Fotó. Akkor irány a tanyák…
A megyei jogú városokban élőknél már 40 százalékos a Tisza támogatottsága, és 29 százalék a Fideszé, Budapesten 52 százalék szavazna Magyar Péter pártjára, és mindössze 22 százalék Orbánékra – derül ki a 21 Kutatóközpont felméréséből, amelyet a 24.hu számára készítettek. A kisebb városokban 5 százalékos Tisza-előnyt mértek, és egyedül a falvakban maradt meg a kormánypártok előnye, ahol 4 százalékkal népszerűbbek – igaz, ezen a két településtípuson a legmagasabb azoknak az aránya, akik nem válaszoltak.
Ha az iskolai végzettséget nézzük, élesen elválnak azok, akik legfeljebb nyolc osztályt végeztek el, és azok, akiknek legalább középfokú végzettsége van. Az alapfokú végzettséggel rendelkezőknél a Fideszre szavazók aránya 44 százalék, míg a Tisza támogatottsága 23 százalék, azoknál, akik kijárták a középiskolát, megfordul a pártok támogatottsága. Az érettségizettek körében a Fidesznek 22 százalék jutott, a Tiszának pedig 45, a diplomások körében pedig Magyar Péterék 53 százalékon állnak, szemben a Fidesz 16 százalékával.
A fiatalabbak körében továbbra is gyengén szerepel a Fidesz, a 30 évnél fiatalabbaknál mindössze 14 százalék a Fidesz támogatottsága, míg a Tiszáé 65 százalék, de még a Mi Hazánk is 7 százalékon áll. A harmincasok körében hasonló arányú a Fidesz népszerűtlensége, a kormánypárt 16 százalékon áll, a Tisza támogatottsága pedig 54 százalékos. A 40-50 év közöttieknek 33 százaléka Tisza-szimpatizáns a 21 Kutatóközpont mérése szerint, 26 százalékon áll a Fidesz, az 50 fölöttieknél viszont a kormánypárti szavazók vannak többen. Az 50 és 64 év közöttiek csoportjában a Fidesz és a Tisza támogatottsága szinte ugyanakkora (32, illetve 33 százalék), a 65 év felettiek között pedig 50 százalékos a kormánypártok támogatottsága, szemben a Tisza 19 százalékéval.

27 Responses
Akkor próbálja csak kikiáltani magát győztesnek a Gyerekbaszók Pártja, végük. A városokban az összes közintézmény, a falvakban meg már szaros közért se (épül-szépül, ugye, meg vidékfejlesztés ezerrel). Blokkolunk mindent azonnal, a tirpákok meg jöhetnek fel gyalog, ha annyira hisznek szeretett vezérükben – bár ahhoz már két kiló krumpli is kellene, nem csak egy. Nehogy már a lábköröm szóljon be az artériák ellenében, hogyan menjen a vérkeringés.
Csigavér! Az V. kerület romkocsmáiban vezet a Tisza. A CEU-s kollégisták 91%-a a Tiszára szavaz.
Jaja!Álmodik a nyomor.Júdapestet kivéve mindenütt a Fidesz àll nyerésre és fólényesen győzni fog.A Zemberek nem hülyék,tudják,kire lehet bízni az országot és kire nem.
Akkor kár idegeskedni harcos nem igaz?
Igazad van! Ird ki az ajtódra az örökbecsűt. Szólj feleségednek és a lányaidnak.
Bódis Kriszta: „A migráció nem válság, hanem esély.”
Dávid Dóra: „Ne rekesszünk ki senkit, fogadjunk be mindenkit.”
A te „lányaiddal” mi a helyzet alkeszkám? Miért az enyémekért aggódsz:):):)
Jüdapest…Haha ..Nagyon szellemes Nem is tudok dönteni a nihazánk meg a fidesz között.Az lesz a legjobb ha mind a kettöt beikszelem a szavazólapon…
Érvénytelen szavazólapra buzdítás; bűncselekmény
Irány a rendőrség puli…Majd idézd a buzdítás részt ostoba kölök…:):):)
ha nem teszel emiatt feljelentést, az is bűncselekmény
szopó
Ki buzdított itt „érvénytelen szavazólapra”? Csak elmondta, hogyan fog szavazni, azt se szabad?
X…Sem az írás, sem az olvasás nem megy neki.
Judapest??
Karácsony és Jakab kampányolt mellette Szerencsen. Ő volt a tetűcsuszdás varrodás vállalkozó.
Ja, ja.
Így volt 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban, 2022-ben is.
Beszélt kétharmadról Mesterházy, Vona, Dobrev Klára árnyékminiszterelnők, Márki-Zay Péter.
…………..
„Ugródeszka Andika 2019-ben ígéreteivel már egy egész választókerületben lenyomta azt a billogot, bocs bélyeget. Bélyegnek nincs szaga.
A Hejő hajózható lett, a gyógyszertár kacsalábon forog, Veres Pál „pénztárca kivéreztető levél” társszerzőség is megtörtént, stb., stb. mindenütt ott van a keze munkája.
Ha, ezek hárman összefognak (Varga, Szilágyi, Hegedűs) Miskolc exponenciálisan
virágozni kezd. Veres Pál távcsövet kér a felemelkedés megszemléléséhez. Miskolc gazdasági hírek
A megfáradt várospolitikát felváltja a felfrissült pártpolitika.
lesz itt kő a várépítéshez és bársony a segélyezéshez
„a következő miniszterelnököt két anyagból kell, hogy gyúrják. Kőből és bársonyból. Kőből, ha Fidesz ellen kell harcolni, de bársonyból, ha a kormányülésen van.” / Dobrev Klára az Apró-klán fejedelemasszonya. /”
sóhajts egy nagyot a nyitott ablaknál és megnyugszol, a gyűlölet ami rágja a feketerák lelkedet rögtön megszűnik mire leérsz
Pazmeg! és mind a 21 Kutatóközpont ezt mérte? 😁😂🤣
a 17. kutató központ 4-szer is manipulálta a mintát, 2-szer alkalmazott korrekciót
mert a 90 éves őskövűlet tiszások nem voltak benne kellő súllyal a mintában.
Ezt egyedül számoltad ki zalkás fattyú vagy volt segítség? :)::))
Minden közvéleménykutatás szerint a „90 éves őskövűlet”-ek nem tiszások, hanem fideszesek…
X, az öngól is gól! 🙂
Hááááát falvakban nincsenek benzinkutak. 😁😂🤣😀
látom beütött a csavarlazító, irány az ablak
Még szerencse, Mussolinit és szeretőjét, Clara Petaccit a milánói Piazzale Loretón, egy benzinkútnál közszemlére tették, és fejjel lefelé felakasztották.
Az EL AL bejelentette, hogy a Ben Gurion repülőtér működésére vonatkozó korlátozások, valamint a Háttérparancsnokság (Pikud Haoref) iránymutatásai miatt a március 21-27. közötti időszakra tervezett járatait törlik az alábbi célállomásokra:
Tbiliszi, Budapest, Zürich, Barcelona, Belgrád, Berlin, Boston, Batumi, Fort Lauderdale, Frankfurt, Heraklion, Krakkó, Larnaca, London Luton, Lyon, Marseille, Bukarest, Paphos, Prága, Kisinyov, Thesszaloniki, Szófia, Salzburg, Podgorica, Tirana, Tivat, Velence, Bécs.
A jelen közleményben nem szereplő célállomásokkal kapcsolatban további frissítések a fejlemények és a hivatalos hatóságok utasításai alapján várhatók.
Jelenleg, a fennálló korlátozások miatt, nem áll módjukban alternatív járatokat biztosítani azoknak az utasoknak, akiknek a járatát törölték.
Az érintett utasok számára teljes visszatérítést vagy egy, a jövőbeni EL AL utazásokra felhasználható utalványt kínál az El Al.
Én csak az IN KAL-t ismerem még 2006-ból
https://www.facebook.com/photo/?fbid=26390394237244431&set=a.367650116612199
A Tisza egyébként sem egy párt ,hanem egy hordalék halom.
jó tudni, hogy a disznó egy hordalékhalomtól lett adadadada
https://www.youtube.com/shorts/9j278aRFQks