Nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva titkolják el Sulyok Tamás elnöki utazásainak költségeit hivatali ideje alatt

Öt évig is titokban maradhat, ha Sulyok Tamás köztársasági elnök luxusutazáson vesz részt az adófizetők pénzén, a Sándor-palota ugyanis nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem adja ki a külföldi utak költségeiről szóló adatokat, írja a hvg.hu.

A lap szerette volna megtudni, hogy hova utazott a köztársasági elnök, mennyit költöttek magára az utazásokra, szállodára, mennyi volt a napidíj, illetve hány fős delegációval utazott. Sulyok hivatala azonban megtagadta az adatok kiadását, mondván:

„megállapítottuk, hogy ezeknek az adatoknak a megismerése Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek illetéktelen külső befolyástól mentes érvényesítését, továbbá nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti”.

Vagyis a köztársasági elnök útjainak költségéről majd csak akkor értesülhet a közvélemény, ha már nem lesz hivatalban.

 

 

444.hu

4 Responses

  1. Orbán pénteken találkozik Putyinnal, mint macskát sz*rni
    És végre ismét a régi helyéről, Moszkvából csendül fel a Kossuth rádió!

    3
    1
    1. Gondolom már szünet nélkül fosik.
      Nagy lehet a baj, ha már Szíjjártó havi rendszerességű randija nem elég.
      „Fiacskám, küldd ide a főnöködet, beszédem van vele!”
      Amúgy a Kossuth Rádió Moszkvában született meg 1941. szeptember 29-én, 1945. április 4-ig sugárzott Moszkvából
      Ezért nevezték át 1945-ben a korábbi Budapest I-et Kossuth rádióvá.

    2. Remélem megint lesz szájnyalogatós, nyakkendőbuzerálós videó a Kreml-től.

  2. Szigethalom bevezette az ebadót
    Magyarországon korábban volt ebadó (például Mohácson), és az az önkormányzatok jelenleg is kivethetnek ilyet saját hatáskörben, ahogyan ebrendészeti bírságot is. A Pest vármegyei Szigethalmon januártól meg is teszi ezt. A kutyák tulajdonosai évi 6000 forint ebrendészeti hozzájárulást fizetnek, a veszélyes kutyák után 20 ezer forint a tarifa. Az ivartalanított állatokra nem kell adót fizetni, és többféle más mentesség is jár a rendelet alapján.

Hozzászólás a(z) idézet bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű