Korábban megírtuk. A meghívott zenekarok koncertjein nem jellemző a „mocskos fideszezés”.
Miskolc város vezetésének kiemelt célja, hogy minél több fiatal válassza a Miskolci Egyetemet a továbbtanulás helyszínéül, ezért most különleges lehetőséget nyitottak meg a diákok előtt. A középiskolák utolsó két évfolyamán tanuló miskolci diákok díjmentesen vehetnek részt a Miskolci Egyetemi Napok (MEN) programjain, így testközelből tapasztalhatják meg az egyetemi élet pezsgését és hangulatát.

Forrás: Facebook/Miskolci Egyetemi Napok
Fontos, hogy a miskolci fiatalok ne csak halljanak az egyetemről, hanem valóban át is éljék, mit jelent a Miskolci Egyetem közösségéhez tartozni
– hangsúlyozta Tóth-Szántai József. Az ingyenes belépéshez regisztrálni az alábbi linken lehet.

2 Responses
Amilyen programot sikerült összerakni, erre még az egyetemisták sem biztos, hogy elmennek, nemhogy a középiskolások…
Nyilván, 14-15 évesen hajnal 1-kor bemindenezve, de legalább belépő nélkül . . .
Ja, elfelejtettem.
Gyermekvédelem.