„Az is az övék” – milliárdos pályázatokon tarol egy borsodi család

Több mint furcsa céges összefonódást fedeztünk fel a Közbeszerzési Értesítő honlapján: az észak-magyarországi cégcsoport tagjai legalább 1,8 milliárd forint értékben hirdettek vagy nyertek meg uniós pályázatokat úgy ,hogy cégvezetőket és tulajdonosokat egyértelmű rokoni, ismerői szálak kötik egymáshoz. A Kft.-k jó része szinte mindig együtt indul a tendereken – többnyire versenytársak, de alkalomadtán egymásnak is adnak megbízásokat.

A klánjellegű hálózatba egy átlagosnak tűnő közbeszerzési eljárás miatt futottunk bele. Egy kis vállalkozás, a Pannon Turisztika Kft. pályázatot írt ki egy váraszói parasztház szálláshellyé alakítására, amit a Stone Mining Zrt. nyert meg. Ebben nem is lenne semmi érdekes – , a különös az volt, hogy a pályázat kiírója és nyertese azonos címre, a Rudabánya Sport utca 15. alá volt bejelentve.

Ahogy kutakodni kezdtünk tenderen résztvevő Kft-k ( a nyertes mellett a Bódvavölgy Bau, Szinva House Invest, Biodisposal, Myko Industrial) háttere után, egyre többször bukkant fel ugyanaz a telephely. Gyakran találkoztunk Veres Richárd, illetve a Veres család nevével is, akiknek így vagy úgy, de a legtöbb Kft-hez köze volt.  http://nepszava.hu/1163334_az-is-az-ovek-milliardos-palyazatokon-tarol-egy-borsodi-csalad

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű