Egyházzal). Ennek eredménye 3800 templom felújítása, 200 új templom építése és számos egyéb egyházi épület renoválása, építése, mely program az egész Kárpát-medencét érintette. A Fidesz-KDNP kormányok az Alaptörvényben lefektetett elvek szerint stratégiai partnerségben, de kölcsönös függetlenségben működtek az egyházaktól. Ha nekem nem hisz, hallgassa újra Veres András püspök atya 777 interjúját.
            És igen Rita, mielőtt sikerül kinyomozni: munkatársa, tisztelője és merem mondani, barátja vagyok Semjén Zsoltnak. És erre büszke vagyok. Ez azonban nem befolyásolja azt, hogy amit írtam, az objektíven megállja a helyét. Önnek és barátainak pedig javaslom, hogy a hőn áhított hatalom birtokában tekerjék le a gyűlöletcunamit és kezdjenek el dolgozni, kezdjenek el építkezni, váljanak részévé az isteni teremtő műnek. Hozzanak létre életműveket. Például, ahogy Semjén Zsolt tette. „

          8. nem bírta cérnával Arató eftásat.
            nem tanult Kocsis Mátéból

            „Kocsis Máté úgy reagált:
            A másodfokú bíróság Ungár Klára buzizós ügyében ma hozott döntést. Az indoklásban kimondták, hogy Ungár ugyan valótlanságot állított rólam, de ez nem sértő, ezért a keresetünket elutasították. A Kúriát azért még megkérdezzük erről. Ettől kezdve ugyanis minden heteroszexuálist le lehet buzizni, a homoszexuálisokat meg gondolom továbbra sem. Érdekes logika.”

            A logika szerint te egy xxxx vagy. 😁😂🤣

          9. Kocsis Nem vagyok Buzeráns Máté?Hogy becsendesedett ez a taknyos kölök mostanában?mi történt ezzel a csótánnyal?Elvitte a cica a nyelvét, vagy csak várja az előzetest? :):):)

          1. Szerencsére a hatóságoknak nem.
            „Mi a baj egy kis képcserélgetéssel, az nem bűncselekmény”.

          2. a tiszás 3. hatalmi ág pénzbüntire ítélte. 😁😂🤣😁

          3. Ennyit kért a polt peti féle ügyészség.Összrzárnak a klubtagok.Neked már nem lesz ilyen szerencséd Zozó

          4. Pazmeg! Oszt ez a „polt peti féle ügyészség.”, végig védte a Böszmét meg ez egész bandáját? Akkor ezért cserélt nem doktor Simon ötször bírót.

          5. „Oszt ez a „polt peti féle ügyészség.”, végig védte a Böszmét meg ez egész bandáját? ”

            Neked is leesett végre Zotyóka, hogy a fidesz védte be gyurcsányt?Gratulálok

          6. Olyan még nem volt bolsilibsi, hogy ti valamit ne forgatnátok ki.

            „A bolsevik olyan ember, aki elégedetlen, irigy és tele van gyűlölködéssel. Mindenkit gyűlöl, aki nem úgy gondolkodik, mint ő… Aki csak rest, és ezért elégedetlen. Aki tehetségtelen, és ezért irigy… Aki nem akar egyebet, mint munka nélkül hozzájutni valamihez, osztozkodni a másén. És gyilkosságokkal csinál helyet magának a világban. Mindegy, hogy minek nevezi magát. Mindegy, hogy milyen jelszó nevében fosztogat, és milyen zászló alatt vonul fel az utcákon. Végeredményben egy és ugyanaz. Homo bestialis. Állatember.”

          7. Ha az apád féle hazudozó náci gyilkos vasalbi mondja akkor biztos igy van zotyóka. Ő fejbelőtte magát. Te mit tudsz felmutatni?

          8. „Ezen a napon, 1939. szeptember 1-jén zajlott le Európában a második világháború első összecsapása, amelynek során a lengyelországi Gdańsk (más néven Danzig) postahivatalának ötvenhat dolgozója fegyvert ragadott, és megpróbálta megakadályozni a náci előrenyomulást. A munkások visszaverték a rendőrség, az SS és az SA önkéntesei, valamint a helyi nácibarát németek által támogatott német csapatok első két támadását. Tizenöt órányi harc után az életben maradt postai alkalmazottak megadták magukat, hogy ki tudjanak menekülni az akkor már égő épületből. Mivel egyikük sem volt katona, a haditörvényszék banditaként ítélte el és kivégeztette őket. Az összecsapásban elesett és a kivégzett munkásokat posztumusz felmentették a banditizmus vádja alól és rehabilitálták. Tiszteletükre 1979-ben emlékművet emeltek Gdańskban.”

  2. ezt ki mondta neked?
    Bangó Sanyika milliomos hazugságvizsgákó gépe?
    vagy
    Magyar Marci!

    Olyan szép ez az ív; Keller László—-Budai Gyula—- Unger Anna

    Nem kaptál röhögő görcsöt ? 😁😂🤣😁

  3. „Csak a miheztartás végett..
    Ami most történik: a kormány jogellenes döntésére államosítottak és megszüntettek egy 30 éve létező alapítványt – ez továbbra is jogi nonszensz és poltikai őrület. A szanálás közben viszont az is kiderült, hogy a folyamat során az állam nagyobb vagyont vesz vissza, mint amennyit annak idején az alapítvány részére átadott – hiába utalgattak korábban egyesek ennek ellenkezőjére.
    A Mathias Corvinus Collegiumra bízott vagyon soha nem magánvagyon volt. Azt a célt szolgálta, hogy egy magyar oktatási és tehetséggondozási intézmény hosszú távon, a politikai ciklusoktól függetlenül működhessen. Az alapítvány nem felélte ezt a vagyont, hanem a hozamaiból ingyenes képzéseket, kollégiumokat, nemzetközi kutatási programokat, ösztöndíjakat és az egész Kárpát-medencére kiterjedő intézményrendszert épített több mint nyolcezer magyar fiatal és egész Magyaroszág számára. Közben pedig nemcsak megőrizte, hanem jelentősen gyarapította is a rábízott vagyont.
    A elszámolás során pedig kiderült, hogy az összes korábbi vádaskodás alaptalan volt. A vagyon megvan, értéke növekedett és közben újabb vagyonelemekkel gyarapodott.
    Lehet vitatkozni az MCC szellemiségével. Azt is látjuk sajnos, hogy hogyan lehet Brüsszel kérésére egy önkényes politikai döntéssel lekaszálni az alapítványi modellt. Azt azonban többé nem lehet tisztességgel állítani, hogy az MCC felélte vagy eltüntette volna a rábízott vagyont. A számok ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítják.
    Mostantól nem az a kérdés, hogy mi történt a vagyonnal. Látjuk, gyarapodott. A kérdés az, mi történik vele az új kormány kezében. Ez már az ő felelősségük. De mi is figyelni fogunk! „

    1. Csak a mihez tartás végett 500 milliárdot ajándékba adtak. És minden mást is mellé. Mutass még egy iskolát amire ráköltöttek 500 milliárdot.

      1. Ha Soros Gyurit feldobja egy nem becsületes keresztapu a Gestaponál akkor nem lenne ekkora alapítványa. Gondolod, hogy Kádár apád 1985-ben nem ajáándékozott piacot
        a Soros Alapítványnak. Az is a te pénzed volt, hülyegyerek. A Kapitalizmus már csak így működik, Raskó MDF-es elvtárs.

    2. Ha hazaáruló orbán balázska írja akkor szinte teljesen biztosan igaz…Orvossal nézesd meg magad zalkás okádék..:):)

      1. Orbán Balázs doktorijáról kérdezd meg Unger Annát és a férjét, hülyegyerek.

  4. Jaj, de jó! Akkor újra lehet majd privatizálni. ” Az állam rossz tulajdonos”. Miskolcon még nem törtek át az SZDSZ-esek? Még Irány párt sincs? Még Navrasics párt sincs? Hogy-hogy szatelit párt nélkül van a Tisza? A Momentum , az aHang hova fog beolvani?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű