Magyar Péter Arlóról üzent Orbánnak, majd kedden nagy nyugdíjas-csomagot jelentett be

Kedden reggel bemutatta gazdasági és szociálpolitikai terveit a TISZA Párt a nyugdíjak rendezéséről.

Hétfőn este Arlón tartózkodott Magyar Péter, ahol élesen üzent Orbán Viktor miniszterelnöknek. A TISZA Párt elnöke a Dr. Zsivágó című regényre és Oscar-díjas filmre hivatkozva fogalmazta meg kritikáját: „Van abban egy mondat, ha az ember bűnbe esik, akkor legalább vallja be, és legyen rá büszke és élvezze” – idézte a művet, majd hozzátette: „Miniszterelnök úr, ha bűnbe esik, ha ellopta a magyar emberek pénzét, ha ebből olyan dácsát épített, ami után még Putyin is megnyalná a tíz ujját, akkor vallja be, legyen rá büszke.”

Magyar Péter részletesen beszélt Orbán feltételezett ingatlanügyeiről, kitérve a carrarai márványlapok cseréjére és a lebontott pálmaházra is. Példaként hozta fel Lázár Jánost, akiről azt mondta, hogy „bátrabb lehet Orbán Viktornál”, mivel végül bevallotta vagyonát, beleértve a batidai kastélyt és a párizsi áruházi épületet. A politikus 20 éve tartó vita-kerülést rótt fel a miniszterelnöknek, és nyílt vitára hívta ki: „Jelölje meg az időpontot, a helyszínt, a fegyvernemet, én ott leszek.”

Kedden reggel azonban Magyar Péter sokkal konkrétabb területre terelődött, amikor Kármán András gazdasági szakértővel együtt mutatta be a TISZA Párt „működő ország” programjának nyugdíjas-politikai részét. A bejelentés több mint 2,4 millió nyugdíjast érintene közvetlenül, ami a magyar lakosság csaknem negyedét jelenti.

Magyar Péter kiemelte: a nyugdíjasok helyzete mára méltatlanná vált. Míg 2010-ben az átlagnyugdíj még az átlagkereset 70 százalékát tette ki, ez az arány mostanra 50 százalékra csökkent. Még aggasztóbb, hogy amíg 2010-ben minden huszadik nyugdíjas élt a létminimum alatt, addig ma már minden negyedik – összesen egymillió ember – kényszerül erre. „Nekik nincs ezer forintjuk naponta élelmiszerre, és sokaknak már hó közepén választani kell aközött, hogy élelmiszert és gyógyszert vesz, vagy inkább befizeti a rezsiszámláját” – fogalmazott a pártelnök.

A TISZA nyugdíjprogramjának alapelve a differenciált támogatás: a legnagyobb segítséget a legkisebb nyugdíjúak kapnák, miközben a magas nyugdíjúak nem, vagy kevesebb támogatásban részesülnének.

Az egyik központi elem a 120 ezer forintos minimálnyugdíj bevezetése, ami 280 ezer embernek jelentene azonnali javulást – ebből 160 ezren öregségi, 120 ezren pedig rokkantnyugdíjasok. A 120 és 140 ezer forint közötti nyugdíjúak szintén extra emelést kapnának, ami 160 ezer embert érintene havi 6-12 ezer forintos pluszjövedelemmel.

Az egyik legszélesebb körben ható intézkedés a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése lenne, amelyre 2,2 millió ember lenne jogosult. A kártya évi maximum 200 ezer forintot tartalmazna, azonban a rendszer itt is differenciált: az 500 ezer forint feletti nyugdíjúak nem kapnának SZÉP-kártyát, a kisebb nyugdíjúak pedig a maximális összegnél többet is kaphatnának.

A program az időskorúak járadékát is jelentősen megemelné – a jelenlegi 35-56 ezer forint helyett 71-113 ezer forintra, gyakorlatilag megduplázva azt. Ez azokat érinti, akik nem nyugdíjasok, de idős koruk miatt támogatásra szorulnak.

Az otthoni ápolást végző családtagok támogatása szintén a program része: az otthonápolási díjat 50 százalékkal emelnék meg, ami 49-89 ezer forintról 75-135 ezer forintra növekedést jelentene. Ez az intézkedés 58 ezer családot érintene közvetlenül.

A TISZA 20 ezer új férőhelyet hozna létre nyugdíjasházakban és szociális otthonokban. Ezeket összesen 400 milliárd forintból valósítanák meg: 260 milliárd forint saját forrásból és 140 milliárd forint uniós pénzből. Kármán András szerint egy részük piaci alapon működne, ami csökkentené az állami terhet.

Kármán András, aki 15 éve még a második Orbán-kormány államtitkára volt, részletesen beszélt a finanszírozásról. A legnagyobb tétel a nyugdíjas SZÉP-kártya évi 350-400 milliárd forintos költsége lenne. A nyugdíjemelések további közel 200 milliárd forintba kerülnének évente, az új férőhelyek működtetése mintegy 120 milliárd forintot, az otthonápolási díjak emelése pedig 25 milliárd forintot emésztene fel.

A forrásokat többféleképpen teremtenék elő. Kármán szerint „a költségvetésben ma rengeteg bujtatott propagandakiadás van”, ami mintegy évi 500 milliárd forintot tesz ki. Az állami közbeszerzések 20-30 százalékos túlárazásának megszüntetésével további forrásokhoz jutnának. Az egyetlen új adó az 5 milliárd forint feletti vagyonokat terhelné – Magyar Péter szerint ezért ellenzi Orbán Viktor ezt a tervet, mert „ő maga, a családtagjai és a gázszerelője is fizethetné”.

A gazdasági szakértő kiemelte: egy kiszámítható gazdaságpolitikával az államadósság finanszírozása kedvezőbb feltételekkel lenne lehetséges, ami a jelenleg évi 4 ezer milliárd forintos kamatkiadások csökkentését eredményezné.

Magyar Péter leszögezte, hogy választási győzelem esetén a 2026-os költségvetést teljes egészében újraterveznék, mivel azt „hamis adatokra és nem valós tényekre” alapozva fogadták el szerinte. A pártelnök hangsúlyozta: „a Tisza-kormány nem bázisszemlélettel tervezi majd a költségvetést”, hanem a magyar emberek prioritásait figyelembe véve, megszorítások nélkül.

Egyébként ma érkezik ismét Miskolcra Magyar Péter a 80 napos országjárása keretein belül. De ezúttal nem az Erzsébet téren tartja lakossági fórumát, hanem az Újgyőri főtéren.

5 Responses

  1. Ismétlem:
    Nézem ezt a fotót, próbálom úgy értelmezni, mintha az ország leendő vezetőit látnám.
    De nem megy,mint ahogy nem eszik az ember nyilvánvalóan éretlen,satnya, kukacok rágta gyümölcsöt,mérgező gombát,nem iszik kellően érett aszú helyett savanyú lőrét.
    „A tehetetlen kor jött el, puhaságra serényebb
    Gyermekek álltak elő az erősebb jámbor apáktól.”

    3
    4
    1. Kitalálom : az érett aszú az a csúti csótány lenne, akire már nem lehet olyan zakót varratni ami beérné a belét.Jó a tipp harcos?

  2. Nemtom Orbán meddig szarozik még?Magyarország és a magyar emberek zsigerileg igénylik a patriarchális módon történő vezetést.A pártosság csak szétzilálja a működést,gátolja az előrehaladást,megosztja a társadalmat, szétforgácsolja az erőket és a megmaradt aktivitást.Nekünk király és egy modern királyság kell és akkor „Európa” tényleg pisloghat, milyen csodákra vagyunk képesek.

    1. Nagyon kevés ő ehhez, ahol monarchia van az uralkodó általában minimálisan 70 – 80% os népszerűséggel bír, és SOHA nem mondja azt a népére hogy aki őt nem szereti az nem is tartozik a nemzethez, csak ez a koszmós cigány merészel ilyet velünk megtenni.
      NA meg hát …. elég csak ránézni az igénytelen züllött megjelenésére, agresszív putris kivakarózott parvenü viselkedésére, viccesen eltorzult alkatára, homályosan deliráló szemeire, drogos kényszermozgásaira.

  3. Ma találkoztam egy velem egyidős (1958-as) talán arlói, vagy arnóti férfival az SZTK-ban. Eldicsekedett,hogy tavalyelőtt ment nyugdíjba, 360 ezer forintot kap. Mellette politikusként szerződött valamelyik oldalhoz, nem árulta el, mennyiért és képviselő is. Hát így kell politikából megélni!

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű