Legalább tízmillió forint közpénzt kapott a Vitályos Esztert népszerűsítő egyesület

Az Átölel a Pilis-Dunakanyar Egyesület óriásplakátokon népszerűsíti Vitályost. A szervezet sportegyesületként lett bejegyezve és az elmúlt négy évben 10,5 millió forintot nyertek pályázatokon.

A kormányszóvivő a csütörtöki kormányinfón azt állította, a szervezet kereste meg őt, hogy a közös munkájuk népszerűsítésére szeretnének plakátot és azt kérték tőle, hogy használhassák a képmását, azt pedig nem tudja, mennyi állami pénzt kaphattak.

Az RTL belenézett az egyesület bírósági papírjaiba, ott az szerepelt, hogy a szervezetet sportegyesületként jegyezték be és az elmúlt négy évben legalább tízmillió forint közpénzhez jutottak. A Magyar Falu Programban 2022 és 2025 között 6 millió forint nyertek, míg a Hungarikum pályázatokon 4,5 milliót.

Léderer Sándor, a K-Monitor elnöke azt mondta a csatornának, hogy a kormánypárti jelöltek így tesznek szert plusz kampánypénzre és durva erőforrás-egyenlőtlenség tud így kialakulni.

Vitályost egyébként négy éve az Átölel a Pilis-Dunakanyar szövetség segítette választásokon.

Az egyesület vezetőjét és a kormányszóvivőt hiába kereste az RTL, nem kaptak választ

25 Responses

  1. Neeee, szeszti eszti, meg a jó, hogy volt apukám,
    Mert e nélkül nem szaladt volna a szekér…

  2. A fasorban sincsenek. Ettől többet kapott (14,8 milliót) 2019-ben Veres Pál csak a fészbuk kampányára a SZINVA civil szervezettől. ( A miskolci pedagőgösök az évi távol-keleti üdülésükből egyet kihagytak. )

    A SzűcsEra városrész tanerői most hómunkásokat, snow logistic manager-t toboroznak, itt: Beach Road Scenes Before Midnight 4K Pattaya-Thailand 2025

    https://www.youtube.com/watch?v=rvrjpLDy5RY

      1. legalább a saját sajtótokat olvasnátok el , dékás-tiszás (egykutya)

        https://atlatszo.hu/kozpenz/2021/09/27/szazmilliokat-eget-el-a-facebookon-a-magyar-politika-teljesen-ertelmetlenul/

        „Ennek bemutatására a polgármesterek közösségi médiás tevékenysége tűnik a legalkalmasabbnak, esetükben ugyanis van olyan választás, amely egybevethető az online propagandával, és jóval kevésbé függ annak eredménye attól, hogy mit tesz az őket támogató párt a Facebookon vagy másutt…
        Polgármesterek által Facebook-hirdetésre költött összegek…”

        1. 1.Dékás ügyben továbbra is fordulj családon belül (már ha ezt annak lehet nevezeni) az a tesókádhoz.
          2. Civil szervezettől kap egy civil jelölt pénzt=a kormánytól kap egy kamuszervezet pénzt aki aztán a kormányszóvivőnek kampányol?Orvos látod már Zolika?Vagy csak a cefre? Tősgyökeres idolod köztévés megjelenéseit ki finanszirozta és miből jobbágy?

          https://www.minap.hu/media/fotogaleria/2019/09/21/hejocsabai-szureti-nap#lg=1&slide=28

          1. csak egy CEFRE-t ismerek;
            a Cementgyár Ellenesség Felszításában Reménykedők Egyesületét
            Őket sehonnan sem pénzelik. Érdekedben eljárok majd a
            MÚOSZ-nál. Melyiket kéred? „A MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) több rangos szakmai díjat adományoz, mint például az életművet elismerő Aranytoll Életmű-díj, a kiemelkedő teljesítményt elismerő Magyar Sajtódíj, a minőségi tartalmakat díjazó Minőségi Újságírás Díj (Médiafórum Egyesület által),”

          2. mondjuk Vona Gábor az 1,8 millió szavazópolgárára mennyi állami támogatást kapott? Az Iránytű Intézet miből működött? Miből lett fizetve Zavecz Tibi bá’? A jobbikos gyerekek ingyen üdültetése miből működött. Nem az én ,az öcsém, a Te és b.családtagjaid munkájának verejtékéből?

          3. Pazmeg! Még az érettségi tételen is elbuktál? Milyen ember vagy? Csak személyeskedni tudsz?

            „A Baradlay család a Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényének központi családja, amely három különböző politikai irányzatot (haladó, konzervatív, ingadozó) képviselő fiát – Ödön, Richárd, Jenő – és az őt irányító, erős akaratú édesanyjukat, Baradlayné Máriát foglalja magában, akik a reformkor és az 1848-as szabadságharc eseményei közepette küzdenek a hazáért, a hűségért, a becsületért és a szerelemért, miközben apjuk konzervatív elveivel és a császári akarattal is szembe kell nézniük. „

          4. „mondjuk Vona Gábor az 1,8 millió szavazópolgárára mennyi állami támogatást kapott?” Szerintem forintra annyit amennyi a fideszes törvények szerint jár neki. De ha nem igy van akkor nyilván megtetted a feljelentést igaz Zozó?

          5. „„A Baradlay család a Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényének központi családja, amely…s az őt irányító, erős akaratú édesanyjukat, Baradlayné Máriát foglalja magában,”

            Mit akartál ezzel mondani ifjúkomcX
            – hogy az anyád irányít?-
            – ő mondta hogy szúrd hátba a testvéredet?
            – hogy házasságon kívüli gyerekként nem tudod ki az apád, onnan ered ez e mániákus vonzódás a csútihoz? :):):)

    1. Honnan is lehetett annyi pénzük? Akkor Pató Pali mégiscsak a fidesz trójai falova volt? Csak nem megágyazott az öt éve alatt a nertársak visszatérének?

      1. „Az Ezalényeg.hu nevű ellenzéki propagandaoldal indulása óta több, mint ötvenmillió forintot költött a Facebookon; valószínűleg nincs olyan budapesti lakos, aki ne találkozott volna a közösségi médiában az oldal „híreivel”. A portál felelős kiadója a budapesti Dohány utcában bejegyzett Oraculum 2020 Kft., a cég tulajdonosa és ügyvezetője pedig Páva Zoltán, a volt MSZP-s komlói polgármester és országgyűlési képviselő, idősebb Páva Zoltán fia. A Páva családdal a Gyurcsány–Bajnai-kormányok igen bőkezűek voltak. Ifjabb Páva Zoltán 2008 és 2010 között a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója volt. Egyik cége, a Medich-Technik Bt. csaknem ötmillió forintot kapott szaktanácsadói tevékenységéért 2008-ban.”

        1. ezzel meg mi a bajod, te szakállas majom?
          rádjött az orbánsegg gerjesztette aberrált kangörcsöd?

          1. Az „ezalenyeg.miskolc”-ot is a fidesz pénzelte, a formális logikád szerint.
            Sőt! Miskolcon a meccs azért lett 16:2, mert a fidesz lefizette Bánatos Andiékat és Mokeszékat is. Tele volt
            pénzzela Város, kellett a fidesznek. A fidesz titkos jelöltje
            a Hummanistáktól átcsábított Szopkó volt alpolgármester pénzügyes főguru.

          2. a logika nem az erősséget, inkább csak igyál, abban még tudsz akkorát alkotni, hogy benne leszel a kék hírekben

    1. Két éves kora óta bányászik, tolja a gyermekmunkát az orrában.
      Jó szerencsét!

  3. „Az Ezalényeg.hu nevű ellenzéki propagandaoldal indulása óta több, mint ötvenmillió forintot költött a Facebookon; valószínűleg nincs olyan budapesti lakos, aki ne találkozott volna a közösségi médiában az oldal „híreivel”. A portál felelős kiadója a budapesti Dohány utcában bejegyzett Oraculum 2020 Kft., a cég tulajdonosa és ügyvezetője pedig Páva Zoltán, a volt MSZP-s komlói polgármester és országgyűlési képviselő, idősebb Páva Zoltán fia. A Páva családdal a Gyurcsány–Bajnai-kormányok igen bőkezűek voltak. Ifjabb Páva Zoltán 2008 és 2010 között a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója volt. Egyik cége, a Medich-Technik Bt. csaknem ötmillió forintot kapott szaktanácsadói tevékenységéért 2008-ban.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű