Emlékezzünk most arra a több mint 15 ezer emberre, akiket Miskolc Tatár utcai téglagyárának iparvágányai mellől az 1944. június 10. utáni napokban öt deportáló vonattal hurcoltak el Auschwitzba.
Nem maradt fönn dokumentum, amiből megtudhatnánk, pontosan mikor vagonírozták be őket. Annyit tudunk, hogy az öt szerelvény június 12-én (3 szerelvény), 14-én és 15-én ért a kassai határállomásra.
**********************
1941-ben Borsod vármegyének mintegy 17 ezer zsidó lakosa volt; közülük tízezren a megyeszékhelyen, Miskolcon laktak. A gettósítást közvetlenül megelőző 1944. májusi összeírás idejére a „vidéki” Borsod zsidóságának összlétszáma 6360 főre csökkent.
1944 májusában Borsod minden településéről tíz nap leforgása alatt a járási székhelyeken – valamint Szendrőn – felállított gettókba hurcolták a zsidókat. Ezek 2-3 hétig álltak fenn.
Edelény
A járási gettót az Edelény szélén fekvő Coburg-birtok ún. Major és Gyár épületeiben jelölték ki. Május 18-23. között költöztették ide az Edelényi járás zsidó lakosságát. A gettóba zsúfolt közel 500 embert június első napjaiban átszállították a miskolci téglagyárba.
Mezőcsát
A gettót a Munkácsi és a Muhi utcában álló hitközségi épületekben és néhány más, zsidók által lakott házban hozták létre, ahová május 18-20. között költöztették be a járás településeinek zsidó lakosait, körülbelül 900 embert. Június 5. után valamennyiüket Miskolcra szállították.
Mezőkeresztes
A gettó helyét Szántó Lajos épületfa- és építőanyag-kereskedőnek, a mezőkeresztesi izraelita hitközség világi elnökének a település határában álló fatelepén jelölték ki. Május 19-24. között kellett a környező falvak zsidó lakosságának, hozzávetőleg 500 embernek erre a legalapvetőbb egészségügyi és higiéniai feltételeket sem biztosító területre költöznie. Június első napjaiban mindannyiukat a miskolci gyűjtőtáborba vitték.
Mezőkövesd
A járás zsidó lakosságát május 20-22. között gyűjtötték össze a mezőkövesdi zsinagóga és a hitközségi épületek körüli – deszkapalánkkal elkerített – utcák házaiban. A Kőrisfa, a Juharfa és a Szegfű utca mintegy 50 épületében fogva tartott több mint 900 embert június 5-én szállították át a miskolci gyűjtőtáborba.
Ózd
A vármegye egyik legnagyobb gettóját Ózd II. kerületében állították fel. Május végétől június 5-ig itt raboskodott a város és a járás zsidó ezernél több lakosa, majd valamennyiüket a miskolci téglagyárba szállították.
Sajószentpéter
A település közel 600 és a környező falvak további több mint 300 zsidó lakosa számára a hitközségi épületekben és a környező utcák házaiban létesítettek gettót. Lakóit június 5-én szállították a miskolci vármegyei gyűjtőtáborba.
Szendrő
A gettó helyét a zsinagóga körüli hitközségi épületekben és zsidó lakóházakban jelölték ki. Szendrő és a környező falvak kb. 350 zsidó lakosát május 28-tól néhány napon keresztül itt tartották, majd június elején valamennyiüket Miskolcra szállították.
A vármegyei gyűjtőtábor és kijelölt deportálási központ:
MISKOLC
A gettósítás május 11-én vette kezdetét a városban, és alig több mint egy héttel később be is fejeződött. Miskolc nagyjából kilencezres lélekszámú zsidó lakosságát először az Arany János utca környékén, a város zsidók által legsűrűbben lakott részén zárták gettóba. A Szemere, Margit és Zrínyi utca, valamint a Szirma, Petőfi és Gillányi utcák határolta területen, az egykori Arany János, Csizmadia, Jósika, Kőműves, Rákosi Jenő, Vörösmarty, Asztalos, Esztergályos, Kalapos, Lakatos, Rostás, Vilma, Bádogos, Kárpitos, Mészáros, Szatócs, Ács, Bors vezér, Gubacs, Kovács, Hadirokkantak, Molnár, Zöldfa, Bognár, Cukrász és Kölcsey utcák közel 600 lakásába költöztették a megyeszékhely teljes zsidó lakosságát.
A gettó foglyait június 5-én a város Diósgyőr felé eső részén fekvő Tatár utcai téglagyár telepére hajtották. Ide szállították a járási gettók lakóit is, valamint Zemplén vármegyéből a Szerencsi járás, Abaúj-Tornából a Szikszói járás és Gömör-Kishont vármegyéből a Putnoki, a Rozsnyói és a Tornaljai járás zsidóságát. Velük együtt a téglagyári gettó létszáma 15.000 fölé emelkedett. Az embereket nyitott téglaszárító színekben és részben a szabad ég alatt zsúfolták össze.
A téglagyári gettó lakóit – előbb a miskolci, majd a vidéki zsidókat – június 10. után a telep iparvágányaira betolatott szerelvényekben indították Auschwitz felé. A deportáló vonatok indulásáról nincs pontos adat, a kassai szerelvénylista tanúsága szerint június 12-én (3 szerelvény), 14-én és 15-én haladtak át az országhatáron.
Miskolcról deportálták
Alsózsolca, Arnót, Belsőbőcs, Bükkaranyos, Bükkszentkereszt, Diósgyőr, Felsőzsolca, Görömböly, Hámor, Harsány, Hejőcsaba, Kisgyőr, Kistokaj, Külsőbőcs, Mályi, Miskolc, Nyékládháza, Ónod, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajópetri, Sajósenye, Sajóvámos, Szirma, Szirmabesenyő,
az edelényi gettóból
Alsótelekes, Balajt, Boldva, Borsod, Borsodszirák, Damak, Disznóshorvát, Dövény, Edelény, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőtelekes, Finke, Hangács, Hegymeg, Jákfalva, Kurityán, Ládbesenyő, Lak, Múcsony, Nyomár, Rudabánya, Sajókaza, Szendrőlád, Szuhakálló, Szuhogy, Ziliz,
a mezőcsáti gettóból
Ároktő, Emőd, Gelej, Hejőbába, Hejőkeresztúr, Hejőpapi, Igrici, Mezőcsát, Muhi, Nagycsécs, Nemesbikk, Sajóörös, Sajószöged, Szakáld, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszaeszlár, Tiszapalkonya, Tiszaszederkény, Tiszatarján,
a mezőkeresztesi gettóból
Alsóábrány, Borsodgeszt, Felsőábrány, Kács, Keresztespüspöki, Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Mezőnyárád, Sály, Szentistván, Tibolddaróc, Vatta,
a mezőkövesdi gettóból
Andornaktálya, Bogács, Borsodivánka, Borsodszemere, Bükkzsérc, Cserépfalu, Mezőkövesd, Négyes, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szihalom, Szomolya,
az ózdi gettóból
Arló, Balaton, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Center, Csernely, Csokvaomány, Domaháza, Hangony, Hodoscsépány, Járdánháza, Királd, Kissikátor, Lénárddaróc, Nekézseny, Ózd, Sajómércse, Sajónémeti, Sajóvelezd, Sáta, Susa, Szentsimon, Uraj,
a sajószentpéteri gettóból
Alacska, Bánfalva, Bánhorvát, Bántapolcsány, Barcika, Bélapátfalva, Berente, Dédes, Dubicsány, Kondó, Mályinka, Mónosbél, Nagybarca, Nagyvisnyó, Parasznya, Radostyán, Sajóivánka, Sajókápolna, Sajókazinc, Sajólászlófalva, Sajószentpéter, Szilvásvárad, Tardona, Vadna, Varbó,
a szendrői gettóból
Abod, Galvács, Irota, Martonyi, Meszes, Rakaca, Rakacaszend, Szakácsi, Szalonna, Szendrő, Viszló, valamint
Abaúj-Torna vármegyéből (Szikszói járás)
Abaújdevecser, Abaújszolnok, Alsóméra, Alsóvadász, Aszaló, Bakta, Beret, Csobád, Encs, Felsőméra, Felsővadász, Forró, Fügöd, Gadna, Garadna, Halmaj, Hernádpetri, Hernádszentandrás, Hernádvécse, Homrogd, Ináncs, Kázsmárk, Kiskinizs, Kupa, Monaj, Novajidrány, Onga, Rásonysápberencs, Selyeb, Szalaszend, Szárazkék, Szikszó, Tomor,
Gömör-Kishont vármegyéből (Putnoki, Rozsnyói, Tornaljai járás)
Abafalva, Aggtelek, Alsókálosa, Alsószuha, Baraca, Bánréve, Bere, Beretke, Berzéte, Berzétekőrös, Csoltó, Deresk, Dernő, Felsővály, Gice, Gömörfüge, Gömörpanyit, Harkács, Hét, Jólész, Jolsva, Kánó, Kelemér, Kisvisnyó, Kövecses, Kuntapolca, Lévárt, Lucska, Méhi, Özörény, Páskaháza, Pelsőc, Putnok, Ragály, Rekenyeújfalu, Runya, Sajógömör, Sajókeszi, Sajókirályi, Sajólenke, Sajópüspöki, Sajórecske, Sajószárnya, Sajószentkirály, Sánkfalva, Serényfalva, Szilice, Szkáros, Szuhafő, Tornalja, Trizs, Zádorfalva, Zubogy és
Zemplén vármegyéből (Szerencsi járás)
Alsódobsza, Bekecs, Berzék, Gesztely, Girincs, Golop, Hernádnémeti, Kesznyéten, Köröm, Legyesbénye, Mezőzombor, Monok, Ond, Rátka, Sajóhídvég, Sóstófalva, Szerencs, Taktaharkány, Taktaszada, Tállya, Tiszalúc és Újcsanálos zsidó lakosságát.
Megjegyzések
1. A kassai szerelvénylistán – és ennek megfelelően a vonatkozó szakirodalom egy részében is – Miskolc és Diósgyőr külön indulási állomásként szerepel. Valójában az összes deportáló vonat a gyűjtőtáborból, tehát a Miskolc Diósgyőr felé eső részén fekvő Tatár utcai téglagyár telepének iparvágányairól indult. (Diósgyőr 1944 nyarán még különálló – bár a vasgyár révén Miskolccal már akkor is egybeérő – település volt, csak 1945. január 1-jétől lett Miskolc külvárosa.)
2. Az első miskolci fogolytranszport indítását megelőző utolsó pillanatokban két új munkaszolgálatos század számára kiemeltek, így a biztos haláltól (akkor még) megmentettek 100-150 férfit, valamint a vármegye főispánja által mentesített orvosokat és gyógyszerészeket. Az ő sorsuk a nyilas hatalomátvétel napjaiban vett tragikus fordulatot, amikor a Borsod megyei és
miskolci orvosokból, gyógyszerészekből és mérnökökből álló két századot előbb Jolsvára, majd a Fejér megyei Pusztavámra vezényelték. A település volksbundista sváb lakossága október 16-án a kb. 210 munkaszolgálatost a falu szélére hurcolta és 20-as csoportokban kivégezte. 1944 októberében és novemberében a visszavonuló nyilasok és SS-különítményesek szökött és Miskolcra hazatérő zsidó munkaszolgálatosokat fogtak el (100-120 embert), akiket az őrizetükben levő más foglyokkal együtt Létrástetőn és környékén lőttek agyon, és földeltek tömegsírokba.
3. A rendelkezésre álló források alapján valószínű, hogy a Szikszói járás falvainak egy részéből – ám nem lehet tudni, pontosan melyik helységekből – nem Miskolcra, hanem a kassai gettóba vitték a zsidókat, és onnan is deportálták őket. A járás településeit ezért – Szikszó kivételével, melynek zsidóságát biztosan Miskolcról deportálták – a kassai deportálási listában is felsoroltam.
4. Egyes visszaemlékezések szerint a tiszalúci zsidókat nem Miskolcra, hanem a sátoraljaújhelyi gettóba szállították, és onnan is deportálták, ezért mindkét deportáló központnál feltüntettem a község nevét.
****************************
Cserépfalutól Mezőkövesdig: a „Groszmann Lili séták”
Tóth Péter nem történész, nem cserépfalusi és (azt hiszem) nincsenek zsidó gyökerei, mégis, aligha van ma hazánkban még valaki, aki annyit tudna ennek az ezerfős Borsod megyei falunak a történetéről – és a cserépfalusi zsidók történetéről –, mint ő.
Középiskolás korában egy kirándulás alkalmával járt először Cserépfaluban, aztán vissza-visszament és megszerette az embereket, a pincéket, a környéket. Miután művelődésszervezés – felnőttképzés szakon elvégezte a Debreceni Egyetemet, már szakmai segítséget is nyújtott az ittenieknek, például a község honlapjának fejlesztésében. És beleásta magát a helytörténet kutatásába – „a subalyuki barlang ősemberétől a bronzkori és középkori váron át a szocialista átszervezések faluromboló hatásáig”.
És a deportálásokig. „Nem volt ez tervezett, hogy egyszer csak ehhez a témához érek – mondta 2014-ben egy, a Magyar Narancsnak adott interjúban –, de mellbe vágott, amikor helytörténeti kutatásaim alatt kiderült, hogy a községben zsidók is éltek egykor. Itt voltam több éve a faluban, és soha egy szót sem hallottam erről. Mindenféle sztorikat ismertem a baráti összejöveteleken elhangzott anekdotákból, katonatörténeteket, régi humoros eseteket, politikai nézeteket, de erről soha senkinek még csak egy elejtett mondata sem volt. Mintha ez a történet és ezek az emberek soha nem is léteztek volna a falu számára.
(…) Cserépfaluban 1944. május 18-án két családban élt 9 fő, akik történetesen zsidók voltak. Június 16-án már nem éltek. Nem titkolhatjuk örökké, hogy mi lett velük. Nem élhetünk tudatlanságban, ha egyszer tudjuk, hogy mi történt.”
Péter belevetette magát a kutatásba: könyveket bújt és levéltárakban nyomozott, levelezett a budapesti Holokauszt Emlékközpont és a Yad Vashem munkatársaival, sőt járt is Jeruzsálemben, felkutatta az egyik család leszármazottjait… És hosszú évek (időnként ellenséges) elzárkózása után egyszer csak néhány cserépfalusi öreg is megszólalt és elmesélte neki, amire egykori szomszédairól, iskolatársairól emlékezett.
„Swarczék voltak a szódások, Groszmannék meg a kocsmárosok. Ez fontos mindenkinek, aztán jönnek a személyes emlékek. Itt kicsit igazságtalan az emlékezet. A családok tagjaiból azokra emlékeznek vissza elsősorban, akik valamiben az átlagtól eltérőek voltak. Például a 18 éves Groszmann Lillának (mindenki csak Liliként ismerte) „rossz volt a lába”. Az emlékek a konkrét eseménytörténetnél esnek szét. Van, aki a begyűjtésnél teherautóról beszél, van, aki lovas kocsiról, és van, aki gyalogmenetről. Eltérnek a helyszínek is, hogy kit honnan szedtek össze, a házukból vagy a falu különböző pontjairól. Meglepő módon néha egészen életszerű képek is felbukkannak. Egy szemtanú szerint az akkor alig tízéves Schwarcz Györgyöt az iskolából rakták fel a környékbeli zsidókkal dugig tömött teherautóra. Előbb gázt adtak, majd fékeztek, hogy Györgyöt feldobhassák a platóra, hogy legyen helye.”
A két családból az anyákat és a gyerekeket hurcolták el a mezőkövesdi gettóba, onnan június 5. körül Miskolcra, a téglagyári gyűjtőtáborba, majd napokon, talán egy héten belül Auschwitzba. Schwarcz Ernőnét (sz. Klein Irén) és gyerekeit: a 11 éves Imrét, a tízéves Gyurit és a hétéves Évit, valamint Groszmann Miklósnét (sz. Spernáth Kornélia) hatéves kisfiával, Palival és 18 éves, de egyik lábára sánta lányával, Lilivel együtt azonnal megölték. A két családfő – Schwarcz Ernő és Groszmann Miklós munkaszolgálatos volt, ahogy az idősebb Groszmann fiú is, az akkor 22 éves György. Schwarcz Ernő 1945 márciusában hunyt el Mauthausenben. Groszmann Miklós és fia, György életben maradt. Cserépfaluba – öt-hat évvel a háború után, látogatóba – csak Groszmann Miklós tért haza, fia Izraelben telepedett le és alapított saját családot.
A Groszmann Lili projekt
Tóth Péter, aki 2006 óta blogot ír Cserépfaluról (amit a helybeliek érzékenységére tekintettel „Flau blog”-ra keresztelt át), azóta is naprakészen jegyzi fel – naplózza – az összes információmorzsát, amihez kutatásai során hozzájut, valamint feltevéseit, dilemmáit és terveit is. 2014-ben, a 70. évforduló közeledtével a személyes és közösségi megemlékezés lehetőségének egészen különleges formáját választotta: az emléksétát. 13 éve minden májusban gyalog végigjárja azt a hét év fél kilométeres utat Mezőkövesdig, amin a hét cserépfalusi zsidót – a két asszonyt és öt gyereket – 1944-ben elhurcolták a gettóba.
A legelső Groszmann Lili sétán „ketten voltunk összesen egy Cserépben házzal rendelkező gyüttmenttel” – Szász Péterrel. „Kicsit komikus is volt, amikor a megemlékezés kezdetén a két főre három rendőr vigyázott. Pedig elküldtük a meghívót a sajtónak és politikusoknak is. Senkit nem érdekelt. Jó viszonyban voltam a falu akkori polgármesterével, ki is tette a meghívót a honlapra, támogatott is a kutatásban információkkal, de nem jött el. (…)
Amikor Mezőkövesden a Hársfa és a Diófa utca sarkán letettem Groszmann Lili plakátjára a követ és meggyújtottam a mécsest, a menetünket biztosító rendőr úr befejezettnek nyilvánította a demonstrációt. (…) Az egykori gettó területén, a Diófa utca egyik fája alatt megköszöntem a rendőr urak munkáját. Hárman voltak, két autóval kísértek minket az egész úton, állati jó fejek és rendesek voltak. Szóval éppen indultunk vissza, ki merre lát, amikor történt valami. A Hársfa utcában egy anyuka tolt egy gyerekkel teli babakocsit, mellette két 6-8 évesforma gyerek és egy apuka, ahogy a könyvekben meg van írva egy család. A nagy interneten olvastak a megemlékezésről és eljöttek.”
A reménykeltő fordulat dacára a következő években nem gyarapodott számottevően az emlékséta résztvevőinek létszáma.
Blogbejegyzés részlet 2023 áprilisából:
„…az elmúlt három sétán összesen öten voltunk. Amikor kezdtem, akkor próbáltam sajtót csinálni, hívtam közjogi méltóságokat, rendőrséggel egyeztettem, meghívtam környékbeli polgármestereket, de Szász Petin kívül senki sem jelent meg. A második sétán Istvánnak köszönhetően jött egy pesti csapat, és még az ötödik sétán is lehetett valamiféle érdeklődésről beszélni, amikor a Schwartz-házban is csináltam programot.
Ennyi, ez a séta rajtam kívül nem igazán érdekel senkit.”
A pesszimista jóslat azonban nem igazolódott.
Blogbejegyzés részlet 2023 májusából (a séta után)
„20 felett volt a létszám, a kiküldött ötszáz meghívó megtette a hatását, és a cserépi sétán és a Bogácsig tartó úton együtt vonultunk majdnem 30-an.”
Blogbejegyzés részlet (2023. szeptember)
„A Miskolci Törvényszék 2023. szeptember 11-es keltezéssel bejegyezte Az Élet Igazsága Alapítványt. (…)
Az általánosan megfogalmazott célokon túl a Cserépfalvi Emlékszoba gondozását, szakmai felügyeletét is el fogjuk látni, a könyvmegállót is gondozni fogjuk, a környékbeli zsidóság szellemi és tárgyi emlékeit is ápoljuk, kutatjuk, és az általunk megtalált, a MAZSIHISZ tulajdonában lévő izraelita temetővel is fogunk foglalkozni. Ahogy eddig is, csak sokkal fókuszáltabban. (…)
Köszönöm a sok segítséget elsősorban Rónai Zsuzsának, és még sokan másoknak. Papp Zoltán, Cserépfalu szülötte éveken keresztül támogatta a kutatást, Tamás Istvánt, az International Business School vezetőjét sem feledem, aki mélyen a zsebébe nyúlt, hogy el tudjunk indulni, és nem utolsósorban: Balázs István nélkül nem posztolnék ide semmit. Szóval many thanks. És még sok mindenkit kihagytam, de majd pótolom.
Az alapítvány nyílt, bárki csatlakozhat.
Tóth Péter, Az Élet Igazsága Alapítvány kuratóriumi elnöke”
Blogbejegyzés részlet (2024. február)
„Tegnap teljesült egy álmom. Felhívott Marosi János, a Partnership 2Gether egyik projektjének felelőse, hogy Yehuda Grossman, Groszmann Miklós unokája áprilisban Magyarországra jön. És megkérdezte mi lenne ha csatlakoznék a találkozóhoz. Majdnem leszédültem a székről, ami nem igaz, mert álltam, de frankón elérzékenyültem. Főleg a telefon után.
Többször volt már olyan, hogy a kutatási naplót olvasva jelentkeztek segítők, adtak információkat, de hogy egy Cserépfaluból elhurcolt, a borzalmakat, Auschwitzot túlélt ember leszármazottja jelentkezzen, ilyen még nem volt. Leírhatatlan érzés. Álmodtam róla, de ez persze nem annyira lényeges.”
2025. május 18-án, a 12. Groszmann Lili emlékséta reggelén a Groszmann ház előtti járdán Lili botlatókövét, az egykori Schwartz porta előtt pedig Schwartz Éva botlatókövét helyezték el.
Idén, 2026. május 24-én került megrendezésre a 13. Groszmann Lili emlékséta
Blogbejegyzés részlet (2026. június – pár nappal ezelőtt)
„A 13. Groszmann Lili emléksétán megtörtént a csoda, amikor a 13 éves Szegedi Blanka családja nevében egy közel kilencvenéves fényképet adott át nekem. (…)
A fénykép egy különleges barátság emlékét őrzi. Blanka elmondása szerint dédnagymamája és Lili között nagyon szoros kapcsolat alakult ki. Mivel Lili mozgássérült volt, Lili édesapja egy kis kocsit készíttetett számára, amelyen Teréz nap mint nap az iskolába húzta barátnőjét. A család emlékezete szerint a Groszmann család élelmiszerboltot működtetett a katolikus templom mellett, dédnagymamája pedig rendszeresen vitt nekik friss tejet. Groszmann úr gyakran édességgel – például süvegcukorral vagy krumplicukorral – jutalmazta a segítséget.”
Az idei emléksétára hatan jöttek el Izraelből, Groszmann Lili bátyjának lánya és a gyerekei – Groszmann György unokái. A séta kezdetén a Groszmann háznál rövid, meghatott beszédet mondott két unoka.
Gilad Itach-Grossman beszéde (részlet)
„A nevem Gilad. Velem vannak ma itt a családtagjaim: édesanyám Chani, édesapám Nissim, fivérem Omri, és lánytestvéreim Yaara és Moriya. Lánytestvérünk, Rotem, sajnos nem tudott ma velünk tartani, de lélekben itt van velünk.
Mint azt már bizonyára észrevették, mi Grossman Lili családtagjai vagyunk. Lili édesanyám nagynénje volt, az ő testvére – György – pedig az én nagyapám.
Lilit mindössze 18 évesen gyilkolták meg Auschwitzban, édesanyjával, Kornéliával és kisöccsével, Pállal együtt. György és édesapja, Miklós túlélték a borzalmakat, és kivándoroltak Izraelbe. Sajnos nagyapámnak nem adatott hosszú élet; rákbetegségben hunyt el 1953-ban, mindössze 31 évesen, hátrahagyva egy 24 éves özvegyet és két gyermeket: az ekkor még csupán féléves édesanyámat és az ő négyéves bátyját, Yehudát.
Mélyen hálásak vagyunk Péternek, Istvánnak és mindazoknak, akik a holokauszt emlékének megőrzésének szent munkáját végzik általában, a magyar zsidóságét különösen, és kiemelten a cserépfalui Grossman és Schwarcz családok emlékét.”
Yaara Itach-Grossmanbeszéde (részlet)
„…81 év telt el a háború vége óta.
Lili ma egy 100 éves dédnagymama lehetne, ráncos és feledékeny, akit az egész szerető családja körülvesz.
De őt 18 évesen meggyilkolták.
György a nagyapám – Grossman Cvi.
Lili az ő gyönyörű nővére.
Tavaly édesanyámmal ellátogattam az otthonukba, a festői és békés Cserépfalu községbe.
Petőfi utca 3.
Ma az egész családdal jöttünk el ide, hogy megtegyük ezt az utat az ő tiszteletére.
Létének valósága mindaddig él és jelen van, amíg emlékezünk rá, és fenntartjuk az emlékét.
Köszönöm a megtiszteltetést, hogy itt lehetek.
Köszönöm, Lili, hogy a családunk része voltál.
Mindig a szívünkben élsz.”
Lili ma egy 100 éves dédnagymama lehetne, ráncos és feledékeny, akit az egész szerető családja körülvesz.
De őt 18 évesen meggyilkolták.
György a nagyapám – Grossman Cvi.
Lili az ő gyönyörű nővére.
Tavaly édesanyámmal ellátogattam az otthonukba, a festői és békés Cserépfalu községbe.
Petőfi utca 3.
Ma az egész családdal jöttünk el ide, hogy megtegyük ezt az utat az ő tiszteletére.
Létének valósága mindaddig él és jelen van, amíg emlékezünk rá, és fenntartjuk az emlékét.
Köszönöm a megtiszteltetést, hogy itt lehetek.
Köszönöm, Lili, hogy a családunk része voltál.
Mindig a szívünkben élsz.”
Képek
1. Két kép, köztük 80 év. A bal oldalon Groszmann György, Groszmann Pali, a szomszéd Klára néni és Groszmann Lili az 1940-es évek elején, jobbra Groszmann György lánya és unokája Hanna és Yaara Grossman 2024-ben Cserépfaluban.
2.„Az 1938-ban készült osztályképen Groszmann Lili és Szigeti Blanka dédnagymamája, Lukács Teréz is látható, középen pedig Batta tanár úr ül az egykori 5–6. osztályos tanulók között. A fotón a középső sorban jobbról a harmadik Groszmann Lili.”
3. 2014. május: az első Groszmann Lili emlékséta résztvevői – Tóth Péter és Szász Péter – Mezőkövesden, az egykori gettó végében. Itt tették le az emlékezés kövét. Nem nagyon volt hova máshova. Az 1947-ben emelt mezőkövesdi mártír emlékművet 1956-ban súlyosan megrongálták, és 1972-ben a miskolci zsidó temetőben állították fel. Tóth Péter és Az Élet Igazsága Alapítvány erőfeszítése is kellett ahhoz, hogy 2024-ben az emlékmű visszakerült eredeti helyére.
4. A 2023-as emlékséta plakátja
5. 2025. május, a 12. emlékséta reggele. A cserépfalui szódás, Schwarcz Ernő legkisebb gyereke, a hétévesen meggyilkolt Évi botlatókövének beillesztése a család üresen álló háza előtti járdába. Az 1944-45-ben meggyilkolt háromgyerekes családnak sajnos nyoma sem maradt, egyetlen fénykép sem maradt utánuk. Tóth Péter azt tervezi, hogy Az Élet Igazsága Alapítvány emlékházzá alakítja majd egykori otthonukat.
6. Groszmann György lánya és unokái a 13. Groszmann Lili emlékséta reggelén, 2026. május 24-én a család hajdani házának oldalánál. A ma is lakott házban működött Groszmann Miklós kocsmája és vegyesboltja is a háború előtt.
7. A 13. Groszmann Lili emlékséta résztvevői útközben Mezőkövesdre
8. A 13 éves Szigeti Blanka, Groszmann Lili osztálytárs-barátnőjének dédunokája, az emlékséta-csapat legfiatalabb tagja
(A képek és szövegek forrásai: liligro.hu; Kovács Péter: „Egyértelmű a hárítás holokausztügyben” – Tóth Péter a cserépfalui zsidódeportálásokról. Magyar Narancs, 2014. október 25.)
3 Responses
Köszönjük szépen!És most hallhatnánk arról,mi történt azóta Miskolc goj lakosságával és mi történik velük napjainkban is?
Nem ők hozták létre régóta szerveződve a liberális nemi viágot?
nem tudsz olvasni, utánanézni, fogyatékos barom?
a gyűlölködéssel meg az irigységgel már elbasztad az életed, soha de soha nem lesz belőled tanult ember vénségedre, szőröspofájú!
a fertelmes butaságod, nevetséges műveletlenséged miatt ne itt ugassál!