Orbán Miskolcon: A szülők felelőssége is, hogy a gyerekeik szembefordultak a kormánnyal

Nemcsak a polgármester (oké, Szegeden furcsa lett volna), hanem már a képviselőjelöltek is megszólaltak. Csöbör Katalin, aki 2010 óta a Fidesz miskolci országgyűlési képviselője és Hollósy András alpolgármester. Ő új jelölt, a 2022-es győztes Kiss Jánost lecserélték. (Erősorrendünkben mindkét miskolci választókerületben a Tisza vezetését feltételeztük.) Mindketten csak egyszer-egyszer emlegették a Tisza elnökét. „Möszjö Magyar nem merte idetolni a szebbik felét” – mondta például Hollósy, aki egyébként Csöbörhöz képest jóval erősebb sodrású szónok. Orbánék nem most fedezték fel, egy ideje már ő a térség kohéziójáért felelős miniszteri biztos.

Orbánt alig egy óra múlva szólították színpadra. Bevonulása megint rocksztárosra sikerült, sok kézfogás, kézcsók után a miniszterelnök nem interjút adott, hanem a közönség kérdéseire válaszolt. Kicsit úgy, ahogy Szegeden is történt, bár ott mellette állt Lázár János is.

Ezzel együtt nem tagadta meg magát, mondott egy bevezetőt. Megemlékezett arról, hogy 37 éve tartotta az első lakossági fórumát Miskolcon. „Ez még az az időszak volt, amikor kommunisták vezették Magyarországot” – borzongatta a hallgatóság fiatalabb részét.A régi fórumokra már senki nem igazán emlékezett a teremből, erről eszébe jutott egy vicc a román kommunistákról, akik így sóhajtottak fel végignézve magukon: „Kevesen voltunk, de sokan maradtunk.”

A hét kérdezőből négy erős szálakkal kötődik a Fideszhez: megyei közgyűlési képviselő és KDNP-s szervező, KDNP-s fegyelmi és etikai bizottsági tag, vereséget szenvedett emődi polgármester-jelölt, cigándi polgármester. Volt még két, magát elégedettnek nevező pedagógus is.

Orbán a kérdésekre jó hosszan válaszolt, azután is, hogy Rákay három kérdés és 40 perc után nem Orbánt, hanem a közönséget kérte meg, hogy rövidebben kérdezzen, miközben a válaszok hosszával volt a baj. Orbán vette a lapot, és azt mondta, tud ő rövidebben is válaszolni, ha kell, aztán ugyanolyan hosszan válaszolt, mint korábban. Volt egy olyan érzésem is, hogy a kérdésektől függetlenül ugyanazt mondta volna el amúgy is. Ezt a részt a DPK-nak még erősen csiszolnia kell. Orbán nagyrészt és leginkább jóízűen a külpolitikáról, a háborús veszélyről beszélt, mégiscsak egy háborúellenesnek mondott gyűlésről van szó, amire időnként a megszólalóknak is emlékeztetni kellett magukat.

A KDNP-s szervező arra volt kíváncsi, hogy sok miskolci fiatal elhagyja a várost, nekik mit tud ígérni a Fidesz. („Egyszer egy szép napon, tudom, hogy elhagyom a várost”, ugye.) Orbán szerint minden gyerekért az anyja és az apja felelős első helyen. A szülők felelőssége is, hogy sok fiatal szembefordult a kormánnyal, többet kell beszélni a gyerekekkel. És érdemes sportolni járatni is, mert az öltözők világa rendre nevel. És miért nem érdemes elmenni Miskolcról? Mert szocialista iparvárosból modern ipari központ lett.

 

444.hu

7 Responses

    1. Jaja! Pont úgy, mint ahogy a coca visított, amikor gyerekkoromban disznóvágáskor hajnalban előhoztuk az ólból. Hiába no, érzi a vesztét! 🙂

      11
  1. Biztosan nem arról van szó, hogy a gyerekek kevésbé seggnyalók, mint a szülők?

  2. „Orbán Miskolcon: A szülők felelőssége is, hogy a gyerekeik szembefordultak a kormánnyal”
    Meg az anyád vérvörös p.csája!

    10

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű