Apám, Steiner Gyula a szovjet elnyomást nyíltan elítélő ellenállási mozgalom gyermeke volt. És igazából máig egyfajta forradalmár.
A hosszú hajú, pszichedelikus zenét hallgató hippi hamis útlevéllel szökött a vasfüggönyön túlra a Garay-téri szobakonyhából – majd haza.
Volt, hogy fogdába zárták, kihallgatták, kínozták. Ő azt mondja: én ennek a szellemnek vagyok a folytonossága.
Nem mindenben értünk egyet, vannak ideológiai vitáink – de nyitottan hallgatjuk meg egymás véleményét, és történeteit.
Innen tudom: a hatvanas években nagy álma volt, hogy bejárja az Isztambult, Beirutot, és Teheránt is átszelő hippie-ösvényt.
Bármily romantizáló ez az elnevezés, akkoriban Irán fővárosa bohém, rebellis művészeti szcénájával a kulturális nyitottság élén járt.
Mikor az Iszlám Köztársaság megfojtotta ezt a társadalmat, apám gyászolta alternatív univerzumát és azokat, akik vele vesztek.
Tibeti Buddhista családunkban a kollektív identitáskontroll elutasításáról szóló történetek olyanok voltak, mint másoknál az esti mesék.
Anyám igszságtalanságot látván bárkivel szembeszállt – akár rendőrökkel is. Abban hitt: az emberi sokféleség egyszerre kincs, és kihívás.
Ha elképzelem a szüleimet a párhuzamos világban, ahol a hetvenes évek végén Teheránban rekednek, tudom, hol lennének ma.
Az utcán – a bátor tömeggel. Mindent kockára téve az életért, amit a hatalmasok elvettek a néptől. És én ott lennék velük. De nem vagyok.
Így most, hogy mélyebben megértsem a felkelést, irániaktól kérdezek, és kapok, olvasok – akár eltérő – válaszokat.
Mert ez az egész túl fontos ahhoz, hogy egyféle forrásra támaszkodnak, vagy hogy úgy tegyünk, mintha mindent értenénk.
De azt látom: egy vallási ideológiába burkolózó rezsim túszul ejtette saját polgárait, tömegek bebörtönzéséért és meggyilkolásáért felelős!
Legyen világos – számomra Irán az irániaké, nem pedig bármely katonai nagyhatalomé, amely az ő hátukon keres politikai igazolást!
Irán szabadulását nem nyugati érdekek mentén kívánom, hanem mert az irániak megérdemlik a szabad táncot, zenét, szerelmet.
És azt, hogy rendelkezhessenek a testük felett, és hogy úgy imádkozzanak, ahogyan és ahhoz, akihez akarnak.
Fontos kimondani: ez nem az iszlámról szól! Hanem hatalom és pénzéhes fanatikusokról, akik a hitbe vetett bizalmat fegyverként használják.
És leállíthatják az internetet – de az emberek erejét biztosan nem. Tudom, mert a szüleim lázadó szíve az én mellkasomban is ott dobog.
Van, hogy túl hevesen ver. Van, hogy büszkén-naivan elhiszi: meg tudja váltani a világot. Van, hogy elfárad. De mindig jót akar.
Egyformák ugyan sosem leszünk, de lehetnek közös céljaink. Mint az, hogy legyen miért szeretnünk az életet. Szabadon.
