Orbán elintézte. Masszív gazdasági növekedést kap a Tisza

6569ff20 da9f 4099 b92c a135e0326af5

Fotó: Közben Miskolcon is zajlik élet

Hosszú negyedévek után végre ismét életjelet adott magáról a magyar gazdaság. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtök reggel közölt adatai szerint a bruttó hazai termék, azaz a GDP 2026 első negyedévében a nyers és a szezonálisan, valamint naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7 százalékkal, míg az utolsó negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékkal emelkedett. A Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők konszenzusa 1 százalékos gazdasági növekedést jelzett az év első három hónapjában, azaz a mai adat meglepetésként értékelhető.

Dolgozók az Intersnack Magyarország Kft. gyárában
Fotó: Krizsán Csaba / Forrás: MTI

Bár a részletes adatokra még várni kell, annyit azért a KSH elárult, hogy a szolgáltatások, ezen belül legfőképpen a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység járult hozzá a növekedéshez, illetve az ipar teljesítménye hosszú idő után szintén pozitívan befolyásolta a GDP alakulását.

Utoljára 2024 első negyedévében volt 1,5 százalék fölött a hazai növekedés, a mostani adat tehát továbbra sem utal kiugró teljesítményre, de legalább már kimozdult a magyar gazdaság a stagnálás állapotából. Az elmúlt három és fél évben nem volt érdemi növekedés Magyarországon, közben kétszer is technikai recesszióba csúszott a gazdaság, ezért már itt volt az ideje, hogy érdemi lendületet lássunk.

Mindez persze nem független attól, hogy a kormány sem bízott semmit a véletlenre. A választás előtt mintegy 1700 milliárd forintot szórt rá a lakosságra. A fegyverpénz, a 14. havi nyugdíj, a családi adókedvezmény megduplázása, valamint a 40 év alatti anyák szja mentessége jelentősen emelte a lakosság rendelezésre álló jövedelmét, aminek legnagyobb részét a lakosság vélhetően el is költötte. A lakossági fogyasztói hangulat határozott javulását mutatta a GKI konjunkúraindexe is áprilisban, ami két éves csúcsára emelkedett, miközben az ország pénzügyi helyzetének megítélése a következő 12 hónapra vonatkozóan 5 éve nem volt ilyen kedvező.

A mostani GDP-adattal tehát a  Tisza Párt egy helyreálló gazdasági növekedéssel veheti át a kormányzást, ugyanakkor a választás előtti pozitív hangulat könnyen elillanhat a következő hónapokban.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű