Ágoston László
ha előkerül egy pisztoly, az általában el is sül – úgy az amerikai anyahajók se kezdenek viccből egy ország köré gyűlni
Holnap jó eséllyel elkezdődik az iráni háború. Persze csodák léteznek, de ahogyan a színházban, ha előkerül egy pisztoly, az általában el is sül – úgy az amerikai anyahajók se kezdenek viccből egy ország köré gyűlni.
Egy olyan háború kezdődik, ami nem csak egy ország, hanem egy, ha nem két érdekkörrel száll szembe: a Kína – Oroszország tengellyel és a szélsőséges muszlim világgal is.
Irán latorállamként évtizedek óta támogat terrorizmust, gyilkolja a saját népét, és minden emberiességgel szembe menve bánik nőkkel, másként gondolkodókkal, civilekkel.
Amit az USA most csinál, szorosan Venezuela után, az az orosz-kínai érdekekkel való közvetett szembemenés. Mivel ellenük több okból sem háborúzhat, ezért a barátaikkal, szövetségeseikkel, gazdasági partnereikkel háborúzik.
Szerintem senki se fogja sajnálni az iráni vezetést.
De én magam is csak nem rég jöttem rá Irán méreteire. 1.6 millió négyzetkilométer és 93 millió ember! Ez hatalmas embertömeg- szintén hatalmas hadsereggel.
A kérdés, hogy a nép belülről meg tudja-e ragadni az alkalmat, és el tudja-e söpörni a rendszert. A rendszer maradni akar minden áron, de azért a víz az úr…
Az ilyen háborúknak mindig iszonyatos ára van. Emberéletben, traumában, de még anyagiakban, üvegházhatású gázokban és kulturális emlékekben is.
Nagyon szurkolok, hogy ennek minél hamarabb vége legyen, de egyben az is örömmel tölt el, hogy ha tényleg elindul a támadás, Oroszország például kevesebb drónt tud majd rárobbantani civilekre.
Másrészt ha dinamitot dobnak a Közel-Kelet ezer hordós puskaporraktárába, nagy szerencse kell, hogy izolált maradjon a konfliktus. És ha valami dominó-effektushoz vezethez, az pontosan egy ilyen támadás.
A nemzetközi reálpolitika világában egyáltalán nem biztos, hogy elkerülhető (akár most, akár később) ez az összeütközés, de azért valahol mélyen ironikusnak tartom, hogy a béke-Nobel-díjról lemaradó Donald Trump, hazánk nagy barátja és a béke őre, adhatja ki a támadási parancsot.
Lehet, hogy kicsit nyugodtabb lennék, ha valaki olyan felügyelné ezt az egészet amerikai részről, aki nem éppen a saját hazája demokratikus intézmenyeit veri apró darabokra…
… de ez most a felállás.
Egy YouTube – videó alatt talált kommenttel zárom. És azzal, hogy adja Isten, hogy minél kevesebb álozattal sikerüljön lezárni ezt…
„Irániként nagyon félek, de nem attól, hogy esetleg amerikai bombák csapódnak a házamba, hanem az IRGC-től (Iszlamista Forradalmi Gárda) és az iráni nép iránti abszolút és olthatatlan gyűlöletüktől, és attól, amit velünk tehetnek, amikor úgy érzik, hogy minden összeomlik körülöttük.
Gyors és biztonságos műveletet kívánok az USAF-nak és az USN-nek, hogy mindannyiunkat felszabadítsanak…
Talán pár héten belül véget ér ez a rémálom 90 millió ember számára, és mindannyian eljöhettek meglátogatni egy szabad Iránt, és látni ezt a gyönyörű országot a saját népe kezében.„
