| S. K.: A bántalmazott gyerekek, akik segítséget kérnek, gyakran azzal találkoznak, hogy kétségbe vonják a szavaikat. Te mit tanácsolnál, mi lenne a helyes ahelyett, hogy nem mondják el a szülőnek, ami történt?
B. I.: Sokszor valóban éveknek kell eltelnie, hogy egyáltalán beszélni merjen a gyerek, még egy szeretetteljes környezetben is. És még sokkal rosszabb a helyzet, amikor vagy nincs család vagy épp a családban követik el az abúzusokat. Egyedül egy gyerek csak kivételes esetben tudja érvényesíteni az igazát ilyen helyzetben. Kell egy másik személy, akiben meg tud bízni, és aki őt támogatni tudja, mert egy ilyen eljárás, még a legszerencsésebb esetben is több évig tart.
Találkoztunk olyannal, hogy valaki kamaszként egy másik kamaszban tudott megbízni, és együtt mentek el feljelentést tenni. Ezek nagyon felemelő történetek, de gyakoribb, hogy egy tanárnak vagy egy gyámnak tűnik fel, hogy valami nincs rendben, és megpróbálja a gyereket rábírni, hogy beszéljen róla. Ez a képesség azonban nagyon sok szakember eszközkészletéből hiányzik. Ezért lenne hasznos a gyerekekkel foglalkozókat arra képezni, hogy felismerjék a jeleket és tudják, hogy milyen jogi mechanizmusok segíthetnek.
Mi például abban tudunk segíteni, hogy elmondjuk, hogy néz ki egy ilyen eljárás. Amikor már valaki eljut odáig, hogy felveszi a kapcsolatot a Helsinki Bizottsággal és segítséget kér, onnantól mi fogjuk a kezét, és nem engedjük el. Sok civil szervezettel és szakértővel dolgozunk együtt egy-egy ilyen ügy során, hogy az eljárás ne váljon újabb traumává az elszenvedett bántalmazás után.
Hallgasd meg a teljes beszélgetést a személyes és életszagú történetekért! |
2 Responses
xxxxxxxxxxxxxxx
https://www.facebook.com/photo/?fbid=25531874309763099&set=a.367650116612199