Tegnap ismét a Tokaji Fesztiválkatlanban voltunk a férjemmel, mivel már régóta terveztük, hogy meghallgatjuk a Havasi Zongora Show-t. 
2018- tól amikor csak tehetjük ellátogatunk ide, mert egyedülálló hangulata van a helynek és mert nagyon- nagyon emlékeztet Diósgyőrre.
A tegnap esti koncert fantasztikus volt! Úgy is mondhatnám lélekemelő! 
Nem ilyennek képzeltem a plakátokról és a tv.- ből ismert előadóművészt, de sokkal jobbat kaptunk, mint amit vártunk! 

A koncerten átsütött a zongoraművész lelke, ami olyan nagyon megérintett, hogy a végén azt vettem észre, hogy önkéntelenül is potyognak a kön
nyeim.
A legjobban a “ Titkos királyság” a “ Metamorfózis” és a “ Vihar”tetszett. Talán azért mert az én lelkiállapotomat is ezek tükrözik most leginkább.
A “ Titkos királyság” a bennünk lèvő lélekről szól, míg a “ Metamorfózis” az átalakulásról…
Nálam 13 éve kezdődött az átalakulás, amikor rádöbbentem milyen hazugságban tartottak mások, de amikor belülről szembesülsz azzal, hogy minden amiben hittél egy szemfényvesztés, akkor elkezdesz kiábrándulni és kezdetét veszi a józanodás.
De ugyanakkor egy kettős érzés is megjelent bennem, ha ez mindenkinek annyira jó, akkor lehet, hogy én nem vagyok ide való?! 
Az elmúlt 2 év azért volt hasznos számomra, hogy ezt az érzést olyannyira felerősítse bennem, hogy le tudjam zárni ezt a lezárási folyamatot magamban.
Megadta a végső lökést és elhatározást ahhoz, hogy szakítsak azzal amiben hittem valamikor, mert rá kellett, hogy jöjjek, hogy csak kihasználták mások a hitem, és a jóindulatom.
Az elmúlt 2 év bebizonyította számomra, hogy én nekem tényleg semmi de semmi keresnivalóm abba a közösségbe amiben eleinte hittem, mert nincs semmi közös bennünk! 
2023- ban még nem tudtam mit akar a sors tőlem, miért vezényel ismét a politika mezsgyéjére, ….de most már tudom! Azért, hogy küzdjek! Küzdjek az igazságtételért, az emberek jogaiért…
Meggyőződésem, hogy mindenkire akkora terhet tesz a sors, amit el tud bírni….az én terhem, az én krédóm úgy látszik az, hogy harcoljak.
Rólam mindenki aki ismer tudja, hogy soha sem adom fel! Talán éppen ezért szánta ezt nekem odafent az aki a sorsunkat igazítja.
Igaz a vihar amibe most belerepültem folyamatosan tépi a szárnyaimat és borzolja a tollam, de meggyőződésem, hogy jól tettem, hogy vállaltam a viharral való küzdelmet.
Mert a vihar után eljön a megtisztulás és a lelki béke…biztos vagyok benne! 


A tegnapi koncert egy igazi lelki inspiráció is volt egyben ahhoz, hogy ne adjam fel, bármilyen akadályba is ütközöm.
….és ahogy Havasi művész úr mondta:
“ Az inspiráció bárhonnan jöhet! – csak tartsd nyitva a szemed és a szíved! “

47 Responses
Jajj! Potyognak a könnyeim. „hogy csak kihasználták mások a hitem, és a jóindulatom.”
Fidesz/Tisza
„Nos mi ér többet most? Nvidia (USA) részvényből 33 %? Vagy OTP (Hungary) részvényből 77%?
Az Nvidia 33%-a értékben kb. 63-szor nagyobb, mint az OTP 77%-a”
Szép gondolatok.Katarzis,könnyek.Ráébredni cselekedeteink súlyára ,számbavenni, mi az ami elveszett. S mi maradt a számban.
Nos, ami Havasi a kultúrában, az a kollegina a közéletben…
Nyugi van! „Orbán Viktor, miniszterelnökként gondoskodott Horn Gyula kezeléséről, gondoskodott Kovács László kezeléséről és miniszterelnökként gondoskodni fog Magyar Péter kezeléséről is!!”
Ezt is másolnod kellett?
ténykérdés
OV-nak esélye sincs erre, nem azért, mert flepnije van, hanem mert, mire visszajöhetne, akkorra a szavazóbázisát már nem lesz miből az urnához kísérni. Ismerjük, a nemzeti tőkésosztály adakozó kedvét, ugyanis a 17 milliárdot sem dobták össze, egyszerűen NKA-s csomagolásban ellopták a magyaroktól. Ennek ellenére nem szimpla bukta, hanem olyan pofára esés következett be, ami (ugye) a Holdról is látszik. Béke poraitokra!
melyik cuclib „nagyművész” nem kapott elég NKA támogatást?
Szerintem te Krisztián nagy művész vagy (izlés dolga) ha támogatlak akkor erkölcsileg a volt barátnőd elítélhet, politikailag a barátaid is, de büntetőjogilag ???????
Egyébként orvos látott már?
mit hozzak az aHang-nak Miskolcra? Hot Springet vagy Caldera-t, esetleg mindkettőt
SZTK javaslatra?
„Ha a masszázsban azt a mély, ismétlődő, gerinc menti simítást keresed, amitől libabőrös leszel, és szereted, ha egyetlen élményben oldódsz fel, akkor a HotSpring Moto-Massage való neked. Ha viszont azt szereted, ha a medence végigjár az egész testeden, ülésről ülésre, és a végén úgy állsz fel, mintha egy komplett kezelésen lettél volna, akkor a Caldera Circuit Therapy a te választásod. Nincs rossz válasz. Csak két különböző ember van, és két medence, amit meg kell érezni ahhoz, hogy tudd, melyik vagy.”
Pazmeg! Te vagy az postabankos? Hátradőlt már maci?
„A Postabank szerepe: A pénzintézet és vezetője hatalmas összegekkel támogatta a kultúrát, a sajtót és különböző társadalmi-gazdasági projekteket, miközben a bank később súlyos pénzügyi válságba és botrányba keveredett.Horn és Princz kapcsolata: Horn Gyula miniszterelnök kifejezetten jó kapcsolatot ápolt Princz Gáborral, rendszeres kártya- (ulti-) partnere volt, és a politikai-pénzügyi támadások közepette sokáig óvta a menesztésétől.”
Ennél majd egy kicsit erősebb cáfolattal próbálkozzon Hankó Bazsi,mert ebből ülöböri lesz…:)::))
és meddig?
2003-ban is csináltatok altesti turkálást.
„Házkutatást tartottak nála, zárolták számláját, bevonták útlevelét és bűnügyi zár alá helyezték lakását – annak ellenére, hogy ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Mizsei Zsuzsanna: a Perfekt Audit, az akkori Gyurcsány-cég által gyűjtött adatok alapján.
A Millenáris Kht. volt igazgatója a Marczibányi térre kiszorított sajtótájékoztatóján ismertette az ügyészségnek az ellene folyó utolsó nyomozás megszüntetéséről szóló, csütörtökön kézhez vett határozatát. Rámutatott, az ügyészség nemhogy bűncselekményt nem talált az óriási volumenű beruházás kivitelezése során, de még azt is megállapította, hogy a kht. első embere a gondos gazda módján járt el.
A Millenárison megtekinthető Álmok Álmodói–Világraszóló Magyarok című kiállításra csaknem 700 ezer látogató volt kíváncsi, 2001-ben pedig 300 ember ember ment el a kulturális rendezvényekre. Az óráktól várt látogatásfokozó hatás tehát bevált. Az is kiderült, hogy az órákat a magyarországon található reklámkatalógusokban szereplő ár feléért szerezték be.
A feljelentő, Mizsei Zsuzsanna valószínűleg nem volt eléggé felkészült az ügyben, ezért lehetséges, hogy sorra kiderült, nem követett el bűncselekményt a Millenáris előző vezetése. Berkecz Mária érthetetlennek nevezte, hogy a feljelentés alapjául szolgáló bizonyítékokat miért egy külső céggel, a Perfekt Audittal – amely a kormányváltást követően még Gyurcsány Ferenc, milliárdos szocialista miniszteré volt –készíttették közpénzen, amikor a rendelkezésre áll az APEH, a VPOP, a KEHI és az Állami Számvevőszék is.
Így eshetett, hogy több millió forint közpénzt fizetett ki a Mizsei-vezette Millenáris egy olyan munkára, amelyről mára bebizonyosodott, hogy nem tudott kideríteni bűncselekményt az előző vezetés kapcsán.
Újságírói kérdésre Berkecz Mária elmondta, barátok, volt üzletfelek sem mernek munkát adni neki vagy a férjének. Ügyvédjével azt is megfontolják, hogy igényt tartsanak-e kártérítésre, egyelőre azonban arra vár, hogy visszakapja útlevelét, feloldják a zárat számláján és a bűnügyi zárlatot lakásán.
A meghurcoltatással kapcsolatban leszögezte, legfontosabb számára az, hogy – amennyiben koncepciós ügynek tekinthető az ügye – Magyarországon később ne történhessen meg ugyanez, ha valaki egy hasonló volumenű kiállítást rendez.
Berkecz Mária az MTI érdeklődésére azt is elmondta, hogy a sajtóban megjelent „félinformációkkal” kapcsolatban „elképzelhető”, hogy helyreigazításokat fog kérni, de erről még ügyvédjével konzultál.
További újságírói kérdésre reagálva a volt ügyvezető igazgató elmondta, a munkaügyi bíróságon még valóban folyik egy – szintén Mizsei Zsuzsanna által indított – eljárás. Berkecz Mária bízik benne, hogy a következő tárgyaláson már nem – a másik fél által becsatolt – hamis munkaszerződés alapján próbálnak majd dönteni.
Végül Berkecz Mária arra is felhívta az újságírók figyelmét, hogy két, talán a világ legjelentősebb díját is elnyerte a Millenáris az idén. Az egyik, a Nemzetközi Ingatlanszövetség Ingatlan-Oscarnak is nevezett Prix d’Excellence-díja, a másik pedig az Európai Unió Europa Nostra-díja. Ennek megfelelően kellene kezelni az emberek kikapcsolódását szolgáló épületegyüttest és parkot ma is, és nem hónapokig, esetleg évekig üresen hagyni a kiállítótermet – amit akár hűtlen kezelésnek is lehetne minősíteni.”
Egy önkéntes árulónak önkéntelenül potyognak a könnyei. Van ilyen.
Hegedűs hadnagy Eger várában.
Nyomorult véglény.Erkölcs, morál nélküli élet.Csak a lé…
Megint hátbaszúrod műutas pajtásodat Zx
az áruló, az áruló
Szóval a testvéredet is ezért szúrtad hátba…Világos.
csak nem tiszás az öcsike?
akkor a Barthára, Mokraira, Simonra, stb felnézek.
Ezt most úgy próbáltad megírni Zotyó, mintha nem te írtad volna,de még ehhez is hülye vagy…:):):) ..Az sokat elmond rólad, hogy többre nézed mokrait mint a saját véredet ,de hát ki várt tőled mást…
csak kérdeztem!
„csak nem tiszás az öcsike?”
Ha tiszás, akkor Mokrait többre nézem.
Tudom.Ezért álltatok össze vele meg a Szemkilövető párttal 2024 ben.Guba a gubához,patkány a patkányhoz…
hátbaszúrás?
Már bocsika, de ezt nem saját mszp-s (könyvtárigazgató beo.), és a saját dékás
(képviselőség) elvtársai követték el évről-évre? Soroljam a neveket?
1956-tól, mint idősebbnek mikor nem lehetett vele szemben véleményem SZEMTŐL SZEMBE?
Az anyukádat rágalmazd, sz@ralak.
Szemtől szembe?TE?A sunyixNe röhögtess bűzbomba
..:);)
Ettől a „sz@ralakozátstól” még mindig ugyanaz a kis gyáva nácifing maradsz aki világéletedben voltál…De kapsz egy újabb esélyt kiskutyus : mikor és hol szeretnéd szóban is elmondani torzonborz cseléd?
Mint hetedik segédsenki megnézem kivel fogok kezet.
Tehetem.
Kezet fogni?Te azt gondolod,hogy kezet fognék veled te alkesz nácifing? Na hol legyen a találka kiskutyus?Vagy szokás szerint megint összefosod magad? :)::))
Itt:
https://elherdaltorokseg.blog.hu/2019/07/02/trakter_olaszliszka
Szeptember végén ráérek.( Ha nem leszek kórházban. )
Nem kell ragozni. Sz@ralak vagy.
„Senki sem köteles szeretni engem, a szeretetet nem lehet kikényszeríteni és nem lehet koldulni. De a tisztelet igen – az az egyetlen kötelezettség, amely nem ismer kivételt. Mert lehet, hogy nem bírsz elviselni, gyűlölhetsz, nem akarhatsz az életedben látni: de nincs jogod megtaposni engem. Aki összekeveri a szabadságot az erőszakkal, aki a együttélést megvetéssel téveszti össze, az csak egy dolgot mutat: hogy nincs benne sem méltóság, sem civilizáció. És én azokkal, akik nem ismerik a tiszteletet, nem alkuszom. Harcolok ellenük.”
(Oriana Fallaci)
„Vagy szokás szerint megint összefosod magad?”
Szóval marad az összefosás…Liszkai náci vérvonal.
„Harcolok ellenük.” -Összefosással…)::):)
„Ha nem leszek kórházban”
Gondolom nem gerincműtét,mert a fajtádnak olyan nincs…
Ugyan már! Önkény-t akar mondani.
„nem ezért hülye mert a tiszás, azért tiszás mert hülye”
zabáld haxra magad szerbiában, mohó háziállat
de jó lesz neked
zabáld halálra magad szerbiában, mohó háziállat
ott rxdj el
Tényleg érdekelne,hogy vajon mire járhat pl.a már előzetesben ülő 7 NKA érintett, fejében vagy Hankó Bali, Lázár Jani amikor meglátják hogy a gazdájuk szerbiában beb@szva dajdajozik miközben ők várják az előzetest…:):);)
a tiszás vérszomj jár a fejükben
Bondarenko-t olvasnak az előzetesben
„És ezt a forgatókönyvet megint előre látni, mert BONDARENKO: a JOKER című Zelenszkij könyvben egy az egyben leírta.
És a Magyar PéÉtert éppen ezen forgatókönyv szerint rakták a hatalomba”
Előre le volt írva és ti nem csináltatok semmit?Nem vagytok ti balf@szok egész véletlenül?
Igazad van !!!!
Normálisabbnak gondoltuk azt a 3 és félmillió szavazót.
Az ország csak addig érdekes amig a Tisza külföldi támogatói megszerzik a javakat. Még egy pár hónap.
Miért ne szenvedj annyit, mint más nevesincs eu-s városkában? Nehogy már saját hazád legyen. Elég lesz Neked a „régió” is.
DE! Normális magyarokat képzeltünk.
Mi az ,hpgy nem ilyennek ismerte Havasit. A plakátokról meg ,hogy lehet egy embert kritizálni ,minősíteni.
Havasi egy intelligens , nagy tudásu zongorista. Elismerik mindenhol Japántól kezdve az egész világon.
Czinkné Sztán Anikó itt is magából indul ki. Mindenkit leminősít úgy ,hogy nem ismeri a munkásságát.
Mi mióta létezik a Fesztiválkatlan járunk ide sok előadásra. Ezt igényeljük. Havasi sose hozott rossz műsort. Ami szombaton volt fantasztikus előadás volt . Mindig mindent elmond a műveiről. Egyszerűen egy zseni művész ami ritkadág. Nekünk magyaroknak kincs.
Czinlné Sztán Anikó pedig egy szégyen a politikának és Miskolcnak. A fesztiválkatlan egyáltalán nem hasonlít diósgyőrhöz. Tokaj pedig végképp nem.
Anikó szégyelném magam a helyedbe .
Nem tudsz már kit minősíteni.
Inkább magad körül nézzél szét .
Szánalmas ez a Czinkné .
Férjét sajnálni lehet csak . Van miért.
Most is valótlant állít és nem mondd igazat. Bozasztó.
Miért lehet sajnálnia férjét?
Most akkor ő az új Bandesz?
Láttátok a videóját amit Tokajról megosztott? Borzasztó.
Miskolcon a belvárost szeretné ha olyan lenne mint Tokaj. Kéri a ljkot ha szeretnék a lakosok. Ez nő mit akar a poltikában? Ahjoz ,hogy Miskolc olyan legyen mint Tokaj ahhoz olyan emberek kellenek. Menj már ki Anikó a centrumhoz!! Gondokozzál már! Vagy a cégedet szeretnéd,hogy csinálja a kertépítés részét a városba?
Ezt a nőt mikor állítják le !!A Tisza állítsa le ! Sok ember véleménye ez.
Tokajba azt az utcát takarìtják folyamatosan ahhoz,hogy így kinézzen. Miskolc erre sajnos nem alkalmas úgy ahogy Te sem a pozíciódhoz.
Czinkné Sztán Anikó !
Menj a vállalkozásaidat fejleszd ,ahogy tudod! A várost hagyd békén!
Ha középkor lenne már megégették volna.
Rettenetes gondolatai vannak.
És az a borzasztó ,Miskolcot leamortizálta anno. Barlangfürdő,Selyemréti strand,Kalandpark ,Buza tér /takarítása/. Nulla volt ,kosz mindenütt. Csak a pénzt vették fel a férjével együtt.
Már a hangja egy negatív energia.
És persze amit 16 évog összehazudott.
Ez a Czinkné Sztán Anikó nem alkalmas a pozíció betöltésére. Új választást kellene kiírni ,na biztos nem nyerne.
Távoznia kell az ilyen embernek. Czinkné Sztán Anikó részt vett a társadalom retardálásába . Reméljük eltávolítják a posztjáról !
Reméljük kiirjak a polgarmester választast és képviselő választast hamarosan.
Akkor ez a 16 evnyi söpredék aki az előző rendszert szolgálta és lenyulta ,elkotródik. Mert megválasztani nem fogják tuti.
Czinkné Sztán Aniko most is úgy helyezkedik a Tiszához,hogy kapcsolatot keres ismerős álltal. Megtalálta Juhász Roland aszisztensénél akihez kozmetikába járt. Nem egy iqu a lány ,maradjunk annyiba. De Czinknén nem kell csodálkozni 16 éve Baginé dr Sz Zsuzsánál is ezt csinálta,a navba. Helyezkedés fideksz módra és Tiszát prédikál. Ezt kell megszüntetni,az ilyen ember munkáját ,mert káros.
Igen. A túlképzett tiszás kolás dobozok elhozzák a Kánaánt. Végre dolgozni fognak!