A DK listára szavazók 8 százaléka a Fideszre, 13 százalék pedig a Tiszára szavazna

Egyéniben kicsit jobban áll a Fidesz, mint listán – derült ki a 21 Kutatóközpont által publikált számokból.

Fotó. Helyi politikusok. Archív

Az intézet augusztus végén nem csak azt kérdezte meg, hogy listán kire szavaznának az emberek, hanem azt is, hogy mely párt egyéni jelöltjét támogatják.

Itt a Fidesz összességében 27 százalékot ért el, a Tisza 33-at, míg a listáknál 26-34 százalék az arány.

Róna Dániel igazgató a 444-nek azt mondta, a számok azt mutatják, hogy egyéniben kicsit nehezebb dolga lesz a Tiszának, mint listán, de nincs túl nagy különbség.

Fotó: 21 Kutatóközpont

A 21 Kutatóközpont az elemzésben azt írta, a választás előtt fél évvel az látszik, hogy kevesen osztják meg a szavazatukat, de ez valamelyest változhat, ha ismertté válnak a jelöltek. Jellemzően kicsi az eltérés, a legtöbb választókerületben a választók 1-2 százaléka szavaz másra egyéniben, mint listán. Azt írták, „olyan erős a polarizáció, és olyan alacsony a jelöltek ismertsége, és olyan sokan csak aszerint szavaznak, hogy »Orbán vagy nem Orbán«, hogy meglepő lenne ennél nagyobb arány.”

Fotó: Kun Zsuzsi/444

Az intézet szerint figyelemreméltó, hogy hogy a tiszások 91 százaléka még úgy is a Tisza jelöltjére szavazna, hogy nem tudja, ki lesz az. A kutatásból viszont látszik, hogy a fideszes szavazók a leghűségesebbek.

Fotó: 21 Kutatóközpont

A DK-nál érdekesek a számok: míg átlagban kijön, hogy listán is egyéniben is 2 százalékot kapna a párt – amit szerdán kétségbe vont a DK szóvivője -, addig részleteiben nézve sokkal kuszább a kép.

Az adatok szerint ugyanis a DK listára szavazók 8 százaléka a Fideszre, 13 százalék pedig a Tiszára szavazna. A bizonytalanok miatt jön ki a matek: Róna Dániel a 444-nek azt mondta, vannak, akik listán nem, de egyéniben leszavaznak a DK-s jelöltre.

Az is kiderült, hogy a Fidesznek van pár százalék „tartaléka” a Mi Hazánknál, a kutyapártos szavazók pedig nagy arányban szavazhatnak le a Tisza egyéni jelöltjeire.

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű