Tóth-Szántai József csütörtöki Facebook-bejegyzésében azt írta, egy miskolci ingatlanközvetítő kereste meg.
Elmondása szerint az elmúlt időszakban több miskolci ingatlantulajdonos jelezte neki, hogy szívesen értékesítené ingatlanát Kassáról Magyarországra költöző családoknak.
Tóth-Szántai József egyértelművé tette, hogy jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy ennek közvetlen kapcsolata lenne a Szalonnán történtekkel.
A napokban a sajtó arról számolt be, hogy állítólag kassai családok költözését szervezik több észak-magyarországi településre. Nem tudjuk, van-e közvetlen összefüggés a két jelenség között, de elképzelhető, hogy éppen ezek a hírek keltették fel egyes miskolci ingatlantulajdonosok figyelmét.
A polgármester hozzátette, hogy a jelzést komolyan veszi.
Miskolc érdekeit és a miskolciak nyugalmát ebben a kérdésben is meg fogjuk védeni.
A város nem szólhat bele, ki kinek adja el a lakását
Tóth-Szántai József arra is kitért, hogy az önkormányzatnak nincs lehetősége eldönteni, kinek értékesítheti magántulajdonát egy ingatlantulajdonos. Szerinte ugyanakkor egy ilyen döntés nemcsak az eladót érinti.
Egy lakásnak vannak szomszédai. Egy utcának van közössége. Egy városrésznek pedig van egy kialakult rendje. Aki elad egy ingatlant, annak döntése mások mindennapjaira is hatással lehet.
A polgármester ennek kapcsán Miskolc egyik korábbi, hosszú éveken át húzódó ügyét, a fészekrakó-ügyet is felidézte.
Miskolcnak sajnos van erről rossz tapasztalata. A fészekrakó-ügy következményeit ez a város hosszú éveken keresztül viselte. Megtapasztaltuk, mit jelent, amikor olyanok költöznek egy lakóközösségbe, akik nem tartják be az együttélés alapvető szabályait, és ennek végül egész utcák, társasházak, városrészek isszák meg a levét.
Mint írta, ez rossz emlék a város számára, és nem szeretnék még egyszer átélni.
