Előkészítő ülést tart a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság abban a büntetőeljárásban,
amelyben az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette,
közúti veszélyeztetés bűntette és bűnpártolás vétsége miatt emelt vádat.
Az I. rendű vádlott – a büntetés-végrehajtási hivatásos állomány tagja – szolgálati
idején kívül személygépkocsival közlekedett, amikor a jogszerűen fellépő
pénzügyőr sértett Állj! jelzést adott számára. Az I. rendű vádlott ennek ellenére
nem állt meg, és a sértett ruházatát súrolva hajtott el. A sértettnek el
kellett ugrania az autó elől, hogy a gázolást elkerülje.
A II. rendű vádlott az I. rendű vádlott édesapja, aki a nyomozóhatóság általi
kihallgatása során valótlanul azt állította, hogy a fenti cselekményt nem a fia,
hanem ő követte el, vagyis a gépjárművet ő vezette, és a fia nem is tartózkodott
az autóban.
A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény lehetővé
teszi, hogy a bíróság – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak
– az előkészítő ülésen ítélettel döntsön a vádlottak büntetőjogi
felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság
az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.
