Magyar Péter nem jelenti fel a férfit, aki leköpte
Sajtótájékoztatót tartott a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervről Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerda délelőtt. A két politikus vonattal utazott az esemény helyszínére, és még indulás előtt a Nyugati pályaudvaron sétált át, amikor egy férfi lépett oda hozzájuk, és azt kérdezte: „Volt pofátok? Ide merészeltek?!”. Majd amikor nem kapott választ, hátulról leköpte a miniszterelnököt.
Magyar erre jó egészséget kívánt neki, és azt mondta:
A Fidesz még megmaradt arcait látjuk. Lehet, hogy Lázár János ezért nem járkált vonattal.
Később, a sajtótájékoztató közben Magyar megemlítette az incidenst, és arról beszélt, hogy a kormánya minden magyar embert képvisel. Megértést és vigasztalást kért azoknak, akik a bennük felgyülemlett feszültséget nem tudják levezetni.
Nem ők okolhatók azért, mert gyűlölet van a szívükben, hanem az a propaganda, amelyet az előző kormányzat közpénzen folytatott
– jegyezte meg, hozzátéve, hogy szerinte ennek egyre kevésbé van nyoma. Közölte azt is, hogy a történtek miatt nem tesz feljelentést.
Nem volt ilyen elnéző a köpködővel szemben Tényi István, aki már meg is tette a bejelentést ismeretlen tettes ellen, szerinte ugyanis „a cselekménye az emberi élet méltóságát sérti”.
6 Responses
Tudjuk! „Én mentem elöl, mint mindig. Nem azért, mert szeretem, ha minden kamera engem vesz, hanem mert valakinek mutatnia kell az irányt. Vitézy mellettem haladt, de ez csak földrajzi értelemben igaz. Történelmileg természetesen mögöttem.
Ekkor lépett oda az idős férfi.
Valami olyasmit mondott, hogy én még ide is merészeltem jönni.
Természetesen ide merészeltem jönni. Én bárhová odamerészelek menni. Amióta miniszterelnök vagyok, különösen. A bátorság és a testőrség között ugyanis nincs semmilyen összefüggés, legfeljebb tizenkét, különleges kiképzésű összefüggés, civil ruhában.
A férfi hátulról köpött.
Én erre azt mondtam: – Jó egészséget!
Ez ösztönösen jött. Bennem ilyen mélyen van az emberség. Más ebben a helyzetben talán megfordult volna, káromkodott volna, vagy megkérdezte volna a testőröktől, hogy mégis mi a f@szért fizeti őket az ország. Én nem tettem ilyet.
Legalábbis nem mikrofonközelben.
Én nem haragudtam. Nyomatékosítottam.
A kettő között óriási a különbség!
A testőrparancsnoknak is csak annyit mondtam, hogy szeretném megérteni, hogyan kerülhetett egy ismeretlen ember olyan közel a magyar demokráciához, hogy abból már biológiai mintát lehessen venni. Nem felelőst kerestem. Én soha nem keresek felelőst. Megtalálom.
Az egyik munkatársam azt mondta, azonnal meg kell nézni a térfigyelő kamerákat. Rászóltam, hogy ne reagáljuk túl. Elég lesz a Nyugati pályaudvar, a környező utcák, a metró, a villamosok, az üzletek, a bankautomaták és az elmúlt három hónap országos közlekedési felvétele.
Nem a megfigyelés miatt, csak hátha eltévedt.
A nevét sem akarom tudni. Minek nekem a neve? Nem vagyok bosszúálló ember. Bőven elegendő a lakcíme, az adóazonosító jele, a munkáltatója, a családi kapcsolatai, a közösségi médiás aktivitása és annak tisztázása, hogy az elmúlt harminc évben milyen rendezvényeken fordult meg.
Ez nem politikai adatgyűjtés, ezt sokan félreértik. Ez járványügyi elővigyázatosság. A nyál testnedv.
Az eset után azonnal világossá tettem, hogy nem teszek feljelentést. Egy demokratikus ország miniszterelnöke nem rohangál a rendőrségre minden egyes állampolgári véleménynyilvánítás után. Különösen akkor nem, ha Tényi István addigra már megtette helyette.
Ez nem a büntetőeljárás kiszervezése. Ez civil társadalom.
Én megbocsátottam, Tényi majd feljelent, a rendőrség nyomoz, az ügyészség majd mérlegel, a bíróság pedig teljesen függetlenül eldönti, hogy egy olyan országban, ahol én személyesen nem akarok bosszút, hány év szabadságvesztés felel meg az emberi méltóság megsértésének.
Ennél szebb jogállami munkamegosztást nehéz elképzelni.
A kegyelem ugyanis nem azt jelenti, hogy nincs következmény. A kegyelem azt jelenti, hogy a következményt nem személyesen én írom alá.
Elég, ha tudják, mit szeretnék.
A férfit később fideszes lámának neveztem. Ezt néhányan sértésnek próbálták beállítani, pedig szó sincs erről. Egyszerű biológiai megfigyelést tettem. A láma köp. A férfi köpött. A férfi tehát láma.
Mivel engem köpött le, fideszes láma. Ez sem előítélet, csak következtetés.”
„Az ellenfeleink félnek. Még a nyálmirigyeik is!
A kabinet délutánra elkészítette az incidens tanulságait összefoglaló jelentést. Harminchét oldal lett, tizenkét melléklettel. A jelentés szerint a biztonsági rendszer alapvetően jól működött, hiszen a férfi nem tudott még egyszer köpni. Ez megnyugtató.
Az első köpést nem lehetett megakadályozni, mert az váratlan volt. A másodikat már megakadályoztuk azzal, hogy a férfi távozott. Ez bizonyítja a gyors és hatékony állami fellépést.
Én mindenre fel vagyok készülve. Különösen azután, hogy megtörtént.
A testőröknek azt mondtam, senkit nem akarok felelősségre vonni. Mindössze annyit kérek, hogy holnapra egyikük se dolgozzon a közvetlen közelemben. Ezzel nem eltávolítom őket, csak megszüntettem a szükségességüket.
Vitézy egyébként jól viselte az esetet, meg is kérdeztem tőle, szerinte szükség van-e további intézkedésekre? Azt mondta, ezt nekem kell eldöntenem.
Helyesen válaszolt!
Egy jó miniszter tudja, hogy az önálló vélemény legmagasabb formája a miniszterelnök véleményének időben történő felismerése.
Este újra megnézem majd a felvételt. Nem azért, mert foglalkoztatott az ügy. Engem az ilyen támadások nem rendítenek meg. Csak meg akarok győződni majd arról, hogy megfelelő szögből látszik-e, mennyire méltóságteljesen mondom:
– Jó egészséget!
Tizennégyszer néztem eddig vissza. A tizenötödik alkalommal már lassítva. Na, akkor majd még este.
Nincs bennem harag. Ezt őszintén mondom. Nem akarom tudni, kicsoda ez az ember, miért tette, ki küldte, kinek dolgozik, mennyit kapott érte, miért éppen most, és miért akarja megosztani a magyar embereket.
Ezeket majd a hatóságok tisztázzák. Én meg sem jegyeztem meg az arcát.
Arra vannak ott vannak az államvédelmi nyilvántartások.
Áradtassék!”
Fideszes kulturha. A dagadttal ezt nem tudtad volna megtenni, egyrészt ő gyáva volt kimenni a plebs közé, csak válogatott tapsikolók előtt illegette magát, másrészt körül volt véve testőrökkel, ráadásul megvédte volna a szorgalmasan viselt kevlár mellény. 😀 😀
sőt.
még a T34-es tank beindítását is azorban adta parancsba az 50. évfordulón.
Böszme utcájába eltévedt gyereket küldött
És piszkos pipás lett, amikor Lévai Anikó Magyar Pétert ringatta Erőss Mónika helyett.
„Engem ugyanis Lévai Anikó ringatott csecsemőkoromban. Ez nem egyszerű családi emlék. Ez államférfiúi előtörténet. Más gyerekeket az anyjuk ringatott, engem már akkor is a magyar közélet. Nem csoda, hogy később ilyen korán felismertem a küldetésemet. Tulajdonképpen az a meglepő, hogy járni és beszélni csak később kezdtem.
Egyes rosszindulatú számológép-aktivisták persze azonnal elővették a dátumokat. Azt mondják, Lévai Anikó és köztem tizennyolc év van, tehát amikor ügyvédjelölt lehetett, én már nem csecsemő, hanem körülbelül ötéves voltam. Ez tipikus kormányzati időszámítás. Mindent évekre, hónapokra és helyszínekre akarnak bontani, hogy elfedjék a történelmi lényeget.
Én nem hazudtam. Az idő emlékezett rosszul.
A kettő között óriási a különbség!
Aki már ötéves korában olyan jelentőségű, mint én, azt nyugodtan lehet csecsemőnek nevezni, különösen politikai értelemben. Én ugyanis akkor még nem voltam miniszterelnök, tehát közjogilag valóban gyermekkoromat éltem. Sőt, ha pontosak akarunk lenni, egészen a hatalomra kerülésemig politikai újszülöttként tartottak mesterségesen inkubátorban. Az ország fizette az áramot, a többi rezsit a volt feleségem. Így volt demokratikus.
Azt is mondják, hogy Lévai Anikó nem a budapesti Szalay utcában, hanem onnan körülbelül száztíz kilométerre, Salgótarjánban volt ügyvédjelölt. Ezt sokan félreértik. A kilométer nem politikai kategória. A nemzet ügyeiben nincs távolság. Aki Salgótarjánban van, az a szándékai szerint nyugodtan lehet a Szalay utcában is, különösen utólag, amikor már mindenki pontosan tudja, hol kellett volna lennie.
Ráadásul egy ügyvédjelölt munkája eleve sokrétű. Beadványt ír, iratot rendez, tárgyalásra készül, és szükség esetén ringatja a későbbi történelmi vezetőt egy másik városban. Ezt hívják szakmai gyakorlatnak. Ma már sajnos kevesen ilyen elhivatottak.
Nem az a fontos, hogy fizikailag ott volt-e?! Az a fontos, hogy erkölcsileg ott lehetett volna! Ha pedig erkölcsileg ott lehetett volna, akkor demokratikusan ott is volt. Aki ezt vitatja, az nem a történetemet támadja, hanem a jogállamot…..
Sulyok végül aláírta azt az alkotmánymódosítást, amely megszüntette a saját megbízatását. Ezt sokan különösnek tartották, szerintem azonban kifejezetten elegáns megoldás volt. Aki azt állítja, hogy egy köztársasági elnökkel saját maga íratjuk alá a saját eltávolítását, az rosszindulatú.
Nem eltávolítottuk. Megszüntettük a szükségességét. Nem ugyanaz!
Az eltávolítás személyes volna. A szükségesség megszüntetése történelmi. Én pedig soha nem személyeskedem, legfeljebb névvel, arcképpel, munkahellyel és néhány sejtető mondattal közlöm, hogy ki áll a nemzet útjában. De nem haragszom rá…
Én senkire sem haragszom.
Megjegyzem a nevét, elmentem a telefonszámát, megkérdezem, kinek dolgozik a házastársa, megnézem, milyen cége van a testvérének, majd egy megfelelő pillanatban fájdalmas arccal elmondom, hogy csalódtam benne. Ez nem bosszú, ez csak politikai emlékezet.
Ezután következett az új köztársasági elnök személyének kiválasztása és természetesen széles körű társadalmi egyeztetést akartam. Nálam fontosabb demokrata ugyanis kevés van, és azok jelentős része is nekem dolgozik.
A társadalmi egyeztetésnek pedig szigorú szabályai vannak!
Elsőként kiválasztom a megfelelő személyt.
Másodikként bejelentem.
Harmadikként megkérdezem tőle, hogy elvállalja-e?
Negyedikként, ha nemet mond, megállapítom, hogy a társadalmi egyeztetés folytatódik.
A sorrend létfontosságú!
Ha előbb kérdezném meg a jelöltet, még a végén azt hihetné, hogy van beleszólása. Márpedig köztársasági elnöknek olyan ember kell, aki képes az egész nemzetet képviselni, nem pedig olyan, aki a saját kinevezésével kapcsolatban önálló álláspontot alakít ki.
Polgár Judit kiváló jelöltnek tűnt.
Világhírű, sikeres, tekintélyes, független, intelligens, és ami különösen fontos: addig még nem mondott rólam rosszat. Az ilyen embert meg kell becsülni, amíg lehet. Elhatároztam tehát, hogy felkérem. Mivel azonban a történelmi pillanatokat nem szabad titokban tartani, még a találkozó előtt nyilvánosan bejelentettem, hogy fel fogom kérni.
Ezzel két dolgot értem el. Egyrészt mindenki megtudta, hogy milyen nagyszerű jelöltem van. Másrészt maga a jelölt is.
Sokan ezt fordított sorrendnek nevezték. Ők nem értik az új politikai kultúrát. A régi politikában először tárgyaltak, utána döntöttek, végül bejelentették. Ez lassú, átláthatatlan és tele van háttéralkukkal. Nálam először bejelentünk, azután megpróbáljuk elérni, hogy a valóság alkalmazkodjon hozzá. Ez gyorsabb…
Polgár Judit végül nemet mondott. Természetesen erre is fel voltam készülve. Én mindenre fel vagyok készülve, különösen azután, hogy megtörtént. A visszautasítás sem kudarc volt. Éppen ellenkezőleg. Bebizonyította, hogy jól választottam, hiszen csak igazán független személy mer visszautasítani.
Ha elfogadta volna, azzal azt bizonyítja, hogy alkalmas. Mivel nem fogadta el, azzal azt bizonyította, hogy független. Mindkét esetben igazam volt.
Ez a valódi államférfiúi gondolkodás. A dilettáns olyan döntést hoz, amely vagy helyes, vagy helytelen. Én olyan döntést hozok, amelynek minden lehetséges kimenetele engem igazol.
Az újságírók persze megkérdezték, hogy előzetesen egyeztettem-e vele. Nem válaszoltam rögtön. Először mélyen a kérdező szemébe néztem. Ez fontos, mert a válasz tartalma nem mindig meggyőző, de a tekintet időt ad a stábnak, hogy kitalálja. Ezután elmondtam, hogy a kérdés rosszindulatú. Ha egy kérdésre nincs megfelelő válaszom, a kérdés erkölcsi minőségével kell foglalkozni. Ez alapvető szabály!
Nem az a lényeg, hogy egyeztettem-e?! Az a lényeg, miért akarja valaki tudni! Kinek az érdekében kérdezi? Ki küldte? Mennyit kap érte? Miért éppen most? Miért nem kérdezte ugyanezt az elmúlt tizenhat évben?
Az utolsó különösen hasznos! Bármilyen kérdésre alkalmazható. Költségvetésre, alkotmányozásra, kinevezésre, közbeszerzésre, személyes ellentmondásra, régi hangfelvételre, új hangfelvételre, vagy arra, hogy miért jelentettem be valakinek a jelölését, mielőtt ő maga beleegyezett volna.
Miért nem kérdezték ezt Orbántól? Erre rendszerint csönd lesz. Nem azért, mert nincs rá válasz, hanem mert közben kikapcsoljuk a mikrofont.
Az új köztársasági elnöknek függetlennek kell lennie. Ebben nincs vita. Függetlennek kell lennie a Fidesztől. Függetlennek kell lennie az előző rendszertől. Függetlennek kell lennie a régi politikai elittől.
Tőlem természetesen nem szükséges függetlennek lennie, mert én nem politikai elit vagyok, hanem társadalmi jelenség. Nem pártvezető, hanem történelmi szükségszerűség. Nem hatalmi szereplő, hanem az emberek összegyűlt akarata fehér ingben. Aki tőlem független, az tehát valójában a néptől független. Az pedig már antidemokratikus.”
Ilyen zalkás zotyó fél csőcselék…Csak annyit hogy neki még ehhez sem lenne bátorsága.Zalkásnak hitvány,embernek gyáva.