Ha jól értem a koncepciót, a Megasztár lényege idén nem a tehetségkutatás, hanem a bazári shitshow, és már a második adásban sikerült kvázi bevallani, hogy azért ültették be Tóth Gabit a zsűribe, hogy tömény trasht tolhassanak a tátott szájjal és értetlenkedve pislogó nézők arcába.
De még mielőtt rátérünk a műsor lényegére, ami ha jól értem, most épp Tóth Gabi gyalulása volt, nézzük meg, mi történt még az adás első fél órájában:
- A zsűritagok már az első percekben rögtön viccelődtek egy kicsit a drogozáson, majd egy erősen dezorientált és sok szempontból rossz állapotú úr produkciója előtt a zsűriben ülő Curtis közölte, hogy „de jó lenne ilyen állapotban lenni már (…) azért adnék egy húsz rongyot ezért az állapotért”.
- Aztán volt egy szofisztikált kis cigányozás is, amikor az úr produkciója után valami zajt lehetett hallani kintről, és Curtis közölte: „Józsi visz valami vasdarabot”, mire Tóth Gabi hangosan vihogva ismételte meg ezt a fergeteges poént.
- Nem sokkal ezután Ördög Nóra – akinek szerepe egyelőre kimerült abban, hogy a színpad mögött ácsorogva nevetgél a megalázott énekesjelölteken – kikészült egy férfi hosszú körmeitől, és megjegyezte a mellette álló – és hasonló szerepet betöltő – Szépréthy Rolandnak, hogy „most nézd meg a körmét, és mondd, hogy ez a gitártól van”, mire Szépréthy emlékeztette, hogy a Dancing with the Starsban ennél durvábbat is láthatott. „Én azért kicsit csendben maradnék a helyedben, Nóri.”
És ezek után következett a csináljunk hülyét a csatorna saját emberéből című rész:„Azért jöttem a Megasztárba, hogy a Tóth Gabit megalázzam”

Egy válasz
tapolcai véred? akkor megmutatod hogy csaltad meg suttyomban a Krausz Gabit
ahhhaa