Tóth-Szántai Józsefet küldjük haza…Czinkné reagált a kezdeményezésre

images (25)

sorolhatnánk  a hibás döntések sorát…

A magam részéről nagyon sajnálom, hogy a törvény nem ad további lehetőséget arra, hogy egy önkormányzatot és annak képviselőtetületét  visszahívhassák a választópolgárok, ha nem az ígéretének megfelelően végzi a tevékenységét.
Jelenleg –  azt érzékelem- bizalmi válság alakult ki a lakosok részéről az önkormányzat vezetősége iránt.
Többek között azért  mert a jelenlegi Fideszes képviselő testület  úgy szerezte meg a többséget az önkormányzat vezetésében, hogy az akkori kormányzat becsapta a város lakóit: Miskolc város eddigi legnagyobb újraaszfaltozási programját igérték. A lakosok  kizárólag  emiatt  szavaztak   ránk- hiszen ekkor még én is Fideszes képviselő voltam.
Sajnos ebből az ígéretből csak a Közút által finanszírozott  útfelújítás valósult meg, de ezen kívül egy fillér nem érkezett  a lakóövezeti utak, utcák rendbetételére.
Ezen felül az elmúlt 2 évben számos olyan  rossz megoldást alkalmazott az önkormányzat, amely a városunk anyagi helyzetét nem hogy javította volna, hanem még tovább rontott rajta. Gondolok itt a DAM megvételére,  őrzésére, a  Járat Seriff rendszerre, a Barlangfürdő újjáépítésére, olyan  rendezvények finanszírozására közpénzből amely a  leváltott fideszes pártvezetéshez köthető, értékesítettünk egy  olyan értékes belvárosi ingatlant (Géniusz könyvesbolt) , amely rendszeres és folyamatos bevételt  biztosít  a városunknak és sajnos még sorolhatnánk  a hibás döntések sorát…
A  költség- és munka hatékonyság  növelése érdekében  az önkormányzati rendszer működésének felülvizsgálata és átalakítása viszont   nem valósult meg az elmúlt 2  évben, a Holding rendszerének átvilágítása, átalakítása szintén elmaradt, holott alapvető fontosságú lett volna  ezzel kapcsolatban stratégiai döntéseket meghozni és feltenni azt a kérdést, hogy ebben a kialakult  anyagi helyzetben van- e egyáltalán a Miskolc Holding Zrt. fenntartásának  a jövőre vonatkozóan  létjogosultsága.
Úgy gondolom, hogy hibát, hibára halmoz a jelenlegi önkormányzati vezetés… és ami az eddigi döntésekből, cselekedetekből kirajzolódik, az az, hogy prioritásban  nem a  közösségi érdekek kiszolgálása, hanem még mindig az egyéni érdekek kiszolgálása az elsődleges szempont.
Üdvözlettel:
Czinkné Sztán Anikó
független önkormányzati  képviselő

Az aHang felületén petíció indult Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáért és előrehozott önkormányzati választás kiírásáért. A kezdeményezést Tóth-Szántai József polgármesternek és a közgyűlés tagjainak címezte Tóth Imre Miklós, a petíció aláírásgyűjtése augusztus 26-án indult.

8 Responses

  1. A megunt, szemétre vetett prostik mindig hatalmas cirkuszokat rendeznek,de attól még sem a szűzességüket,sem a judáspénzért eladott becsületüket nem nyerik vissza.Soha többé!

    1. Szerinted kinek a kezében van a „szeretlekmagyarország.hu”. Tippeld már meg! Hova járnak az árulók

      https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/czinkne-sztan-aniko-fidesz-miskolc-vesztegetesi-kiserlet/

      „Hagyományos (magyar vagy nemzetközi) kiadóvállalatok érdekeltségei (38)

      A német Bertelsmannhoz tartozó RTL-csoport: RTL Klub, RTL II, RTL+, RTL Gold, Cool, Filmplusz, Muzsika Tv, Sorozat+, rtl.hu; a német-svájci Ringier Axel Springer-csoport kiadványa: Blikk, blikk.hu, blikkruzs.hu, Kiskegyed, Glamour, glamour.hu, noizz.hu; a Varga Zoltán-féle Centrál Médiacsoport termékei: 24.hu, Nők Lapja, Story, Best, Meglepetés, Marie Claire, nlc.hu, cosmopolitan.hu; egyebek: InfoRádió, infostart.hu (a médiumok tulajdonosa Módos Márton), portfolio.hu, penzcenrtum.hu; (utóbbi két portál részben Balogh Gabrielláé, az OTP igazgatósági tagjáé), Forbes, forbes.hu (az amerikai Forbes magazin magyar mutációi), szabadeuropa.hu (amerikai adófizetői pénzből működő médium), a Deutsche Welle magyar tartalmai, Joy magazin, joy.hu (a Marquard Media kiadványai), wmn.hu (D. Tóth Kriszta lapja), szeretlekmagyarorszag.hu, Sláger FM, Sláger Tv (utóbbi két adó a Radu Morar-féle Tematic Media Grouphoz tartozik)”

    2. Ne reménykedj és ne is terelj Kiscsillag!Mindenki mindent tud rólad.Eléggé kitárulkozó voltál eddig is (elég sokan megtapasztalhatták),de most már végképp kimutattad a fogad fehérjét.Leves-leves, kavar- kavar, pá-pá!

  2. „Egyébként a jelenlegi miniszterelnök élt valaha nem közpénzből életében? „

  3. „… hogy egy önkormányzatot és annak képviselőtetületét visszahívhassák a választópolgárok, ha nem az ígéretének megfelelően végzi a tevékenységét.”

    Hányszor akarták már Anikót visszahívni az ígéretei miatt ? Hm?

  4. Az ősz beköszöntével azonban már nem csupán az a kérdés, hogy milyen lesz a rendszer, hanem az is, mikor születhet meg az induláshoz szükséges végleges szabályozás. Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio hasábjain arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a nyugdíjas SZÉP-kártyát valóban még 2026-ban bevezetnék, akkor arról hamarosan, legkésőbb szeptember folyamán rendelkezni kellene.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek