Nem danolhat a Pécsi Tisza Dalárda a bányásznapon

Pécsi Tisza Dalárda nem léphet fel a bányásznapi rendezvényen

„Sajnálattal, de még inkább döbbenettel értesültünk, hogy a Pécsi Tisza Dalárda nem léphet fel ezen a rendezvényen!” – kommentelte Horváth Genovéva zenész, aktivista az önkormányzati fenntartású Pécsi Kulturális Központ Facebook-oldalán, ahol a szombati, bányásznaphoz kapcsolódó programot hirdették.

A dalárda a pécsi Tisza szigetek tagjaiból áll, és a rendezvényen a Bányászhimnuszt és néhány népdalt akartak előadni.

Az eredeti tervek szerint 4-kor kezdődött volna a rendezvény, a dalárda negyed 6-kor énekelt volna fél órát.

A kezdést végül egy órával eltolták, és kihúzták a dalárdát.

Fotó: PKK Szent Mihály Közösségi Ház

Horváth a Telexnek azt mondta, hivatalos tájékoztatást nem kaptak arról, hogy miért kerültek ki a műsorból, csak az átírt plakátot látták meg. Horváth a történtekre a Facebookon Berényi Zoltán önkormányzati képviselőtől várt magyarázatot, mert nem hivatalosan azt az információt kapták, hogy ő intézkedett az ügyben.

Berényi a Fidesszel szövetséges Összefogás Pécsért Egyesület frakcióvezetője. Pécsen ellenzéki polgármester van, de nincs meg a többsége.

A képviselő a Facebookon csak egy gúnyos kommenttel reagált, a lapnak viszont azt mondta, a döntésre nem volt ráhatása, de a többi között jelezte a szervezőknek, hogy politikai szervezet nevét viselő fellépők is vannak. „Szerintem egyáltalán nem szerencsés politikai nevet választani egy dalárdának. Egy esetleges Pécsi Fideszes Dalárdának sem kellene egy ilyen kulturális műsorban helyet kapni.”

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű