Polgári engedetlenség melegítőben: 35 éve kezdődött a taxisblokád

A köztársaság kikiáltásának első évfordulóján a taxisok úgy gondolták, nekik tetszene forradalmat csinálni – csak már nem Kádárék, hanem az árak és az új rendszer ellen. A 35 évvel ezelőtti, 1990. október 25. és 28. között az országot megbénító „taxisblokád” az egyik legerőteljesebb rendszerváltáshoz kapcsolódó élménye sokaknak.

Ez önmagában is paradox kissé, hiszen fél évvel már a mérsékelt érdeklődés mellett abszolvált szabad választások után vagyunk. A szabad gyülekezési jog azonban még mindig viszonylag új élményt jelent, normális érdekegyeztetési mechanizmusok ugyanakkor nem túlságosan léteznek, a Parlament politikai kezdőkkel és amatőrökkel van tele, a rendőrség béna és bénult – a taxisok pedig ugyan legalábbis vegyes megítélésűek, de legalább sokan vannak, és van CB-rádiójuk.

Vannak, akik ennek az eszköznek tudták be a megmozdulás hatékonyságát. Az emberiség mobil előtti korszakában járunk, a CB nagy kommunikációs előnyt jelent – 1990 után el is terjedt (csak városi legendaként valószínűleg), hogy a hasonló megmozdulások megelőzése érdekében kellett nem sokkal később a taxiscégeknek átállniuk a könnyebben kiiktatható URH-ra. Emlékszem, gyerekként én is egy játék walkie-talkie-n lógtam, és hallgattam a közeli taxisokat az Erzsébet-híd felhajtójánál: engedjétek át a mentőt, aztán zárjatok vissza, és hozzatok teát.

Bár az ellenzéki sajtóban már szivárogtak hírek arról, hogy brutális benzináremelés jöhet, a kormány még előző nap is tagadta, hogy erre készülnének. Amikor csütörtök délután egy ismeretlen minisztériumi szóvivő mégis bejelentette, hogy 65 százalékkal drágább lesz az üzemanyag, méghozzá rögtön éjféltől, a taxisok pillanatok alatt megszervezték magukat. Koraestére már 400 autó volt a Hősök terén, és hamarosan csatlakoztak a fuvarozók is. Este fél tízre lezárták a hidakat és a főbb csomópontokat, reggelre blokád alá kerültek a határátkelőhelyek is.

„Volt egy rendkívül mocskos szájú kolléganő az akkori Gábriel Taxinál, aki megállás nélkül nyomta a CB-n a taxisoknak, hogy mutassuk meg ezeknek a… (itt idézhetetlen káromkodások sora következik), hogy mire vagyunk mi képesek” – emlékezett vissza a megmozdulás elejére Horváth Pál, aki egy kisebb taxivállalat vezetőjeként nagyjából spontán módon lett a blokádosok vezetője és a taxisok képviselője a nyilvánosságban.

A taxisok erejét növelte, hogy az országra hirtelen rárobbanó tömeges munkanélküliségben sokaknak lett ez a kényszermegélhetése. „Általános tendencia volt, hogy a munkaközvetítő irodáknál azt kérdezték az emberektől, hogy van-e jogosítványa. Ha igen, akkor ajánlották: menjen el taxisnak. Még nem kellett semmilyen vizsgát tenni, elég volt egy jogosítvány”, meg egy Zsiguli, Wartburg vagy Skoda, és már mehetett is az üzlet.

Budapesten ekkor nagyjából 11 ezer személyfuvarozó működött, ötször annyi, mint a nem sokkal kisebb Bécsben. Sík Endre szociológus blokádtanulmánya szerint bennük sokan egy Robin Hood-szerű „népi haramiát” láttak, és az esemény szélesebbé terbélyesedését több tényező is segítette. Mivel a megmozdulás egy, a mostanihoz hasonló hosszúhétvégére esett, az egész némi happening jelleget öltött, és a lakosság körében különösen irritálóvá tette az áremelést, hogy azt az ünnep után, előzetes tagadások után vezették be. A megmozdulásokat Kéri László szerint segítette, hogy a benzináremeléssel félrevezetett taxisokhoz hasonlóan a társadalom nagy része általában is becsapottnak érezte magát a rendszerváltás kapcsán.

Bár a kommunikációval kapcsolatban utólag a kormány is önkritikus volt, lehet, hogy nem is lehetett volna másképp. Az Öböl-háború miatt néhány hét alatt duplájára nőtt az olaj világpiaci ára, miközben a szovjet szállítások akadoztak, a magyar olajtartalék pedig alig 8-9 napra csökkent. A kormány emiatt döntött úgy, hogy az ekkor még hatósági áras üzemanyag árát az addigi 36-40 forintról 60 forint környékére emeli, és attól tartottak, hogy ha ezt előre bejelentenék, az autósok kifosztanák a kutakat, és korlátozni kellene az ellátást.

„Leggyakrabban azt hozták fel ellenünk, hogy a kormány hazudik. A hatósági ár változtatásáról azonban addig, amíg az életbe nem lép, nem beszélhet senki a nyilvánosság előtt” – indokolta később az utolsó pillanatig tartó hallgatást Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter. A döntést az önkormányzati választások miatt sokáig halogatták is – amikor pedig végül meghozták, a fokozatos helyett az egyszeri, valóban rendkívül magas áremelés mellett döntöttek. Ezzel hirtelen ráömlöttek a magyar lakosságra a világpiaci árak, nyakon öntve 74 százaléknyi adóval.

Másnap hajnalra országossá váltak a lezárások, vagy 600 helyen álltak keresztbe az utakon a taxik és a kamionok – a teherautósofőrök közül páran a fékfolyadékot is leeresztették, hogy semmiképpen ne tudjanak elmozdulni.