Visszavonták Galla Miklós Karinthy-gyűrűjét, mert mutogatta a fanszőrzetét

Visszavonják a Karinthy-gyűrűt Galla Miklós humoristától, mert a közmédia szerint méltatlan a díjra – számolt be a hírről a 168.hu alapján a Telex.

Gallát még februárban értesítették arról, hogy idén ő kapja a Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó szerzőinek, előadóinak járó Karinthy-gyűrűt, azonban az illetékes MTVA a héten visszavonta tőle az elismerést. Dobson Menyhért, a díjat alapító Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Gallának küldött levélben azt írta:

„Ezúton értesítem, hogy a szakmai kuratórium döntése értelmében 2021. évben nem Ön részesül a Karinthy-gyűrű-díjban, mivel közelmúltbéli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével.”

A humorista értetlenül áll a döntés előtt, annál is inkább, mert a közelmúltban még portréinterjút is készített vele az M5 csatorna, hétfőn pedig még ő konferálta a Rádiókabarét. Galla az Indexnek azt mondta, egy MTVA-beli informátora szerint politikai körökben az az álhír terjedt, hogy csatlakozott Karácsony Gergely mozgalmához. „Teljes fikció! Semmilyen kommunikáció nem zajlott a mozgalom és köztem. De ez lehet a döntés hátterében. A politika ártatlan áldozatává váltam” – mondta.

Forrás: 168.huIndex.huTelex.hu

20 Responses

  1. Legyünk pontosak!
    „Galla Miklós elismerte: nemrég egy előadás közben elővette a nemi szervét, majd fel is húzta rajta a bőrt.”
    Ennyit a „művész úrról”.

    3
    1
    1. Így van. Idióta, magamutogató, primitív , élőben, előadás közben. Menjen a pride-ra inkább mutogassa magát ott a többi kreténnek, ne egy színházi előadáson.

      1
      2
    2. esetleg ha tenne egy hűségesküt a fidesznek, miniszteri biztos még lehetne belőle

      3
      1
        1. Ugyan. Elég ha, möszöpös kerületi politikus lesz. Megválasztják.

          „vannak olyan emberek, akik a kerületi politikában is azt mondják, ha nem keresel meg évente százmillió forintot, akkor hülye vagy.”

          1. Évi százmillióval bármelyik fideszes kdnps képviselő körberöhögné.

  2. Ha bőrt felhúzta nem zsidó!
    Már ez is bűn!!
    Tanuljon belőle vegyen részt metélkedőn!!

      1. esteleg a Bábszínházba?

        „Szakács Árpád a következőt írja a sokkoló darabról:
        A főhős, Argan, a képzelt beteg fekszik az ágyban, párnák közt, majd bejön a cseléd, és megfeddi a hipochonder urat. Ezután megjelenik Argan lánya, akitől megtudja, hogy máshoz akar férjhez menni, mint akit kiszemeltek neki. Mi történik ilyenkor minden rendes családban? Pontosan, eltalálták: Argan úr elkezdi kergetni a lányát a szobában, és futás közben ömlik a fekália a hálóinge alól, szó szerint telerondítja az egész színpadot. Ezután bejön a felesége, lehúzza Argan úr gatyáját, hogy tisztába tegye, bepúderezi, majd pelenkába rakja. Persze minden látszik, aminek látszania kell, elvégre bábszínházban vagyunk vagy mi? Az ifjú közönség azt is figyelemmel kísérheti, amint főhősünk majdnem beöntést kap egy óriási pénisz kinézetű tárggyal, végül ez elmarad. Közben megérkezik az ifjú kérő, aki maszturbálni kezd a hegedűtokkal, amikor meglátja titkos menyasszonyát. A másik kérőnek, az orvosnövendéknek pedig kinyitják a sliccét és kirakják belőle a nemi szervét. Később ugyanez a szereplő jelenik meg a színpadon egy óriási rózsaszín műfallosszal a lába között.

        Mit ad Isten, a darab rendezője Alföldi Róbert volt, akit állítólag a hazai jobboldali diktatúra már nyolc éve üldöz.

        Szakács Árpád a cikkben kifejti, a Bábszínház működési szabályzatában az szerepel, hogy

        a színház részt vesz a magyar kultúra terjesztésében, feladata, hogy a társadalom kulturális igényeit sajátos eszközeivel magas művészi színvonalon kielégítse.

        Ennek jegyében több, mint félmilliárd forint az intézmény éves költségvetési támogatása.

        Alföldi úr bábszínházi rendezéseivel kapcsolatban a szerző több példát is felhoz, kiemelve a Kabaré című darabot, amely egyenes párhuzamot von a harmincas évek náci Németországa és a hazai viszonyok között, kőkemény napi politikai áthalásokkal.”

        1. Ha szakács árpád megmondta akkor az meg van mondva kipcsi.Esetleg van más elmeháborodott is akire hivatkoznál?

          1. Nem,csak visszataszító figurákat ne nézzen a gyerek.

  3. Az, hogy milyen humorista ízlés dolga, de a gátlástalan magamutogatás ízléstelen. Aki kíváncsi rá az úgy is ráír. Gusztustalan viselkedés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű