Edelény Könnygázzal védekeztek a rendőrök..

Előkészítő ülést tart a Kazincbarcikai Járásbíróság azoknak a
vádlottaknak az ügyében, akik az intézkedő rendőrökre támadtak, ezért
velük szemben csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak
bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.
A vádirat szerint egy edelényi lakóház udvarára csendháborítás miatti
lakossági bejelentés alapján érkeztek ki a rendőrök. Az udvaron lévők trágár
módon kiabálni kezdtek a rendőrökkel, egyikük meg is indult feléjük, ezért
vele szemben testi kényszert alkalmaztak és a szolgálati gépkocsihoz
kísérték. Ezt látva a vádlottak megpróbálták az intézkedéssel érintett
társukat kiszabadítani, a rendőrök karját rángatni kezdték és közben
fenyegetően kiabáltak. A rendőrök végül könnygázt alkalmazva vetettek
véget az intézkedés erőszakos akadályozásának.
A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény lehetővé
teszi, hogy a bíróság – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak
– az előkészítő ülésen ítélettel döntsön a vádlottak büntetőjogi
felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság
az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek