A közgyűlést Tóth-Szántai József nyitotta meg, megállapítva, hogy a 26 képviselő jelenlétével a testület határozatképes. A polgármester bejelentette, hogy Czinkné Sztán Anikó (Fidesz) kilép a frakcióból, és a jövőben független képviselőként folytatja munkáját.
Szót kért Hollósy András leköszönő alpolgármester, aki felszólalásában elmondta, hogy a választás eredményei után értékelnie kellett a kialakult helyzetet, és levonta a szükséges következtetéseket. Kijelentette, hogy nem kívánja személyével akadályozni Miskolc fejlődését, ezért augusztus 31-ig átadja feladatait utódjának. Szeptember 1-jétől a Győri kapu önkormányzati képviselőjeként folytatja munkáját, és a „patrióta közösség” újjáépítésén kíván dolgozni.
De ki lehet majd a város új alpolgármestere. Állítólag Toca „kitalálója” Csöbör Katalin érkezhet. Meg a „népi” zenekara…

6 Responses
Rottyon a miskolci Fidesz: lemondott az alpolgármesterük és a frakcióvezetőjük, kilépett az önkormányzati képviselőjük
xxxxxxxx
Demkóxxxxxxxx
Ha valóban Csöbör jön, akkor csak egy kérdésem van: Madár Bandihoz hasonlóan nem kellene neki is „a választás eredményei után értékelnie a kialakult helyzetet, és levonnia a szükséges következtetéseket”? Hiszen pont ugyanakkorát bukott, mint a diósgőri ordibátor.
Kathy már rég franciaorszagban van.A választás utan egyből elhúzta a szarcsíkot.
Már este kisakkoztam,hogy Csöbör veszi át Bandi székét. A legjobb döntés lenne a jelenlegi helyzetben.Tocával már két éve együtt dolgoznak,ismerik egymás képességeit,szokásait.Legalább a barátnői kömrére nézhet,most már nem lehet sunnyogniuk.