Az ügyész azt is közölte, hogy a baleset okozóját az orvos azért nem tudta megvizsgálni, mert a sok alkoholtól összeesett.

A mentőládát sem vitte oda

Szeptember 21-én, vasárnap az MMTE ifjúsági csapata Sátoraljaújhelyen játszott, majd a mérkőzés után a miskolci 36. számú Autóközlekedési Vállalat társasgépkocsijával indultak vissza Miskolcra, amit Vetési Sándor vezetett. A korabeli Észak-Magyarország szerint a fiúk az úton beszélgettek, olvastak, néhányan elszundítottak. Nem sokkal este hét óra előtt jártak a mádi elágazás közelében, amikor szemből feltűnt egy másik jármű, amit Godzsák Ferenc vezetett.

Az ütközés olyan erejű volt, hogy mindkét jármű megfordult a levegőben. A vizsgálat Vetési Sándort, az MMTE kocsijának sofőrjét nem tette felelőssé a történtekért. Illés Barnabás, Cselényi István és Varga Gyula a helyszínen meghaltak. Puhl Lászlót életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, de két nappal később ő is meghalt.

Ivott, majd visszaült a volán mögé

A tragédia után hamar kiderült, hogy Godzsák Ferenc nem egyszerűen hibázott az előzésnél. Az Észak-Magyarország már a baleset utáni napokban arról írt, hogy a sofőr ittasan vezetett. A mádi sorompónál a vizsgálat szerint 80–90 kilométeres sebességgel haladt, majd szabálytalan előzésbe kezdett. Az ügyész azt is közölte, hogy a férfit a baleset után az orvos azért nem tudta megvizsgálni, mert a sok alkoholtól összeesett.

Az Autó-Motor novemberi cikke a vádirat alapján azt írta, hogy bor, pálinka és sör követte egymást, miközben a férfi dolgozott és vezetett. A lap szerint még a felesége is kérte, hogy részegen ne üljön vissza a volán mögé. Az Autó-Motor szerint az ütközés után a felborult járműnek támaszkodva cigarettára gyújtott, miközben körülötte sérültek feküdtek. A mentőládát sem vitte oda hozzájuk.

Tízezrek a koporsók mellett

Három nappal a baleset után a Népkertben búcsúztak az első három áldozattól. 1958 szeptember 24-én délután fél háromkor kezdődött Illés Barnabás, Cselényi István és Varga Gyula búcsúztatása. A három koporsót koszorúk és virágok vették körül, eljöttek játékostársak, iskolatársak, sportvezetők és szurkolók. Ott voltak a magyar ifjúsági labdarúgó-válogatott tagjai is, akik díszőrséget álltak a fiúk koporsóinál. Puhl Lászlót külön temették el. A Miskolci Munkás autóbuszokat indított az alsózsolcai temetésre.

Több mint fél évszázad telt el, mire a négy fiú közös emlékhelyet kapott Miskolcon. 2013 szeptemberében, a tragédia 55. évfordulóján emléktáblát avattak a Népkerti Vigadó falán. Egykori sporttársak és hozzátartozók kezdeményezték, az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatósága pedig támogatta az elkészítését.

„Godzsák már ott tartott – mint ahogy barátja, a balesetnél mellette ült, a bíróság tisztánlátását megakadályozni kívánó »italtársa«, Rőczei Miklós vallotta –, hogy csak »beszívva« tudott dolgozni, józanul még a kormány sem állt jól a kezében. Godzsák a vádiratot cinikus nemtörődömséggel hallgatta, és egykedvűen, a legkisebb megbánást sem mutatva válaszolt a feltett kérdésekre, összevissza hazudva másokra próbálta hárítani a felelősséget, és természetesnek vette, hogy a katasztrófa után 9 és fél deci 20 százalékos alkoholtartalmat mutatott ki a vérvizsgálat. Mert mi is történt azon a napon? Godzsák a reggelt jó erős hegyaljai borral kezdte, majd pálinkával és Kinizsi sörrel folytatta. Közben vagy ő fizet, vagy neki fizetnek. S mindenhol, ahol megállnak, Tállyán, Alpáron, vagy akár Szerencsen, a sikeres megérkezést borral, sörrel, pálinkával ünneplik. (…) Ez a »hős« ember a karambol után egykedvűen, a felfordult kocsira támaszkodva gyújtott cigarettára, hallgatta a haldoklók hörgését, a sebesültek jajkiáltásait, közben még azt a fáradságot sem vette, hogy odavigye a mentőládát.”

Az autós folyóirat egy korábbi száma szerint a két autóbuszban esett anyagi kár meghaladta a 100 ezer forintot. A 28 éves mádi sofőr, Godzsák Ferenc jellemzését olvasva azonban az erkölcsi „hiány” még inkább szembetűnő: a leírások szerint iszákos, garázda ember hírében álló sofőrt a tragédia előtt néhány órával, ebédkor kérlelte a felesége, ittasan ne üljön vissza a volánhoz, ő mégsem hallgatott a jó szóra. Munkaadójától korábban kapott már fegyelmi büntetést italozásért, de a riasztó előjelek nem értek semmit, felettesei kontrolljától megszabadulva újra gátlástalanul nyúlt a pohár után. A miskolci megyei bíróság minden tényezőt tekintetbe véve végül tizennégy év börtönbüntetésre ítélte.

Az ifjúsági játékosait elveszítő MMTE-hez sorra érkeztek az ősz folyamán az együttérző táviratok, bátorító üzenetek. A négy szerencsétlenül járt sportoló Népkertben felravatolozott koporsóinál díszőrséget álltak a magyar ifjúsági labdarúgó-válogatott tagjai, temetésükön mintegy huszonötezer ember vett részt. A sportegyesület elnöksége a felnőtt csapat jótékonysági mérkőzésével igyekezett pénzt gyűjteni az elhunytak családjának megsegítésére, sőt az esemény vonzerejét növelve a találkozó szünetére látványos bemutatót hirdetett, amelyen az országos bányászbajnokságot nyert női tornászcsapatát vezényelte ki. Előzetesen közölte azt is, hogy a bejáratoknál perselyt helyeznek el az adományok gyűjtésére. A Labdarúgás folyóirat közzétette a négy szinte gyermekképű fiatal portréfotóját, egyszerű szavakkal búcsúzva tőlük: „Eszméletlenségig részeg, ámokfutó sofőr okozta halálukat, s vetett véget reményteljes életüknek. Jó tanulók, tehetséges labdarúgók voltak, szüleik szemefénye.”

Az Észak-Magyarország néhány nappal a tragédia után riportot közölt a miskolci kórházból, ahol a közlekedési baleset sérültjeit ápolták. „Érkezésünk hírére több beteg bejött a kórterembe és elmondották, hogy Puhl Lászlónak borzalmas fájdalmai vannak. Tegnap este egynegyed kilenc órakor fájdalmas hörgés hallatszott ki a szobából és a szerencsétlen fiatalember egész éjszaka szenvedett. Megpróbáltunk beszélni Ruszó Lászlóval. Még bódultan feküdt, sóhajtva mutatott a fejére, beszélni sem tudott. Elmondtuk neki, hogy az ország minden részében együttérzést váltott ki ez a tragédia. Vigasztalásomra nehezen, alig hallhatóan csak ennyit mondott: »Szeretnék elmenni a temetésre…«.”