A fideszes városvezetés és a mögötte álló kormánypárt legalább másfél évtizede tartó ámokfutása a legkevésbé sem segíti a társadalmi és morális kérdésekben hajlíthatatlan Krasznahorkainál, hogy ezt a gesztust elfogadja. Az eddig is reménytelen elképzelést végképp szertefoszlathatja, ha majd a Nobel-díjas író megnézi – persze, ha egyáltalán eljut idáig –, hogy sok arra érdemes ember és életmű mellett szerepelnek a gyulai díszpolgári cím 1888 óta tartó történelmében olyanok is, akik emberi, erkölcsi vagy politikai értelemben kifogásolhatók; sőt akad egy olyan is, aki erre a legteljesebb mértékben méltatlan és vállalhatatlan.
Ez utóbbira Gömbös Gyula fasiszta miniszterelnök, míg az előbbire a NER-rel teljesen összefonódott, azt a legteljesebb mértékben kiszolgáló – és ezért ajándékba egy stadiont is kapott – Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, valamint a Gyulához ezer szállal kötődő Annus Adrián, az athéni olimpián kalapácsvetésben aranyérmet szerző, de a doppingellenes világszervezettel együtt nem működő és a verseny után eltűnő nehézatléta a példa. Tőle utóbb visszavonták az érmet. (Annus a díszpolgári elismerést egy évvel az olimpiai botrány előtt kapta, ám utólag sem vonták vissza tőle.)
