Így múlik pontosan… Vége a Magyar Krónikának is

egyetlen alkalmazott sem marad

hang.hu most azt írja, információi szerint nagy most a baj a kiadónál, és a a Metazin szerkesztőségével két hete közölték, hogy a nyáron megszüntetik a kiadás finanszírozását, és azóta elkezdődtek a felmondások a Magyar Krónikánál is. Sőt – ugyancsak a hang.hu értesülése szerint –  július végére egyetlen alkalmazott sem marad. A lap úgy tudja, hogy a negyedévente kiadott magazin többet már nem jelenik meg.

Ezeket az információkat erősíti az a levél is, amely nemrég jelent meg a Magyar Krónika szerkesztőségének aláírásával. Ebben a következőket írják:

„Az elmúlt években több százezer olvasóhoz jutottunk el. Számtalan olyan település, kezdeményezés és történet kapott helyet lapunkban, amely a média más felületein alig vagy egyáltalán nem jelenik meg. Most azonban olyan helyzetbe kerültünk, amely a magazin jövőjét bizonytalanná teszi. A lap kiadójának fenntartói háttere a közeljövőben várhatóan jelentősen átalakul, ezért a Magyar Krónika további működésének feltételeit új alapokra kell helyeznünk. Meggyőződésünk, hogy a magyar kultúra, a helyi közösségek és a reményt adó történetek bemutatása közös ügy. Hiszünk abban, hogy a jövőben is szükség lesz rá. A tét egyszerű: szeretnénk, ha a Magyar Krónika a jövőben is megjelenhetne, és továbbra is elláthatná közszolgálati küldetését”.

Arról is írtak, hogy „most új partnereket, támogatókat, mecénásokat, vállalkozásokat és intézményeket keresünk, akik fontosnak tartják e munka folytatását. Ha van ötlete, javaslata, ismer olyan személyt, céget, alapítványt vagy közösséget, aki/amely szívesen megismerné a Magyar Krónika küldetését és terveit, kérjük, keressen minket”.

A hang.hu felidézte: a Kerényi Imre által gründolt (volt kormánypárti) Magyar Krónika indulása meglehetősen furcsára sikerült: a felkért szerzők kaptak egy meglehetősen modoros levelet Kerényi aláírásával, melynek több szófordulata azóta mémmé vált.

Elnyílott a pitypang – megírom

„A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. A Várkert Bazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, a Vár 25 elnevezésű felújítási terven munkálkodó Potzner úr, a káptalantóti kertészmérnök asszony, a tejcsináló Cserpes úr, a dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is, és a nagymama krémesét is” – írta Kerényi, de a következő gondolatsor is emlékezetes: „Jó volt a színdarab. Megírom. Lebilincselt a koncert. Megírom. Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős művészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom. Ellenfelem jól szólalt meg. Megírom és megdicsérem. A Magyar Krónika szerzői szellemi életünk meghatározó személyiségei. Akikből nem önbizalomhiány árad, hanem derű, hit és szakmaiság.”

Ugyan az új kormány július 31-ével megszünteti a kekvákat, azaz a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat, így a Batthyány Lajos Alapítványt is, a döntés a hang.hu szerint mégis váratlan, mert a BL Nonprofit Kft.-nek eddig nem voltak anyagi gondjai. A Magyar Hang június elején megírta, hogy a nonprofit kft. 2025-ben és idén is 550-550 millió forintot kapott az alapítványtól.

Ezt mondja a kiadó vezetése

A tervezett bezárással kapcsolatban a hang.hu kérdéseket küldött a Magyar Krónika szerkesztőségének és a BL Nonprofit Kft.-nek is.

Dobozi Gergely, a BL Nonprofit Kft. ügyvezetője azt írta:

„A jelenleg folyamatban lévő jogalkotási folyamat bizonytalanságot teremt a Társaság és ezáltal az általa kiadott lapok jövőjét illetően. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy sem a tulajdonos, sem az ügyvezetés, sem a főszerkesztőség részéről nem született olyan döntés, amely a lapok megszüntetésére irányulna, mint ahogy ilyen szándékról sincs tudomásom”. A felmondásokkal kapcsolatos kérdéseinkre ugyanakkor nem válaszolt, és arra sem, hogy 2022 óta a BL Nonprofit Kft. mennyi közpénzt kapott.

A Magyar Krónika jövője egyébként már 2019-ben is nagyon bizonytalanná vált. Mint arról a Media1 is beszámoltBencsik Gábor főmunkatárs aláírásával kiküldtek akkoriban egy levelet, amiben az állt:

„kétségessé vált a Magyar Krónika hosszú távú finanszírozása”, és hozzátették, csak 2019 áprilisáig tudnak garanciát vállalni a megjelenésre.

Végül azonban a Magyar Krónika helyzete akkoriban rendeződött – ezúttal azonban jóval kisebb az esélye ennek. Épp ma írta meg a Media1, hogy ellehetetlenül egy másik fideszes cég, a Megafon, ahol ismert Fidesz-propagandisták tevékenykedtek. Szintén ma jelentette be a Mediaworks is, hogy milyen további drasztikus átalakításokat hajt végre.

 

 

16 Responses

  1. Nyugi van! pedagógusok PARÁDÉS 0,4%-os béremelést kapnak imádott Tiszájuktól! Nem 40, nem 4, hanem 0,4!
    A Magyar Közlönyben már meg is jelent a csudajó hír!
    (A Fidesz még emelt nekik 10%-ot januárban, tavaly 21,2%-ot, előtte 32%-ot, stbstb… De ők VÁLTOZÁST AKARTAK!
    Nem kellett a jó? Tessék a hatalmas

    2013 átlagbér 230 ezer
    2026 átlagbér 900 ezer
    „mocskos fidesz” 😁😂🤣😁😀

    1. Akkor ti valamit elkúrtatok, de nagyon, Koca Apával az élen.
      Gyerekbaszás pedofilok mosdatása, prüsszelezés háborús és mindenféle aljasság uszítás ugatás röfögés ukránt visítás, lásd a disznó Győrben.
      Na, ezt kell folytatni amíg egy is életben van közületek.

      1. Még el is hinném, ha nem előzött volna meg minket Tusk -Lengyelország.

        Éljen és erősödjön az Ochlokrácia, az ukrán-magyar örök barátság.

        Az ochlokrácia (görög nyelven: ὀχλοκρατία) vagy „utcauralom” a demagógia révén elfajult demokrácia egy formája, amelyben ideiglenesen a tömeg vagy csőcselék uralkodik, vagy kényszeríti rá akaratát az alkotmányosan működő vezetésre. Ez a forma csak rövid ideig áll fenn, más szervezett formák átmeneti időszakában. Nem azonos az anarchiával, ami hosszabb ideig fennmaradhat.

        1. Ez szeretem a zalkás baromban. Néha megtanul egy-egy űj szót így vén hugyos korára, és annyira megörül neki, hogy egyből megmutatja nekünk hogy ő találta. Mint Pistika aki először szedi ki a fikát az orrából és egyből viszi büszkén megmutatni az ovónőnek, hogy ő milyen ügyes…)::):)

        2. Megint a fejedre esett az idegen szavak szótára, és ettől támadt olyan tévképzeted, hogy művelt, tanult ember lettél, türhő kocsmatöltelék mivoltod ellenére?

          1. Hoholia mindenek felett! 😁😂😀
            Az Ukrán Hadsereg a legerősebb támaszunk! Európa védői.

            „Küggyé piiizt, :):):)
            A nagy ukrán ellentámadás és a kurszki betörés is milyen jól sikerült..
            Küggyé, most!”

          2. többek között ebbe a tébolyodott faszságba bukott bele az ártány 😀
            majd leszedálják őt is, és egyszer majd te is megnyugszol örökre

          3. Ennek a beteg állatnak a rettegtető propagandája miatt lett egy életre nyomorék az a szerencsétlen titkárnő is, remélem futja a kártérítéséből hogy úgy istenigazából elégtételt vegyen az ártányon

        1. a gonosz disznópofájú dagadék meg a pedofil hálózat szempontjából negatív

          1. Pazmeg! Nem az SZDSZ-es eftásaidnak volt/van/lesz pedofil házózata?
            Az még nem jutott eszetekbe, hogy ráfogjátok a fideszre?

          2. minek ráfogni, te majomseggarcú?
            már az első dpk gyűlésen büszkén első sorban ültették az elítélt pedofil képviselőtöket hogy érezze az ártány seggszagát

          3. „Pazmeg! Nem az SZDSZ-es eftásaidnak volt/van/lesz pedofil házózata?
            Az még nem jutott eszetekbe, hogy ráfogjátok a fideszre?”

            Kérdezd meg a frissen kinevezett SZDSZ_es fidesz alelnököt Bóka Janit pedozoli..:):):)

  2. Navracsics Tibor szerint a Fidesz rossz úton halad, már egy új jobboldali párt létrehozását sem zárja ki

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű