A teljes interjút a Magyar Narancs legfrissebb számában olvashatjátok.
„(…)
Szabó-Tóth Kinga: A közösségi médiát egy olyan eszköznek tekintem, amellyel végre nyitottá és érzékenyebbé tehetjük az embereket a súlyos társadalmi problémákra. Mindig így is tanítottam, az érzéseken keresztül is hatva. Most tulajdonképpen élvezem, hogy államtitkárként a katedránál jóval nagyobb nyilvánosság előtt tehetem ugyanezt. Ugyanakkor csapásokat adunk és kapunk. Figyelnem kell a határokra ebben a hatalmas játéktérben. Nem vagyok influenszer, szakemberként és emberként viszem a vásárra a bőrömet, így ennek a kényes egyensúlynak a megtartása állandó feladat. Ráadásul szeretek egyenesen beszélni, s néha látom, hogy az emberek nincsenek ehhez hozzászokva. Szerintem a szociális szférára ez egyébként is jellemző, a kollégák sem szeretik a mellébeszélést. Ott ez nem fér bele.
A múltkor kaptam egy kommentet, hogy le kellene cserélnem az egyik videóm borítóképét, mert túl lelakottnak tűnök rajta. De hát könyörgöm, éppen a hajléktalanságról beszéltem abban a videóban! Szerintem rendkívül disszonáns lenne, ha egy szociális területért felelős államtitkár tűsarkúban, tökéletesen feltupírozott hajjal osztaná az észt súlyos társadalmi tragédiákról. Szeretnék szakítani azzal a kommunikációs elvárással, hogy egy politikusnak mindig élére vasaltnak kell lennie. A lényeg, hogy mindenki maradjon önazonos.
Magyar Narancs: Még mindig ingázik Miskolc és Budapest között?
Sz-T K: Kívülről senki sem látja, mekkora terheléssel jár ez a feladat. Ez nem panasz, egyszerű tény. Hamar rájöttem, hogy a mindennapos ingázás fizikai képtelenség. De szeretek bent lenni, ilyenkor késő este már csend van az épületben. Gyakran csak este tíz óra körül indulok el a minisztériumból, otthon úgysem vár senki, itt Budapesten egy albérletben lakom. A férjem Miskolcon maradt, ő biztosítja a hátországot, ő maga is szociálpedagógus, társadalmi innovációs szakember, aki jelenleg is szegregátumban dolgozik. Az is megkönnyíti a helyzetemet, hogy a fiam már felnőtt. Így most reggeltől estig a feladataimra tudok koncentrálni, úgyhogy a felkérés viszonylag jó élethelyzetben talált meg. Péntekenként utazom haza. A budapesti óráimat le kellett mondanom, a miskolci nappalis, angol nyelvű óráimat viszont megtartottam, ezeket kéthetente péntek esténként tartom meg tömbösítve. Emellett a szombati levelező képzésben is részt veszek. A tanítás egyáltalán nem fáraszt, kifejezetten élvezem a közös munkát. (…)”
Sok szó esik aztán szakpolitikáról az interjúban, mégsem unalmas a szöveg, egyrészt mert tényleg rengeteg minden történik most a szociális szférában, s mert egy nagyon impulzív, felkészült és érezhetően nyílt szívű ember beszél róla.
