Elhunyt Fenyő Miklós, aki szerintem az elmúlt évtizedek egyik félreértett géniusza. Igen, a Multimilliomos jazzdobos, a Hotel Mentol, a Ciao, Marina nem magasművészet, de Fenyő egy igazi művész volt, abban az értelemben biztosan, hogy a zenéjével egy saját világot épített, egy olyan párhuzamos valóságot, amibe a szocializmus évtizedeiben sokaknak jó volt elmenekülni, és ami csípőrázós ütemeivel, képregényszerű infantilizmusával tökéletes ellenszere volt mindennek, ami szürke és reménytelen. Václav Havel mesélte Mick Jaggernek a szocializmus éveiről, hogy nekik, a vasfüggöny mögött a Rolling Stones sokkal többet jelentett, mint egy nyugati fiatalnak, és ebben tökéletesen igaza volt. Nekünk ez a rock n’ rollnak nevezett valami sokkal többet jelentett, mint annak a világnak, ahol ez a zene megszületett, és ennek az energiának nálunk Fenyő Miklós volt az egyik nagykövete. Nincs nagyobb lázadás, mint rockabilly frizurával kockás zakóban twistelni a panelházak között 1983-ban, legyen az ember Sopronban, Kőbányán, vagy Békéscsabán.
Szerintem a magyar könnyűzene történelmének egyik legnagyobb talánya, hogy egy zenekar 1980-ban miért vesz fel egy olyan lemezt, ami úgy szól és úgy viselkedik, mintha 1955 lenne (nyugati 1955, nem KGST 1955), illetve hogyan lett ez akkora siker, hogy a mai napig mindenki rázni kezd, ha beteszik egy buliban, de vannak ilyen megmagyarázhatatlan dolgok, és nincs ezzel semmi baj.
Viszlát, Fenyő Miki, viszlát, január, nekünk pedig legyen jó vasárnapunk!
3 Responses
Visszamentek időben a rock kezdetéig Amerikában, négyszer kellett ismételnie Fenyő főszereplő nevével, világtörténelem részeként.
Nincs magyar könnyűzene. Mindig is a kiválasztottak lehettek énekesek, de most a Jehova történelemmel kezdődött X
Tolvaj dallam van itt, egykori atlantiszi mágiával, meg zenei apokalipszis ellenség nélkül.