Tóth Gabi: Megmutatom neki, milyen a tapolcai vérem! Én megmutatom milyen, amikor nincs valakinek érettségije, bazdmeg!

Ha jól értem a koncepciót, a Megasztár lényege idén nem a tehetségkutatás, hanem a bazári shitshow, és már a második adásban sikerült kvázi bevallani, hogy azért ültették be Tóth Gabit a zsűribe, hogy tömény trasht tolhassanak a tátott szájjal és értetlenkedve pislogó nézők arcába.

De még mielőtt rátérünk a műsor lényegére, ami ha jól értem, most épp Tóth Gabi gyalulása volt, nézzük meg, mi történt még az adás első fél órájában:

  • A zsűritagok már az első percekben rögtön viccelődtek egy kicsit a drogozáson, majd egy erősen dezorientált és sok szempontból rossz állapotú úr produkciója előtt a zsűriben ülő Curtis közölte, hogy „de jó lenne ilyen állapotban lenni már (…) azért adnék egy húsz rongyot ezért az állapotért”.
  • Aztán volt egy szofisztikált kis cigányozás is, amikor az úr produkciója után valami zajt lehetett hallani kintről, és Curtis közölte: „Józsi visz valami vasdarabot”, mire Tóth Gabi hangosan vihogva ismételte meg ezt a fergeteges poént.
  • Nem sokkal ezután Ördög Nóra – akinek szerepe egyelőre kimerült abban, hogy a színpad mögött ácsorogva nevetgél a megalázott énekesjelölteken – kikészült egy férfi hosszú körmeitől, és megjegyezte a mellette álló – és hasonló szerepet betöltő – Szépréthy Rolandnak, hogy „most nézd meg a körmét, és mondd, hogy ez a gitártól van”, mire Szépréthy emlékeztette, hogy a Dancing with the Starsban ennél durvábbat is láthatott. „Én azért kicsit csendben maradnék a helyedben, Nóri.”

És ezek után következett a csináljunk hülyét a csatorna saját emberéből című rész:Azért jöttem a Megasztárba, hogy a Tóth Gabit megalázzam”

Fotó. Face népművészeti alkotás

Egy válasz

  1. tapolcai véred? akkor megmutatod hogy csaltad meg suttyomban a Krausz Gabit
    ahhhaa

Hozzászólás a(z) zsóoóoóoóocai bohócok bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű