A fideszes minap.hu és a boon .hu nem tartotta fontosnak, hogy egy magyar Nobel díjat kapott

Délután 13 óra tájban írta meg a telex.hu, hogy Krasznahorkai Nobel díjat kapott.

Az eszakhirnok.com 13.28-kor rakta ki a hírt. A borsod 24  ennél később. (Pontosan nem lehet tudni, mert nincs időbélyeg az anyagok mellett.)
A fideszes minap.hu (képünkön)és a boon .hu nem tartotta fontosnak ezt a hírt.

38 Responses

  1. (mint 2002-ben, Kertész Imre megdíjazásakor) itt is elszabadulni látszanak némely indulatok a díj kapcsán. Egyfelől az indulatok szabadulnak el („nem is magyar író”, „libsi megmondóember”, „hazaáruló”, „büdös zsidó”), másrészt már most körvonalazódik egy olyan értelmezés is, mely szerint ez a díj a „másik” Magyarországnak szól, annak a Magyarországnak, amely nem kér a jelenlegi – maradjunk ennél a finom megfogalmazásnál – apokaliptikus terrorból.

    1. Az a másik, az nem Magyarország.Hottentották lerakata.Azoké,akik csak azért jöttek ide és azért vannak itt,hogy élősködjenek,átverjék,kirabolják a szorgalmas,jószándékú, éppen ezért átverhető és megvezethető magyarokat.

      1
      2
        1. Ne is. 390 cége van, ezzel benne lehet az első 10-ben, de !!!
          27 000 milliárdos van Magyarországon. Ebből Miskolcon ….

          „Zsiday szerint a javaslat keveri a vagyonadó és a jogtalanul szerzett, a kormányzathoz közelálló üzletemberek vagyonosodásának kérdését, pedig a közvagyon eltulajdonítása büntetőjogi kategória, és az ilyen esetekben a vagyonelkobzás, nem pedig az adóztatás a megfelelő eszköz.

          Úgy vélte, a vagyonadó csak akkor lenne indokolt, ha Magyarországon extrém mértékű lenne a vagyoni egyenlőtlenség, ám jelenleg ez nem kiugró a világátlaghoz képest.

          Rámutatott, hogy egy ilyen adó elvándorláshoz és a hazai tőke csökkenéséhez vezethet, miközben a vagyon pontos megállapítása sok esetben gyakorlatilag lehetetlen, így az adóalap körül súlyos jogi viták alakulnának ki.

          A közgazdász szerint Magyarország jelenleg „a gazdagok számára majdnem adóparadicsom”, ezért indokolt lehet a nagyobb közteherviselés, de szerinte ennek hatékonyabb módja a vállalati nyereségadó, az osztalékadó vagy az árfolyamnyereség-adó emelése. Zsiday úgy fogalmazott,

          hogy ha a cél valóban a társadalmi igazságosság és a gazdagok nagyobb felelősségvállalása, akkor ezeket az eszközöket célszerűbb alkalmazni, mint a nehezen kivitelezhető vagyonadót.

          A portfóliókezelő hozzátette, hogy a vagyonadó nem oldaná meg a NER-hez köthető vagyongyarapodások problémáját sem, viszont gyengíthetné a növekedést és elbizonytalaníthatná a befektetőket. Úgy vélte,

          az állam feladata nem az, hogy a vagyon nagyságát büntesse, hanem hogy hatékonyan és igazságosan adóztassa a jövedelmet, valamint érvényt szerezzen a jogállamiságnak.”

          1. 2011 ben majdnem becsődölt, amikor a cigány féltesója ráíratott megvásárolt ellopott pár száz céget a „nevére”
            ehhez nem zseninek kell lenni, hanem baleknak, oandika lyuka is fizetős neki

          2. érthetetlen, hiszen Böszme már a lemondása elött visszafizette a IMF-EU giga hitelt. Nem várt vele 2011-ig.

            ORBÁN NYILVÁNVALÓAN HAZUDIK:
            Idézem:
            „Orbán részletesen elmesélte, hogy 2011 őszének végén hogyan állt majdnem fejre az ország. „Az kicsit erős volt”, a helyzetet pedig így írta le: a gazdasági szereplők összezártak, segítséget kaptak az Európai Uniótól, és a hegde foundok elkezdték támadni a forintot. A magyar államadósság biztosítását jelző cds-felár elkezdett fölfelé menni, „talán 700 felett volt, most 150”, a forint gyengült, miközben az osztrák határnál elkezdtek bankpánikot kelteni a magyar bankok ellen. Ez a nagy nyomás együtt ki tudta volna váltani azt a hatást, hogy az elszaladó kamatok miatt finanszírozhatatlan válik az ország. Ettől Orbán szerint nem voltunk messze, 5-6 órán múlt.
            „Ott olyan nyomás volt, úgy összeszövetkeztek, hogy valakit ki kellett mozdítanom az ellenséges pozícióból. A Matolcsyval ketten tartottunk gyorsan egy megbeszélést, és bejelentettük, hogy a pénzügyi helyzetet értékelve az IMF-hez fordulunk segítségért. Akkor hirtelen a pénzügyi támadások nagy része elmaradt. Aztán persze amikor a bakancs már nem volt a nyakamon, nem állapodtunk meg… Bejelentettük, hogy a lengyeleknek akkor már megadott Flexible Credit Line nevű rugalmas hitelkeretre gondoltunk. Azt mondták, hogy na azt nem adják. Milyen kár, mondtam” – idézte fel már derűsen Orbán. És a költségvetést is elfogadták úgy, hogy a bankadó meg minden benne volt.”

  2. Egy újabb „magyar”,aki soha nincs is itthon és gyűlöli a magyarokat,a magyarságát.Talán épp ezért kapta a Nobel-díjat a többi hasonlóan tehetséges író előtt illetve helyett.Megnéztem az életrajzi vallomását,ebből minden kiderül.Akinek az apja(zsidó) letagadja a nevét és a múltját haszonszerzés reményében,annak jó eséllyel a fia sem lesz becsületes,karakán és a származására büszke magyar ember.Fogalmilag kizárt!
    https://www.szombat.org/kultura-muveszetek/krasznahorkai-laszlo-az-arabok-biztos-elfogadnanak-hogy-megkinozzanak-es-agyonlojenek

    1
    2
    1. le vagy maradva fényképpel illusztrált pedomackó 😀 (Amúgy igen ronda a fészbukon pofád de mindegy)

      Ti barmok, most kezditek megszeretni a „hazátlan”-t, pont mától, ki érti ezt? 😀 😀 😀
      A saját fekáliamédiátokat sem figyeled, nyomi? Hát te még nem tudod mi az új direktíva, elvtárs?

      Nade készül már az időtálló baromplakát barmoknak. Ez áll rajta:

      Tuttad birka? A tej pedig fekete. Sose volt fehér. Most. Per pillanat.

      1. amúgy a te pofád milyen? Hova küldjem a betörőket, melyik címedre?
        esetleg egy arcfelismerő szoftverrel felszerelt beszarató pukkantást kérsz az ajtód elé?
        Gyerekjáték. Megoldható.

    2. Ne zavarjon szolga, hogy a hájas disznó már megkezdte a dörgölőzést, hogy rá is figyeljenek.
      😀 😀
      Nem tudjátok ezt még kezelni , lásd pápa sztori, vagy Karikó története.
      Türhők maradtok születéstől halálig.

      5
      1
      1. „(Szül: Geizenberg Ármin) Tagja volt a Dr. Csohány Ernő vezette Táncsics zászlóaljnak mely a Budai vár védelménél hátba támadta a védőket és lefegyverzett egy őrcsoportot.”

      2. Ti meg permanens kamu áldozatok.Akár a saját szarotokba és taknyotokba is megfulladtok,csak lóvé legyen.Evolúciós zsákutca az egész történelmetek.

      3. a kamus retkek már csak ilyenek, ezt is folyton báncsák adadadadadada
        vonyítak ordéllyoznak rágatóznak neménvóóóóóótam, brüsszel a hibááááááááááás
        a nyelvlöködés az meg megy

      1. “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

        1
        1
        1. Újra itt a soha nem létezett idézetek mestere az egykori kiszből…Még mindig itt tartasz kikeresztelkedett?

          4
          1
    1. „Nem látom a nyugati sajtó kiemelet hírei között, hogy tegnap az ukránok visszavonulás közben felrobbantották a Togliatti-Ogyessza ammónia-gázvezetéket.

      Brutális mennyiségű ammónia került a levegőbe.

      Ez veszélyes anyagokat tartalmazó védett létesítmény elleni támadás, ami szintén háborús bűntett.”

      https://t.me/RVvoenkor/101399

      Ilyenkor hol vannak a zöld-klímarettegők?

      1. A mandineres agyhalottak szerint háborűs bűntett akkor nyilván háborűs büntett…Nincs mit tenni…)::):) Nem te vagy a legélesebb kés a fiókban igaz harcos? :):):)

      2. bezzeg ha a büdösruszkik szennyeznek akkor rögtön magad alá élvezel, hazaáruló

        1. Az orosz, az amerikai, az ukrán háborús szennyezés ellen a 3-4 év alatt szóltak a zöldek egyetlen szót is.
          LAPULNAK MINT SZAR A FŰBEN.

          1. Szóval putyin azért nem takarodott haza a büdös kurva anyjába ahová való, mert nem tiltakoztak a zöldek…:):):)) Orvosod mit mond cseléd?

          2. Az orvosom azt mondta, hogy az önjáró orosz határok mindig a NATO támaszpontok kerítéséig mennek el.
            Az oroszoknak 800 az USA-nak csak 4 támaszpontja van az országhatáron kívül.
            Ja, fordítva.

            ÉS azt is mondta a főnővér, hogy legjobb lenne egy második Jelcin, aki segíteni szétosztani az orosz gáz és az orosz olaj vagyont.

          3. Miért? Van mindkét fél által ratifikált orosz-ukrán határ? Mutasd már be az aláírásokat!

          4. Szóval már lemondott rólad az orvos is…Putyincseléd böfögéseidet olvasva nem is csoda.

  3. Imádom ahogy a Nobel – díj miatt azóta is megállás nélkül folyamatosan őrjöngenek visítanak ordéllyoznak a cigányistenhívő oldalakon élő egysejtűek. Érdemes mindenkinek megtekinteni. Igazolják hogy: „Nagyon-nagyon sötét időket élünk” (KL)

    1
    1
  4. az egyik harcos fórumon már ciáX Xára gyűjtenek, hogy elküldjék neki
    ezt tettX ember!

  5. És ez is nagyon igaz, amit A torinói lóban mondatott az egyik szereplővel. Sőt, igazabb, mint valaha, Orbán Magyarországára tökéletesen illik:
    „Mert minden tönkrement és minden lealjasodott, azért, de azt is mondhatnám magának, hogy mindent tönkretettek, és mindent lealjasítottak, mert itt nem valami istenítélet forog fenn úgynevezett ártatlan emberi segédlettel, tudja, hanem éppenséggel pont fordítva van a dolog, mert itt az embernek a saját ítéletéről van szó, még pedig a saját ítéletéről saját maga fölött, amiben persze a Jóisten is rendesen benne van, hogy azt ne mondjam, közreműködik, és amiben közreműködik, az meg persze a legordenárébb teremtés, amit maga csak el bír képzelni, mert megrontották a földet, tudja, de hát mindegy, mit
    mondok, mert mindent megrontottak, amit megszereztek, és mivel egy sunyi, egy
    alattomos, egy aljas harcban mindent megszereztek, meg is rontottak mindent, mert
    ezek amihez hozzáértek, márpedig hozzáértek mindenhez, azt megrontották, és így ment ez a teljes győzelemig, megszerezni és megrontani, megrontani és megszerezni, így ment ez az egész a diadalmas végig, de mondhatom másképp is, ha akarja, mert hozzáérni, ezzel
    megrontani, és így megszerezni, vagy hozzáérni, megszerezni, és így megrontani, ez ment, és ki tudja, hány száz éven át, néha suttyomba, néha durván, néha finoman, néha brutálisan, de ment, évszázadokon keresztül csak ment és ment, persze mindig csak egyféle módon, ahogy a patkány mar a lesből, mert ehhez a tökéletes győzelemhez kellett még persze az is, hogy az ellenfél, azaz minden, ami kiváló, nagyszerű és valahogy …tudja, nemes, az, hogy így fejezzem ki a dolgot, eleve ne bocsátkozzon semmiféle harcba, ahhoz kellett, tudja, hogy ne legyen eleve semmiféle küzdelem, csak az egyik félnek a hirtelen eltűnése, még pedig a kiválóaknak, a nagyszerűeknek, a … nemeseknek az eltűnése, sőt van aztán a legsúlyosabb kimenetel, ezt nem tudjuk, ott a teljes és tökéletes kipusztulás,
    amiről halvány dunsztja sincs az embernek, hogy miért történt, és hogy úgy egyáltalán, miért történhetett, mert az van, hogy mára ezek a lesből marással győztes győztesek uralják a földet, nincs egyetlen icike-picike odu sem, ahová el lehetne dugni előlük valamit, mert
    minden az övék, tudja, övék az, ami megszerezhető, de az övék az is, amiről azt gondoljuk, na, azt aztán el nem érik, de el, mert övék az ég is ma már, meg az összes álom, övék a pillanat, a természet, a csend, nem sorolom, még a halhatatlanság is az övék, tehát minden,
    hogy így fejezzem ki magának a dolgot, minden, és örökre, elveszett.”

    1. Aha.
      „Tompa úgy tett, mint Arany, kiről szépen írja Erdélyi, megvárta az időjárást, míg hozzá föláradt a víz, hogy elbocsáthassa csónakát.” Ehhez a mondathoz fűzte állítólag Arany a lap szélére: „Várt a f… valamit.” Péter László azt is megjegyzi, hogy a szállóige eredetéről már csak azért is tisztában lehetne az azt használó Czigány Lóránt író-irodalomtörténész, mert a kérdést korábban Köpeczi Béla és Lőrincze Lajos már tisztázta.”

      1. Hiába erőlködsz mindenhol bemásolt szövegekkel, ugyanaz a születésétől fogva buta, irigy, műveletlen, proli, türhő maradsz, aki vagy, hiába teszed veszed itt magad.
        ha ha ha

  6. Ideje lenne már a migráns törvényt kiterjeszteni visszamenő hatállyal legalább 200 évvel !Hogy ez a sok elfakut fejű varangy valamelyik hazájába visszataláljon.

Hozzászólás a(z) ha ha ha bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű