Még valaki Sántha mögött: Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, a Fradi elnöke

2024 elejére a miskolci klubház kettészakadt: volt a tulajdonos és két embere, illetve a munkáltatói jogokat továbbra is gyakorló Sántha Gergely és emberei. Illetve több egybehangzó információ szerint még valaki Sántha mögött: Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, a Fradi elnöke, akihez a miskolci kolléga olyan közel van, hogy „megvan neki az a telefonszáma, amit fel is vesz”. Sántháról az egri forrásainkhoz hasonlóan nyilatkoztak miskolci ismerői is: politikus alkatként írták le, aki mindent megígér, és csak „fontos helyzetekben” érezteti, hogy neki hol vannak kapcsolatai. Ezért nyíltan Horváth Csengerrel sem konfrontálódott az első hónapokban.

A támadás máshonnan érkezett: a Blikk írta meg, hogy tavaly decemberben „megverték a Diósgyőr balhézó sportigazgatóját”. A hír forrása egy „neve elhallgatását kérő szurkoló, aki ott volt a szórakozóhelyen és felháborították a történtek”. E szerint Horváthot minősíthetetlen és ittas viselkedése miatt kellett bántania a biztonsági őröknek. A sportigazgató egyébként több szemtanú szerint tényleg ittasan mulatozott a miskolci szórakozóhelyen, ezért a KESMA-hoz tartozó Boon.hu-n kért elnézést, illetve azért is, mert mint kiderült, korábban a Tisza Párt aktivistájaként az ellenzéki párt egyik Facebook-csoportjában moderátori szerepét is vállalta. 

Pár hónappal később egy másik névtelen levél is körbement a magyar sajtóban: ez már arról szólt, hogy Horváth a focicsapat marbellai edzőtáborában vitte el a csapat egy részét bulizni, és emiatt olyan másnaposak voltak, hogy nem tudtak edzeni, az ebből adódó vita miatt pedig az egész felkészülés el lett rontva. Ez a történet végül nem jutott tovább a különféle diósgyőri fórumok kommentfalain, de tovább erősítette a léha tróger imázst, aki csak akadályozza a munkát. Ez az érezhető feszültség, különféle vadabbnál vadabb pletykákkal övezve ment odáig, hogy júniusban hét hónap után szűkszavú közleményben jelentette be a klub, hogy Horváth Csenger hét hónap után távozik, nem sokkal később pedig Páncsicsot is kirúgták.

A miskolci szurkolók értetlenül figyeltek: a nagy dirrel-dúrral bejelentett sportigazgatót, a pár meccs után eltávolított szerb edzőt, a Litvániából igazolt új mestert, Valdas Dambrauskast. A beígért focicsoda is elmaradt: a 2024/2025-ös szezon második felének egyik leggyengébb alakulata lett a Diósgyőr, ami csak azért végzett a hatodik helyen, mert ősszel a csodák csodájára erőn felül teljesített a keret. A kialakult hangulatról sokat mond, hogy a Horváthék által hozott litván edzővel, Valdas Dambrauskasszal folytatni akarták a munkát Sántháék, ő azonban inkább ingyen felbontotta a szerződését. Utódja az épp februárban, tehát alig fél éve kirúgott Vladimir Radenković lett.

 

2 Responses

  1. Kubatov? Azért szólhatna Kean-nek, hogy mit jelent Magyarországon a köpködés?! Bődületesen primitív megnyilvánulásai vannak „a mesternek”. Nem kéne folyamatosan mindenhova köpködni, s persze nem ártana, ha az operatőr, vagy a rendező ne adná minduntalan ezt a közönséges képet.

  2. AKI MELLEtt BANDIKA ül nincs szüksége más segítségére.
    Bandy
    Zoly
    Catty

    csá

Hozzászólás a(z) Törpezsóccai bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű