Miskolc. Szopkó. Nem az ő szintjén vannak a fidesznyikek. Se Tész Józsi se Holló Bandi

Nagy csibész ez a Szopkó Tibor, de megint igaza van. Nem szerettem, amikor a főnökünk volt, de legalább megvéd minket. Nem az ő szintjén vannak a fidesznyikek. Se Tész Józsi se Holló Bandi.

36 Responses

  1. Szar is lenne, ha ilyen mélyre süllyedne a mostani csapat, mint amilyen pöcegödröt képvisel ez a csávó.

    4
    3
      1. a Szopkó….az IQ-bajnok, felmosta
        😁😂🤣😃😁😀😂

        Nem, majd konténerből fogják üzemelteni a Balangfürdő részlegét a munkásőr özvegyek
        ánuszrózsájának simogatása céljából.

        Megvizsgálták a kötségeket és elvetették ideiglenes megoldásokat.

        Nektek nem mindegy? Van sapkája, nincs sapkája.

        1
        1
      2. Szopeszkó öt évig mindent elcseszett,aminek a közelébe került.Végtelenül amorális és erkölcstelen,hogy most reggeltől estig destruál.Ebből is látszik,hogy nem elhivatott,a városát szerető,a közösségért és Miskolcért tenni akaró „politikus”,hanem egy fölkapaszkodott konjunktúra lovag.Aki csak a befolyás és a lóvé megszerzésére ,személyes egzisztenciájának biztosítására törekedett és törekszik,valós, alkotó munka, szorgalom és tehetség hiányában.Miskolc történelmének leghitelteleneb ex-alpolgármestere.

        3
        3
        1. Jaja Pufi…Mellesleg közben visszafizette a szekusék által itthagyott 57 milliárdos adósságot…

          1. amiből 36 milliárdos adósságot Káli 2010-ben Krizának aláírt és Kriza megfejelte 12 miliárdos CNG lízinggel?

            Kriza többet tett a gyerekek egészségének tüdejéért, mint az összes polgármester elődje.

          2. Mi közöm hozzá ?
            2013 Keriza ” Miskolc MINDEN adósságát átvállaja a kormány”
            Meghazudtolod te szemétláda?

  2. Szopeszkó öt évig mindent elcseszett,aminek a közelébe került.Végtelenül amorális és erkölcstelen,hogy most reggeltől estig destruál.Ebből is látszik,hogy nem elhivatott,a városát szerető,a közösségért és Miskolcért tenni akaró „politikus”,hanem egy fölkapaszkodott konjunktúra lovag.Aki csak a befolyás és a lóvé megszerzésére ,személyes egzisztenciájának biztosítására törekedett és törekszik,valós, alkotó munka, szorgalom és tehetség hiányában.Miskolc történelmének leghitelteleneb ex-alpolgármestere.

    3
    2
  3. Értem. Szopkó a Fekete-Győr Bandi szintjén van, azért momentumos.

    „A Momentum nem egy generáció, hanem egy kulturális defektus kifejeződése, a generációs jelleg csak szociológiai következmény (életkor) és kommunikációs eszköz. A magyar közvélemény, a magyar szavazók most először találkoznak egy olyan politikusréteggel, amelynek nincs semmiféle magyarságtudata. Igazából még azt sem tudhatjuk, hogy a momentumosok tudják-e, hogy a magyar identitás és sok másik is hiányzik belőlük…A Momentum vezetőinek európai identitása egy nagyvárosi, munka nélküli aktivistaéletből táplálkozik. Magyarországon csak Budapesten, zömmel a belvárosi kerületekben lehet megtalálni ennek a politikustípusnak a hazai megfelelőjét…

    Lehet, sőt valószínű, hogy ezt ők nem élik meg hiány­ként, hiszen már a szüleik sem tekintettek a hazájukként Magyarországra, a gyermekeiket pedig nyilvánvalóan arra nevelték, hogy ez az ország egy nem jó hely. Egész életükben arra tanították őket, hogy ők felsőbbrendűek azoknál a magyaroknál, akik hatalomra segítették és hatalmon tartják Orbán Viktort.”

    1. Ha a cöfös csicskák megírták akkor igy van…A Semjén-ügyről mi a véleményük a bohócoknak?

      1. Semjén-ügy
        az elvtársaid politikai innovációja. 😁🤣😀 volt, de pofára estetek vele.
        Mostanság már mosakodtok ezerrel.

        Ügyet ti csináltok belőle.

        Adok neked olvasni valót: https://www.reddit.com/r/talk_hunfluencers/comments/1ga7ggj/comment/ltc2i53/

        „1982 még bőven a kádár kor. Mi köze van hozzá Semjénnek? A javító intézetek nem wellness szállók, hanem büntetés végrehajtó/átnevelő intézmények. A szociális gyermekotthonok legrosszabbika is a gyermekek számára még így is fényévekkel jobb mint a PUTRI vagy egy ratyi örökebadás.

        Másrészt a nyugaton 1970es évek óta, nálunk 1990 óta folyamatosan egyre agresszívabban nyomuló LMBTQ lobbi hatására az egyébként megtorlástól rettegő pedofilok is egyre bátrabbak lettek. Miért is? Mert a pedofília egy az LMBTQ kórképek közül és gyakran kísérő jelensége egy másiknak. Ugye azt senki nem akarja bemesélni hogy kisfiúkat megrontó férfi az nem homoszexuális erőszak? Khon Bennedit belga EP képviselő nyíltan hirdette pedofil hajlamát és arról még könyvet is jelentetett meg, amiért az ratyilobbi pajzsra emelte.”

          1. Tudjuk! bajai videó / forrás 444/

            „A bajai kamuvideó-botrány pörög szépen tovább. Gavra Gábor (Hvg.hu), Déri Balázs (MSZP, kommunikációs igazgató) már lemondott, de újabb dőlések várhatók.
            Az MSZP-t érezhetően megrázta az ügy, a Mesterházy-féle garnitúra még nem találkozott ilyen válsággal.
            Sokan attól tartanak, hogy a 2014-es választási eredményen is meglátszik majd a botrány hatása.
            A világ legbénább videóhamisítási ügye október 18-án, a megismételt bajai időközi választás után öt nappal kezdődött.
            Elég hamar ki is derült, hogy hamisítvány a szavazatvásárlást mutató felvétel.
            A bajai választási csalásról szóló hamisított videót kb. másfél percig kell nézni egy kívülállónak ahhoz, hogy érezze, nem stimmel vele valami. Ki tartja a kamerát? Miért nem veszi őt észre senki? Ezeket Haszán kolléga itt alaposan körbejárta.”

        1. Itt kérem egy elítélt bűnöző sok-sok éven át a rábízott 18 év alatti gyerekeket prostitúcióra kényszerítette. Itt kérem a tisztán fideszes ügyészség és tisztán fideszes hatóságok valamilyen „furcsa” okból 10 teljes éven át nem tudták/akarták kinyomozni, kik a tettesek, sőt a Szőlő utcai igazgatót nyilvánvalóan fedezték és védték. Itt kérem nem csak simán hamisan megvádoltak valakit gyerekek ellen elkövetett súlyos bűncselekményekkel, hanem ezeket a bűncselekményeket valakik elkövették, valakik megrendelték, valakik pedig eltussolták, és utóbbi felsorolás mindhárom elemét kizárólag és kizárásos alapon fideszesek követhették el, mert egyrészt minden székben ők ülnek, másrészt ha nem ők ültek volna ott, már tudnánk, ki tette – pontosan azért, mert a fidesz mindent felhasznál az ellenfelei ellen, és a saját maguk kampányához.

          Ezenkívül épp ebben az ügyben kiderült, hogy a TEK baszod másnap kimegy azonnal, ha csak egy fenyegető posztot meglátnak. Egy évtizedes bűncselekmény-sorozat elkövetőjéhez és megrendelőjéhez azóta sem sikerült eljutni, ahogy az MNB ügyben sincs nyomozás, és semmilyen fidesz-érintettségű ügyben nincsen.

          Úgyhogy kurvára nem hamis vádak ezek, hanem száraz tény: amiben a fidesz érintett, ott nincs nyomozás, minden más ügyben teljes erejével lecsap a hatalom. Ebből bizony az következik, hogyha egy ügyben nincs nyomozás, ott van fidesz-érintettség, és a Szőlő utca ilyen

          Úgyhogy anyád picsája a karaktergyilkosság, Zsolti bácsi. Ha AZ, akkor állítsátok elő MA a valódi bűnösöket, és valódi megrendelőket. EZ az egyetlen módja, hogy tisztázd magad.

          Addig te vagy Zsolti bácsi, és pont.

          ha ha ha
          erre rámegy a cigórezsim

          1. Tessék! Nyomozd ki az időpontokat.
            „Október elseje óta elérhető az HBO GO kínálatában a Sipos Pál-ügyet feldolgozó Visszatérés Epipóba című dokumentumfilm. 2014-ben a 444.hu írta meg, hogy Sipos Pál, a Trefort Gimnázium tanára (később az MTV ifjúsági műsorainak szerkesztő-műsorvezetője) miként követett el tanítványai és a nyári táborokban a gondjaira bízott gyerekek ellen szexuális és egyéb hatalmi visszaéléseket. A Szendrőn rendezett táborok résztvevője volt Oláh Judit rendező, aki dokumentumfilmet forgatott az egykori táborlakók részvételével Epipóról, a képzeletbeli országról, amelyet Sipos a diákok számára teremtett. Kováts Mihály televíziós szerkesztő maga is Sipos tanítványa, mi több, „kedvence” volt: ő az első, aki a filmben névvel és arccal vállalja, mit tett vele és társaival az egykori tanár. A filmről bővebben itt írtunk, a Popfilterben pedig arról beszélgettünk a két alkotóval, hogyan válhatott egy gyerektábor bántalmazás helyszínévé, hogyan kezdték az egykori gyerekek feldolgozni a történetet – és hol tartanak most ebben a folyamatban. Segítségünkre volt ebben dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogász is. A mai Popfilter tehát Epipóról és egy nem mindennapi dokumentumfilmről szól.”

          2. „ott van fidesz-érintettség, és a Szőlő utca ilyen”

            Látom még mindig hülye vagy

          3. Tudjuk, Zsolti.

            „Várható volt, hogy az ellenzék kreált ügyeket is be fog vetni a választások előtt, de ez a Zsolti bácsis kitaláció nagyon gyatrára sikerült. Zsolti bácsi lehet Osváth Zsolttól kezdve bárki magyar férfi, kinek utóneve Zsolt.”

  4. maguk az eljáró rendőrök védekeztek azzal, hogy magas rangú kormánypárti politikusok érintettek az ügyben, azért a rendkívüli eljárás pl. a bizonyítékok begyűjtésekor, hahaha
    szóval a szopató meg lesz szopatva
    választhatnak, hogy a szégyenbe halnak bele vagy másba
    hahaha

    1. oszt ezt beszoptad??????

      és a gyerekek felismerték a hangját 😁😂🤣😁😂🤣😃

      1. Több mint négy órán át hallgatták meg tanúként Juhász Pétert a Központi Nyomozó Főügyészségen a „Zsolt bácsis” videó miatt pénteken. Juhásznál csütörtökön tartottak házkutatást, az „emberkereskedelem, illetve kényszermunka bűntette és más bűncselekmények miatt Juhász Péter Pál és társa ellen folyó büntetőügyben”.

        Juhász nem értette, hogy az ő videójának mi köze a Szőlő utcai ügyhöz. A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté megtorlásról írt, és arról, Juhásznak rágalmazási ügyben kell felelnie. A pénteki meghallgatáson kiderült, erről szó sincs. 😀 Juhász Péter közölte, semmilyen rágalmazás szóba sem került, 😀 sőt, az ügyészség arra is kíváncsi volt, hogy Juhász korábbi felhívására milyen gyerekbántalmazásos esetek futottak be. D

    2. Büszkén hirdette a „kereszténydemokrata csapatépítőt” a KDNP, aztán hirtelen törölték a posztokat és nem is válaszolnak a kérdésekre
      ha ha ha

      „kereszténydemokrata csapatépítő”

      Pedofil továbbképzés, „Hogyan legyél te a következő Zsolti bácsi?” címmel, elméleti és gyakorlati bemutatókkal a legújabb csábítási technikák bemutatása mellett.

  5. A jegyző és családtagjai, a párttagok és hivatal családtagok összefonódásával hogyan is áll a főpolgámester úr, Teca?

  6. már rég tele lenne a szarmédiájuk, kórusban vonítanának a sokat látott elemzők, orbán végigröfögné a vilásajtót
    a pillanatok alatt felderített kinyomozott ellenzéki tettesről, óriásplakátok, békemenet csapágyasra járatva,

    Ha nem pont a fideszben lapulna az illető …

    1. Pazmeg! Kopnak a bolsiérában nevlkedett pedofilek. Ezt írja a LeisztingerNÉPSZAGA:

      „A Belügyminisztérium szerint „Dobrev Klára olyan kérdéseket tett fel ezzel kapcsolatban, amelyek „rosszindulatú feltételezéseket sugallnak”, vagy a kérdező „jelentős szakmai felkészületlenségéről” tanúskodnak. Hozzátették:

      „A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2024-ben 1 030 esetben tett feljelentést bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – ez tíznaponta átlagosan 28 feljelentés. Dobrev Klára rácsodálkozik az elmúlt 10 nap 17 feljelentésére. Feltehetően javult a helyzet az intézetekben, mert 2024-ben 10 naponta 28, míg az elmúlt 10 napban »csak« 17 feljelentést tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.”

      A tárca Dobrev Klára kérdésére elismerte, hogy 2020-ban valóban zajlott fedett nyomozás, amely eredményeképp az elkövetőt elfogták és bíróság elé állították. „A belügyminiszter nem bujkál, az elmúlt másfél hétben is készen állt minden szakszerű kérdés megválaszolására. Bár Dobrev Klára kérdései nem ebbe a körbe tartoznak, a tárca a legjobb tudása szerint megválaszolta azokat is” – zárta közleményét a Belügyminisztérium. „

      1. Ha a Pintér párttitkár elvtárs megirta akkor igaz…Akkor ennyit a „bolsiéráról”…:):)::)

        1. Pazmeg ! Kussolni sem mertetek, amikor Miskolcon volt. Lapultak az elvtársak, mint sz@r a fűben:

          https://www.youtube.com/watch?v=p2gWtaT5Jo8&t=235s

          1. Nem vitatkozok kommunista párttitkárokkal,ha van igazmagyar választott polgármesterem aki megmondta :

            2013 Keriza ” Miskolc MINDEN adósságát átvállaja a kormány”
            Meghazudtolod te mocsok?

  7. Ha bejön lézerjankó pedofil kasztrálási terve, komoly lesz a szoprán szekció a fideszben és a templomokban …

    1. Basszus! Akkor ezért retteg ennyire a CUCLIB tábor. A leszbikákat is miskárolják?

    1. és az enyhe ítéletet hozó „érzékenyített” Bírót meg vitték a hármas műtőbe.

      Ez volna a XXI századi nemi forradolom szikrája.

      Húúúú wazze! Mekkora PRIDE tüntetést rendezne a főprájdmester. Az EU rögtön kiterjesztené
      az LMBTQ-t, LMBTQ…..I……. P…..Z-re az Emberi Jogok Európai Egyezménye -t, az – ECHR-t.

      A Zoofília-sok Tiszántúl összes kecskéit felhoznák a fővárosba. Mögöttük szorosan lépdelnének az EU által exportált Ahmed-ek és Mohamed-ek. A TEK pattogna, min kecskeszar a deszkán. A TASZ, az AI követelné, hogy a pedofilia hajlamot nem szabad bűntetni. Kaleta G. képnézegő ártatlan, senkinek nem ártott, a képekkel nem kereskedett, Dobrev csupasz felsőtesttel, az 125-ös mellkosarában, Angela Davis hajkoronával Kiálltványt intézne a homofób-okhoz; álljanak át, kapnak 77 gendert. Több táblán ott lenne ; „Leszbikus a ALFA, Zoofil az OMEGA.”
      „Világ elembétéqusai egyesüljetek! „

  8. HASONLÓAN A KORMÁNYZATI ADMINISZTRATÍV LÉTSZÁMHOZ , MERT MA MÁR AZ ÁLLAMTITKÁRNAK IS VAN ÁLLAMTITKÁRA . . .

Hozzászólás a(z) szopjál geci bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű