Orbán. Akiknek jó iskolát kellenek, én Debrecent tudom a legjobb szívvel ajánlani

Utalt rá most is Miniszterelnök úr, hogy végül is gyárdömping várható. Ebből hogyan profitálhatnak az itt élő emberek?

Elmondom, hogy miket kért ma a polgármester percekkel ezelőtt. Azt mondta, hogy a városi közlekedésben a város méreteinek megnövekedése miatt szerepet kell vállalnia az államnak. Ma ez kizárólag a város terhe. Tárgyalunk róla. Három-négy nagy szakképzési intézményt kell fejleszteni, ez több tízmilliárd forint, hogy megfelelő minőségű munkaerő legyen, illetve az itteni, debreceni gyerekek olyan képzést kapjanak, hogy tudjanak dolgozni ezekben a modern gyárakban. A reptérfejlesztés elengedhetetlen – mondta a polgármester. Nagy lakóingatlanokat fognak fejleszteni, nagy a közműterhe ennek, ebben is kért szerepmegosztást vagy költségmegosztást. Erre én igent mondtam. Itt vannak a múzeumok, mert ha egy város elkezd fejlődni úgy, mint Önök, akkor azt kultúrával is követni kell. Itt legalább két nagy országos múzeum, a közlekedési meg a természettudományi múzeumról van döntésünk, hogy Debrecenbe jöjjön. Ezeknek már nemcsak tervei vannak, hanem makettje is van, tehát itt is haladunk. És a legfontosabb, amit meg kell oldanunk, de erre személyes garanciát adtam a polgármesternek, a vizes infrastruktúra. Tehát itt gyárak lépnek be, új lakóövezetek jönnek létre, és Debrecennek vízre lesz szüksége. Én mindig elmondtam, hogy állok rendelkezésre. Most végignéztük a terveket, és mondhatom, hogy a kényelmes, modern élethez szükséges vizes infrastruktúra a következő két-három évben rendelkezésre fog állni itt, Debrecenben is, nyugodtan lehet fejleszteni a várost is meg az ipari övezetet is.

Ahogy Miniszterelnök úr is utalt rá, Debrecenre sokan úgy tekintenek, mint második fővárosra. akkor ezek szerint minden perspektíva, lehetőség itt áll a város előtt, hogy még inkább húzóerővé tudjon válni az országban?

Nézze, Debrecen egy nagyszerű hely először is. Tehát lehet nulláról is várost építeni, Amerikában szoktak is, de a város lényege a történelme. És Debrecen történelme fantasztikus. Tehát ha az ember olvas, akár csak középiskolába jár, és olvas, akkor látja, hogy mi minden történt itt, Debrecenben, a hajdúkról nem beszélve, Csokonai, szóval minden van itt. Tehát azt kell mondanom, hogy ez egy igazi kultúrközpont volt mindig is. Kultúrvárosban élni jó, az önbecsülést ad az embernek, folytat valamit, ami valahogy’ az ember életét értékesebbé és súlyosabbá teszi. Persze felelősségteljesebb is, hiszen ha folytatsz valamit, akkor felelősséggel tartozol azért, amit csinálsz, nemcsak magad előtt, hanem hogy ne legyél méltatlan, ne válj méltatlanná az elődökhöz. Debrecennek ez megvan. Fantasztikus helyen van. Szoktak ugyan viccelődni, én is szoktam velük néha viccelődni, hogy reggel elköszönök tőlük, és délben még látják a hátamat, amikor megindulok, de szerintem az Alföld szélén lenni a legjobb pozíció ebben a pillanatban. Mert a magyar Alföldnek a fejlesztési programja éppen most lendül be. A legjobb helyen vannak. Nagyvárad mindig is egy ikervárosa volt valójában Debrecennek, ez részben rivalizálást, részben összedolgozást jelent, de biztosan jelenti a lehetőségek összeadódását. Ez szerintem nagy dolog. Fantasztikusak az iskolák. Tehát Önöknek az alapfokú képzési rendszere is kiváló, és egy európai, sőt világmércével megmérve is nagyon jól teljesítő egyetemük van. Debrecennek az egyetem egy aranytojást tojó tyúk, az egy óriási aranytartalék. Abban, ha jól fejlesztjük a Debreceni Egyetemet, eddig jól fejlesztettük, tehát optimális méret, fejlődő minőség, megfelelő nyitottság a világra, akkor óriási erőforrást jelent Debrecen számára az egyetem. Én, ha valaki megkérdezné tőlem, hogy hova költözzön Magyarországon, és ő nem szereti a hegyeket, laposon akar lakni, történelmi városban akar lakni, és fejlődő városba akar költözni, és gyerekei vannak, akiknek jó iskolát kellenek, én Debrecent tudom a legjobb szívvel ajánlani.

4 Responses

  1. Ennyi ostobaságot ilyen rövid szövegben,eddig csak Kósa lali tudott összehozni…A csúti félbolond felzárkózott…

    3
    1
  2. Velük kezdtek, Debrecen és környéke kitermelésével születésemkor Debreceni névvel az Omegából, majd folyamatosan ismételtek az összes reformátusával a világ urának.

    1
    1
  3. dáhábáráhácánnny, a világ gusztustalanságának az összetákolt fővárosa, 2026 április után csőd

Hozzászólás a(z) kátthy bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű