Üsd bele az orrodat úgy mint F. Nagy Zsuzsa hajdanán. Hatósági eljárások a hejőcsabai cementgyár ügyében

képernyőkép 2026 07 17 102710

 

Három hatósági eljárás van folyamatban a hejőcsabai cementgyár ügyében

A Kormányhivatal tájékoztatása szerint a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Zrt. kérelmére jelenleg három környezetvédelmi eljárás van folyamatban:

  • a Görömböly–Csoznyatetőn található Miskolc VIII.-agyag bánya környezeti hatásvizsgálata,
  • a Miskolc-Nagykőmázsán található Miskolc III.-mészkő bánya környezeti hatásvizsgálata
  • és a mészgyártási tevékenység egységes környezethasználati engedélyezési eljárása.

Még meg lehet tenni az észrevételeket

A HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Zrt. kezdeményezte az égetettmész-gyártás újraindításához szükséges környezetvédelmi engedély megszerzését, az eljárás pedig jelenleg is folyamatban van a Kormányhivatalnál.

A beruházással kapcsolatos közlemény nyilvánosan megtekinthető a kormányhivatal honlapján, a lakosság pedig a közlemény megjelenésétől számított 21 napon belül írásban tehet észrevételt a jegyzőnél vagy a környezetvédelmi hatóságnál. Ez a 21 nap július 29-én, szerdán telik le, tehát még tizenhárom nap van hátra.

Az eljárás lezárulta után a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal vagy úgy dönt majd, hogy kiadja az egységes környezethasználati engedélyt, vagy pedig, hogy elutasítja a kérelmet.

85 Responses

  1. „Nekem azt tanították:
    Ne abban higgy, amit apád hitt.

    Azt kövesd amit apád követett!

    Tagadhatatlan, hogy vannak előnyei a globalizmusnak.

    De ez teszi a leg-veszélyesebbé mind között.

    Felszámol minden valódi értéket.

    Jó az internacionális pizza, de soha ettem olyan jót, mint Bolzano-ban.

    Ehetsz mindenféle pörköltöt a világban, de aki jót akar enni, az ide jön érte!

    Lehet és kell is békességben élni a szomszédokkal, de a múltat nem lehet eltörölni.

    Most nagy haverok a lengyel meg az ukrán, az orosz-ellenesség miatt, de ott vannak sírok, a 100 ezer lengyel legyilkolt sírja.

    Most puszipajtás a szerb – de voltak hideg napok.

    A magyar himnusz az a magyar Himnusz.

    Az örömóda is szép, de sose lesz a himnuszunk.

    Aki megtagadja a múltját – annak nincs jövője sem.

    Ott vannak a jenkik.

    250 éve vannak, de olasz negyed van, meg kis-Sanghai.

    Ennyi idő se volt elég, hogy kiirtódjon a nemzeti öntudat.

    Tévút.

    1. „Azt kövesd amit apád követett!

      hortit,a nácikat,meg a fosztogatást Zotyó?

        1. Az éppen aktuális gazdád, torockai lacika is megmondta orbánról, hogy államférfi…:):):)

          1. Orbán csak egy leghosszabban hivatalban levő miniszterelnök volt.
            Hol vannak az ő kvalitásai egy Magyar Péterhez képest.

          2. Az,hogy hol vannak a kvalitásai Magyarhoz képest az vilagosan kiderült április 12-én.Egyébként Kádár még tovább volt.Ő még nagyobb államféefi…Mondjuk te nyaltad az ő valagát is zalkás komcsikám…:):);)

          3. Kádár miniszterelnök? 😁😂🤣 Már az olvasás sem megy magyargyűlölő?

            „Egyhuzamban (folyamatosan) eltöltött kormányzati ideje 2024 őszén lépte át a korábbi, Tisza Kálmán által tartott rekordot (14 év és 4 hónap). Az összesített hivatali idejét tekintve – mely magában foglalja az 1998–2002 közötti, valamint a 2010 májusában kezdődött és 2026 májusáig tartó időszakot is – szintén ő áll az élen.”

          4. Ritka egy takony ember lehetsz
            Magadból indulsz ki?
            „Mondjuk te nyaltad az ő valagát is zalkás komcsikám…:):);”

          5. „Kádár miniszterelnökm”
            Írtam ilyen csabavezér úti bűzös csótány? Te csaholtál.neki kiszesként zotyesz…:):):)

  2. Magyar mészkővel, magyar kvótával, magyar munkaerővel, orosz gázzal, svájci Mäerz kemencével vagy olasz SIC kemencével ,magyar meszet termelni a hejőcsabai mészhidrát üzem számára? Távoli szállítás, 300 folyóméter! Még mi nem!
    Mi lesz akkor a belga Collinet és az osztrák Schmid család profitjával? Övék az egész mészipar, nem?
    Miskolcnak iparüzési adó? Szó sem lehet róla!

    1. Jaja ..A budai luxusmilliárdos büdösdoktor pont az adófizetésről híres…;):);)

          1. Igazad van. A hülye osztrák, svájci környezettámadók szerint a sok kis cementgyár rossz dolog, sokkal jobb jó messziről utaztatni a cementet, meszet mert így kevesebb szállópor keletkezik és sokkal olcsóbb a cement.

          1. téged?
            vagy a holcim magyarországi helytartóját?
            Mennyémán!

  3. Világosan megmondta Tóth-Szántai; megy az állatkert igazgató miniszterhez
    Nyíregyháza igen, Debrecen igen, Szeged igen; Miskolc nem fejlődhet.

    Mészkővet, kavicsot, kőlisztet,meszet, mészport, mészhidrátot vegyetek külföldi tulajtól.

      1. 600 mészkemence üzemel Európában. A Hejőcsabai regeneratív mészkemence , orosz gázzal üzemelt eleddig , lenne a 601 kemence, ha évek múlva visszaindulna.

        Menj és mocskold őket; Mäerz Ofenbau AG, Richard-Wagner-Strasse 28, 8002 Zürich, Svájc

        „A „Maerz” név a kezdetektől fogva a legmodernebb technológiát és innovációt jelentette a mésziparban.
        PFR kemence
        , amelyet az 1960-as években fejlesztettek ki, ma a világon a legelterjedtebb kemencetípus, és optimalizált energiafogyasztása miatt a legfontosabb a mésziparban. A jelenlegi
        Maerz EcoKiln
        ®
        sorozat
        új mércét állít fel a kemence füstgázaiban található CO2 dúsításában további felhasználás vagy megkötés céljából .

        Ügyfeleinkkel együttműködve folyamatosan azon dolgozunk, hogy optimalizáljuk és növeljük üzemeink hatékonyságát. Például olyan tüzelőrendszerek fejlesztésével, amelyek lehetővé teszik a különféle tüzelőanyagok használatát, vagy a kemence kialakításának módosításával, hogy még jobb minőségű mészt állítsunk elő.

        Felelősséget vállalunk a jövőért.

        A Maerz Ofenbau AG-t már 1950-ben alapították Zürichben. Kezdetben az acéliparban tevékenykedtünk, de a mészégető kemenceipar hamarosan fő tevékenységünkké vált.

        Ma egy elkötelezett csapat vagyunk, amely a mészipar számára kemencék és hidratáló üzemek tervezésére, fejlesztésére és építésére összpontosít. Világszerte támogatjuk ügyfeleinket új mészüzemek építésében, valamint régebbi üzemek korszerűsítésében. Japántól Peruig vagy a Spitzbergáktól Fokvárosig – ma 70 országban vagyunk jelen, és több mint 700 üzemet építettünk.”

  4. Félek. Nem merem beleütni az orromat mert
    Tóth Józsefnek a fia az a Tóth Péter, aki a Tisza Párt kampányfőnöke volt, majd a választási győzelem után nemzetbiztonsági főtanácsadóvá nevezte ki Magyar Péter lehallgat.-hat.

    Hosszú a keze a dékás-tisza vonalnak.

    1
    3
  5. Te tápos Z-generációs, még a fűnyírót sem tudod beindítani, nemhogy acélt, cementet, stb gyártani.

    Egyébként semmi nem lesz, F.Nagy elintézte 100 évekre.

    1. neked meg minek a fűnyíró ott fent a harmadikon?
      azzal próbálsz menőzni a szomszédok előtt? hogy beindítod? ha már mással nem tudsz

    2. Olyan idegesnek tűnsz klinkerb@szókám…Én tehetek róla,hogy mind a két gazdád :Tősgyökeres is meg Toca is a szádba szart :):):)Pedig hogy csaholtál a seggükben…:):):)

      1. Senki ne csahol a seggükben…
        Csak tudomásokra lett hozva a német Thyssenkrupp Polysius , a dán FLSmidth
        stb., stb szállítási határidői összevetve a hivatali idejükkel. 😁😂🤣

        Ha hülye vagy akkor hülye vagy

          1. Nekem tökéletesen! Megismertem a jellemességedet ; „:):):)”

          2. Jaja…A veszélyes hulladék égető büdósdoktor meg a kondája gagyog jellemességröl…LOL :):):)

          3. Ha mindenki elégedetett, akkor a kis kamu alvó cégeteket is megszüntetitek Zozóka? Pedig ti már mindent előkészitettetek nem igaz ? :):):)

          4. Akárcsak a barlangászok….
            nem akárkit is ismertem mewg F.Nagy Zsuzsanna és tsa-i. személyiségében..

            A holcim és Szuhi A. véleményét is ismerem F.Nagy-ról. A szegedi fószert is tudom, hogy….

          5. ja, hogy még mindig hülyék vagytok az EWC-kódokhoz, Zsuzsikával együtt?
            Osztán ti vagytok európaiak?
            Együttégetés, különégetés fogalma már magas?
            Kettőig sem tudtok számolni?
            Le kéne már számolni a háború okozta szennyezések elleni harcotokkal
            (Zsuzsikával együtt) akkor több időtök lenne környezetijogász diplomát szerezni)
            Hülyegyerek!

          6. „Ha mindenki elégedetett, akkor a kis kamu alvó cégeteket is megszüntetitek Zozóka? Pedig ti már mindent előkészitettetek nem igaz ?”
            .1./ Én már letettem a garast. Elég volt, egyszer gyárfoglalni, éleszteni 2014- ben, ingyen.
            2./ Igen , az optikai kábelek – mérés után- talán maradtak volna. Minden más
            (2003 előtti technika) kidobásra kerül, új technológiákra előszerződtünk a cementpolimer gyártást is megcélozva. 40 évet dolgoztam. Dolgozzon a Z generáció.
            3./ F.Nagy számára Istennél a kegyelem.

          7. Felőlem.
            ipar-turizmus, ipar-turizmus, ipar-turizmus
            széna-szalma, széna-szalma, széna-szalma
            a szamár éhenhalt
            Miskolc meg lakosságaszámban beelőzte Egert.

      2. már bocsika, de ki nem sz@rja le Szántait meg Alakszait ilyen nyilatkozatok után.
        Az Egerből ideszalajtott mádi borász még egy bánypályázatot sem volt képes kiírni.
        Nem szakemberek.

    3. a jogállamot már József Attila definiálta 1937-ben

      „Jogállamban a pénz a fegyver.

      A hadviselés itt ma más.
      A hős a kardot ki se rántja.
      Bankó a bombarobbanás
      s mint fillér, száll szét a szilánkja.

      Igy okoskodtam s jónapot
      kivánva elhuzódtam oldalt
      s este a nyájas csillagok
      rámnevettek a teli holddal.

      1937. jún.”

      2019. ápr. sem ma volt.
      Ki merészel szembeszálni egy ilyen polihisztorral, aki magának követeli a dicsőséget? https://www.youtube.com/watch?v=44EFJi3imr0&t=14s

      1. 5000 tonna szállópor / év
        😁😂😀
        nem mérnek csak időszakosan

        😁😂🤣😃

        Istenem, de egy xxxxx xxxxxxxxx xxxxx.

      2. kövér elvtárs megmondta hogy jogállam az egy nem létező fogalom, nincs olyan, nem lehet rá hivatkozni
        úgy hogy nektek ebből következően most már nyugodtan lehet ugatni, semmit sem érő, haszontalan ostoba cseléd véglények

        1. Régtől tudjuk!
          Ne aggódj!!!”Miskolci cementgyár- „Az Osteuropäische Zementbeteilgungs AG (OZAG) szerint Kálmánnak nincs is kemencéje…Üdvözlettel:
          grayling
          …….
          Régtől tudjuk!
          „Oppenheim Ügyvédi Iroda
          Zöld Kapcsolat Egyesület Miskolc, Kossuth u. 13.
          Magyar Természetvédők Szövetsége Budapest,
          Kistokaj polgármesteri hiv.
          Zöld Akció Egyesület Miskolc, Kossuth u. 13.
          Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Szövetség Budapest,
          KÖTHÁLÓ Tanácsadó Irodák Hálózata 3525 Miskolc, Kossuth u. 13.
          AQUATHERMA Gyógyvízhasznosító Egyesület 6722 Szeged
          Osteuropaische Zementbeteiligungs GmbH Magyarországi Fióktelepe „

          1. jogállam van, nem? Na, majd at EU ügyészsége. 😁😂🤣😂😀
            „Tisztelt Schmidheiny-Holcim konszernvezetés!
            Immár 7 éve 1 hónapja és 13 napja az Önök zürichi, hagenholz utcai székhaza előtti jelenlétemmel naponta emlékeztetem Önöket arra, számadásunk van egymással. Tény, hogy ennek eddig nincs foganatja.
            Ezért ezúton is szíves figyelmükbe ajánlom, hogy az Önök által felépített hazugságvár összeomlott:
            – jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy több mint 17 éve (1994. augusztus 8-tól) jogtalanul használják a kizárólagos tulajdonunkat képező Hejőcsabai Cement- és Mészipari Rt-t (a termeléshez szükséges bányáit, földterületi, épület és építmény ingatlanjait és mindezek alkotórészeit és tartozékait képező termelő berendezéseket)
            – jogerős bírósági Ítélet mondja ki azt is, hogy panamai, jersey szigeteki és malaj off shore cégeikein keresztül jogszabályellenesen tulajdonították el az óvadéki letétként bankban őrzött többségi cementgyári részvényeinket.
            Felszólítjuk Önöket, haladéktalanul hagyjanak fel a gyár megszállásával és adják vissza a cementgyárunkat!

            Tisztelettel,

            Magyar Cement Kft.

            2012. Július 10.”

      3. Megpróbáltatok ti szembeszálln klinkertöcskölői,csak éppen felmosta veletek a padlót a bíróságon…:):):)

        1. A Zsuzsika?? Ő az egész XXI.századi világgal felmosta. Hatására leállt a világ mész- és cementgyártása norvég alapossággal svájci támogatással.
          Borsod fejlesztésének iránymutatója ( specialitása a magyar tulajdonosok)
          Ő csinálta meg Miskolc fakataszterét is.
          Belegyezés nélkül nem létezhet polgármester.
          Az Erzsébet tér formálója szakrális környezetben stb. stb

          1. Ti mégis Kathy kamualapitványába toltátok a lóvét…Elb@sztátok :):);)

          2. nektek külföldiából mit toltak a kampányokban?
            a szemléletváltásért ? 😁😂🤣😃 Hm?

            Felmosta veletek a holcim a padlót? Nem Komárom megyében lett nagy gyára, hanem Baranyában?

          3. Ezért cucliztatok a bíróságon?A kis KáXn lány megtanult már németül?Nem az lehetett a baj,hogy senki sem értette hogy mi a francot próbalt gagyogni a gyűlésen? :):):)

          4. ettől még a svájci gyógyszercég képviselője volt

            a svájciak nem háklisok 😁😂🤣😃

          5. Tulajdonos
            Piacvezetők; Szlovénia, Románis stb.

            „A hulladékokról szóló 2008/98/EK irányelv módosításáról szóló (EU) 2018/851 európai
            parlamenti és tanácsi irányelv a körforgásos gazdaságról szóló intézkedéscsomag részeként
            módosította a HKI-t. A HKI már meghatározza a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerekre
            vonatkozó alapkövetelményeket, melyek közé tartozik többek között a szervezeti felelősség,
            valamint a hulladékmegelőzéshez, a termékek újrafelhasználhatóságához és
            újrafeldolgozhatóságához való hozzájárulás felelőssége is.
            A módosított HKI szigorítja a hulladékmegelőzési szabályokat. A hulladékkeletkezés
            tekintetében az európai uniós országoknak intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében,
            hogy:
            − fenntartható termelési és fogyasztási modelleket támogassanak,
            − erőforrás-hatékony, tartós, javítható, újrafelhasználható és korszerűsíthető termékek
            tervezését, gyártását és használatát ösztönözzék,
            − kritikus fontosságú nyersanyagokat tartalmazó termékeket célozzanak meg annak
            megakadályozása érdekében, hogy ezek az anyagok hulladékká váljanak,
            − ösztönözzék pótalkatrészek, használati utasítások, műszaki információk vagy olyan
            más eszközök rendelkezésre állását, amelyek lehetővé teszik a termékek javítását és
            újrafelhasználását, anélkül, hogy veszélyeztetnék azok minőségét és biztonságát,
            − csökkentsék az élelmiszer-pazarlást, és hozzájáruljanak az ENSZ fenntartható
            fejlődési céljához, mely szerint 2030-ig a kiskereskedelmi és fogyasztói szinten 50%-
            kal csökkenteni kell az egy főre eső globális élelmiszer-pazarlást a termelési és ellátási
            lánc teljes folyamatában,
            − előmozdítsák az anyagok és termékek veszélyesanyag-tartalmának csökkentését,
            − megszüntessék a tengeri hulladék keletkezését.
            Országos Hulladékgazdálkodási Terv 2021-2027 Oldal 11
            A települési hulladékokkal kapcsolatosan a HKI módosítással nem érintett célérték alapján
            2020-ig legalább a háztartásokból származó papír-, fém-, műanyag- és üveghulladék, és
            egyéb forrásból származó, ezekhez hasonló hulladék esetében az újrahasználatra
            előkészítést és újrafeldolgozást tömegében átlagosan minimum 50%-ra kell növelni.
            2020-ig a nem veszélyes építési-bontási hulladék – a föld és a kő kivételével, de ideértve a
            feltöltési műveleteknél más anyagok helyettesítésére használt hulladékot – újrahasználatra
            előkészítésének, újrafeldolgozásának és egyéb, anyagában történő hasznosításának
            együttes mértékét a képződött mennyiséghez viszonyítva tömegében országos szinten
            legalább 70%-ra kell növelni.
            A HKI alapján a tagállamoknak elkülönített hulladékgyűjtési rendszert kellett felállítaniuk
            legalább a papír, a fém, a műanyag és az üveg esetében.
            A HKI módosításával az összes (tehát a módosított definíció szerinti) települési hulladék
            újrahasználatra való előkészítésére és újrafeldolgozására vonatkozóan új célértékek
            kerültek rögzítésre:”

  6. Valamelyik nap láttam egy beszélgetést Bogár Laci bácsi és Schiffer között. Amikor a radikális baloldali zsidó és a virtigli fasiszta találkozik, és felmondja ugyanazt az ostoba összeesküvés-elméletet, akkor véget ér a történelem. Körbeértünk, innentől kezdve már semmi új nem jöhet.

        1. igen! nem vezényelt rovasrohamot, nem kardlapoztatott,…. mondta odakint az EU-ban
          nem baszta át Joaquín Almunia bizottsági alenök fejét.

          1. Elszámoltatással hogy haladtatok 16 év alatt négy kétharmaddxAgykapacitásotokra jellemző hogy a fidesz frakcióban még most is ott ül Budai Gyulus…:):):)

          2. pedig putyin farpofáiból orbán hangján bugyborékolt fel a gáz.

          3. Böszmének volt közpénzügyi államtitkára, nem? A Keller eftás . Ő mire jutott az Erőss -klán ellen?

            1
            0
          4. de jó neked az agg George Soros seggében. Van gusztusod a vénemberhez.

          5. „Van gusztusod a vénemberhez.”
            Nekem te jössz be Zox..Ezért járok ide sz@patni téged…:):):)

          6. Ezért álltatok össze velük.Magyar meg elsöpört titeket mint a sz@rt…:):);)

          7. Látom hiányzik már a francia antiszemitizmus gyakorlata. Küzdjetek még érte!
            Csak jön majd a fejlett progresszív Nyugat felöl egy-két-három…. tévesen befogadott selejtnek minősített migráns.

          8. Neked fogalmad sincs mit söpörtettek le Magyar Péterrel.

          9. túlgondolod, túlspilázod
            remélem mihamarabb belebetegszel, eltávozol, és mást nem teszel már tönkre a negatív lényeddel

          10. Miért hiányozna a francia?Itt vagy te liszkai nácifattyú…

          11. „Ezért álltatok össze velük?”
            Micsoda? Ez egész Városháza már letérdelt a két tiszásnak?
            Hát mennyi ovális iroda van ott?

            Mikor lesz már köztársasági elnök Lakatos Márk?

  7. Nagyon nagy elégtétel lenne ha ez a seggighomlokú noname a BYD-nél apróbetűben köteleződne rá, hogy levetkőzze az européer értékrendet.
    Minden eseményen, ahol white monkey-ként a céget képviseli tiszta szívvel
    kínaer cuccokban kellene mutatkoznia.
    Mehetne a Galvin Klájn, meg a ConZERVE a Pumba és Abidas, fújhatna magára Channel S-t.

      1. Pazmeg! „Kapitány István, a Shell korábbi alelnöke, korábban került kapcsolatba a BYD elektromosautó-gyártóval, mint Szijjártó Péter. Kapitány még Shell-vezetőként kötött megállapodást a kínaiakkal”

          1. ja, bocs, azt hittem akarsz valamit közölni, akkor ez csak egy vegetatív rángás volt tőled

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű