Vida Ildikó beszólt Orbánnak

Két hónapja lemondott, július 20 -án pedig távozik a NAV éléről Vida Ildikó. Vida egy munkatársainak írt körlevélben azzal indokolta a lemondását, hogy a NAV-ot és a személyét ért támadások során tanúsított hozzáállás „szakmailag és emberileg is elfogadhatatlan”, ráadásul Orbán Viktor kért tőle valamit, amit nem akart teljesíteni. Vida távozását a NAV és az NGM is megerősítette.

Levélben indokolta meg kollégáinak a távozását a NAV éléről Vida Ildikó. Ebben elsősorban az őt és családját ért támadásokra, illetve a kormány részéről tapasztalt bizalomhiányra hivatkozik – derül ki a Figyelő által közölt levélből.

Mint azt délelőtt megírtuk, Vida Ildikó távozik az adóhatóság éléről, átadta a munkakörét és a feladatait Varga Árpád elnökhelyettesnek. Vida a levélben azt is jelzi, ahogy arról beszámoltunk, hogy már két hónapja benyújtotta a lemondását:

Tájékoztatom a Nemzeti Adó- és Vámhivatal valamennyi munkatársát, hogy 2015. május 20-án benyújtottam Orbán Viktor miniszterelnök úr részére elnöki munkakörömről és ezzel együtt kormányzati szolgálati jogviszonyomról való lemondásomat.

Vida azt írja, hogy a lemondásához a következő dolgok vezettek:

  • „az elmúlt 5 év folyamatos küzdelmei” 
  • „a tavaly október óta tartó kifejezetten személyemet, családomat érintő méltatlan és alaptalan támadások” 
  • „a NAV szervezetét és személyi állományát alapjaiban érintő kormányzati elképzelések” 
  • „valamint a NAV életpályára tett javaslatunk elutasítása”

Vida a munkatársaknak írt levélben nem foglalkozik a kitiltási üggyel, illetve azzal, hogy őt miért tiltották ki az Egyesült Államokból. Hosszan boncolgatja viszont a kormánnyal való kapcsolatát. Sérelmezi például, hogy az életpálya kialakításához szükséges dolgokat határidőre elkészítette, de „az minden igyekezetem és erőfeszítésem, valamint a kormányzati ígéretek ellenére nem került az Országgyűlés elé benyújtásra”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű