Két hónapja lemondott, július 20 -án pedig távozik a NAV éléről Vida Ildikó. Vida egy munkatársainak írt körlevélben azzal indokolta a lemondását, hogy a NAV-ot és a személyét ért támadások során tanúsított hozzáállás „szakmailag és emberileg is elfogadhatatlan”, ráadásul Orbán Viktor kért tőle valamit, amit nem akart teljesíteni. Vida távozását a NAV és az NGM is megerősítette.
Levélben indokolta meg kollégáinak a távozását a NAV éléről Vida Ildikó. Ebben elsősorban az őt és családját ért támadásokra, illetve a kormány részéről tapasztalt bizalomhiányra hivatkozik – derül ki a Figyelő által közölt levélből.
Mint azt délelőtt megírtuk, Vida Ildikó távozik az adóhatóság éléről, átadta a munkakörét és a feladatait Varga Árpád elnökhelyettesnek. Vida a levélben azt is jelzi, ahogy arról beszámoltunk, hogy már két hónapja benyújtotta a lemondását:
Tájékoztatom a Nemzeti Adó- és Vámhivatal valamennyi munkatársát, hogy 2015. május 20-án benyújtottam Orbán Viktor miniszterelnök úr részére elnöki munkakörömről és ezzel együtt kormányzati szolgálati jogviszonyomról való lemondásomat.
Vida azt írja, hogy a lemondásához a következő dolgok vezettek:
- „az elmúlt 5 év folyamatos küzdelmei”
- „a tavaly október óta tartó kifejezetten személyemet, családomat érintő méltatlan és alaptalan támadások”
- „a NAV szervezetét és személyi állományát alapjaiban érintő kormányzati elképzelések”
- „valamint a NAV életpályára tett javaslatunk elutasítása”
Vida a munkatársaknak írt levélben nem foglalkozik a kitiltási üggyel, illetve azzal, hogy őt miért tiltották ki az Egyesült Államokból. Hosszan boncolgatja viszont a kormánnyal való kapcsolatát. Sérelmezi például, hogy az életpálya kialakításához szükséges dolgokat határidőre elkészítette, de „az minden igyekezetem és erőfeszítésem, valamint a kormányzati ígéretek ellenére nem került az Országgyűlés elé benyújtásra”.
